A fővárosi fejlesztések kockázatait, a források szűkülését, a ppp-konstrukciók előnytelenségét, a belső kontroll működésének hiányosságait, továbbá a közútfenntartással kapcsolatos szerződések célszerűtlen elszámolási gyakorlatát állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) abban a jelentésben, amelyet a Fővárosi Önkormányzat 2007 és 2010 közötti költségvetési és pénzügyi egyensúlyi helyzetének elemzéséről, a költségvetés-tervezés és a zárszámadás-készítés folyamatában kialakított belső kontrollok működéséről készített.

Domokos László, az ÁSZ elnöke hétfői sajtótájékoztatóján megdöbbentőnek nevezte, hogy a legnagyobb vagyonnal gazdálkodó önkormányzatnál az elmúlt 20 évben kapacitáshiányra hivatkozva nem volt számvevőszéki vizsgálat. Jelezte azt is, hogy a főváros gazdálkodása a továbbiakban jelentős figyelmet kap. Példaként említette, hogy az idén befejezik a BKV gazdálkodásának ellenőrzését is, és „lényeges megállapításokat” tehetnek.

Az ÁSZ elnöke arról is beszámolt: a Fővárosi Önkormányzat számvevőszéki ellenőrzése befejeződött, az erről készült jelentés nyilvánosságra hozatalát korábbra tervezték, de a feltárt tények alapján feljelentést tettek a Közraktárak ügyében, így a nyomozás érdekeire hivatkozva el kellett halasztani a jelentés megismertetését. Domokos László úgy fogalmazott: bár nem mindegyik adatot lehet összeadni a másikkal, „jelentős közpénzt lehetett volna megtakarítani, ha hamarabb végzi el az Állami Számvevőszék ezt az ellenőrzést”.

A nagyobb tételek között említette a Közraktárak projekt többletszolgáltatási díját, amely 13,2 milliárd, a bevételi előirányzatok megalapozatlanságából adódó 44 milliárd forintot, illetve a BKV beleszámítása nélküli 28,5 milliárd forintos folyamatos eszközromlást. Hozzátette: az előző évi pénzmaradványok igénybevételének tervezése elmaradt, a főváros 237,8 milliárd forintot nem használt fel, miközben egyébként hatalmas hitelállományt is kezel.

(MTI)