Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója vallomása szerint már közvetlenül a kinevezése után kiderült: nem tényleges vezetőnek szánták, hanem a balliberális városvezetés és emberei utasításait kellett végrehajtania. A Hagyó-ügy gyanúsítottja a nyomozás során feltárta azt is, hogy Demszky Gábornak is szerepe volt a BKV tönkretételében.

Miután Regőczi hivatkozott Hagyó körére, ezért én nem kérdezősködtem tovább, hanem aláírtam a szerződést – jelentette ki egyik gyanúsítotti kihallgatása alkalmával Antal Attila. A BKV Zrt. volt vezérigazgatója kifejtette: „vezérigazgatóságom elején Horváth Ivánnal és Hatvani Szabó Jánossal minden hétfő reggel találkoznom kellett Hagyó úr utasítására Hatvani úr irodájában a Vécsey utcában. Ezeken a találkozókon hosszú listákat soroltak, hogy milyen ügyeket kell elintéznem. Megmondták nekem, hogy a BKV nevében nekem kikkel kell szerződést kötni”. A két férfi a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes ügyvédje, illetve bizalmasa volt.

(MNO nyomán)