A trianoni nemzeti tragédia emléknapján a zsidó értelmiség alaposan belehúzott: Bauer Tamás mellett más „jeles” cionista értelmiségiek is megszólaltak. Közöttük voltak olyan, magukat „baloldalinak” nevező alakok, mint Krausz Tamás és Tamás Gáspár Miklós.
Mindketten a Kossuth Klubban, a hétvégén rendezett „nemzetközi konferencián” kürtölték világgá gondolataikat. Krausz Tamás a szokásos közhelyeket pufogtatta a rasszizmus, meg az újfasizmus erősödéséről: „A kapitalista átalakulás társadalmi megrázkódtatással járt, bűnbakot kellett teremtenie: felül a zsidókat, alul a cigányokat”. Ismerjük ezt az üres szöveget: a zsidók, ahelyett hogy komolyan szembenéznének végre az irántuk megnyilvánuló ellenérzések okaival, folyton a „bűnbakképzésről” beszélnek. Van azonban valami újdonság is Krausz kijelentéseiben, nem is akármilyen: „A demokrácia legitimálja az újfasizmust” – jelentette ki a marxista történész. Ami nem kevesebbet jelent, mint hogy a zsidóság bizonyos körei immár úgy érzik, nem képesek fenntartani uralmukat a demokrácia keretei között. A demokrácia a nyugati világban persze már régen nem nevezhető teljesnek (gondoljunk például a revizionista történészek üldözésére), de úgy látszik, a hatalmat gyakorló cionista oligarchia bizonyos erői tovább szeretnének haladni a demokrácia felszámolásának útján – úgy természetesen, hogy közben egyfolytában a demokrácia értékeiről és védelméről pofáznak.
Krausz demokráciaellenes kirohanásáról eszembe jut Berend T. Ivánnak, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökének egy 1988-ban elhangzott kijelentése. Berend – aki tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának – azt mondta akkor, hogy azért nem kellene demokráciát teremteni Magyarországon, mert annak következtében meg fog erősödni az antiszemitizmus. Magyarán: Berend T. Iván a zsidóság szempontjából kedvezőbbnek tartotta a kommunista diktatúra fennmaradását, mint a kapitalizmus és a demokrácia megteremtését.
Krausz immár több mint 20 év után eljutott ugyanerre a következtetésre. Berend T. Iván annak idején alighanem kisebbségben maradhatott a véleményével, de meg egyébként sem lehetett feltartóztatni a „rendszerváltások” folyamatát, annál is kevésbé, mert a nyugati pénztőke minden körülmények között meg akarta kaparintani az egykori szocialista országok vállalatait, földjeit és piacait. A cionisták többsége pedig úgy vélte, majd gondoskodnak arról, hogy a demokrácia és a kapitalizmus körülményei között a hatalmuk még tovább erősödjön. Ami – a „demokratikus pártok” megszervezése, a gazdasági pozíciók elfoglalása és a média feletti befolyás biztosítása révén – sikerült is nekik. Azonban, hála Istennek, valami homokszem mégiscsak került a gépezetbe. 20 esztendővel a rendszerváltás után a cionista értelmiség egyes köreinek elege van a demokráciából, sőt azon keseregnek, hogy vannak olyanok „fasiszta” magyarok, akik „nemzeti kapitalizmusról” álmodoznak. Ami valóban döbbenetes lehet a számukra: kapitalizmus cionista vezetés nélkül? Ki hallott már ilyet?
És még egy roppant figyelemre méltó gondolat Krausz elvtárstól: a Néphazugság tudósítása szerint a „kitörési lehetőségekről szólva Krausz Tamás a régió speciális vonásának nevezte, hogy itt nagy valószínűséggel csak kívülről jövő nyomásra képzelhetők el komoly változások”. „Külső nyomásra”? Már itt tartanánk? Vajon csak a „nyomásgyakorlás hagyományos eszközeire” (IMF zsarolás, hitelminősítők akciózgatása, a cionista nyugati sajtó magyarellenes kampánya, stb.) gondol-e a fickó, netán a NATO erők bevetését is lehetségesnek tartja a „tomboló újfasizmus” megfékezése érdekében?
Hogy azért némi vita is legyen, Tamás Gáspár Miklós barátunk és Krausz Tamás elvitatkozgattak azon, volt-e a Kádár-rendszerben is rasszizmus vagy sem. TGM szerint volt, mert például a „cigánybűnözés” szót akkoriban a „hivatalos rendőrségi terminológiában” is használták. (És milyen jól tették. A cigánybűnözők akkoriban nem is kaptak szabad kezet.)
TGM egyébként tett néhány olyan megállapítást, amivel egyet lehet érteni. „A technológiai változások következtében…egyre kisebb szerephez jut a gazdaságban az értékteremtő munka. Ne tévesszen meg senkit, ha ezzel ellentétes szólamokat hall: a munka kultusza annál erősebb, minél kevesebb lehetőség van a produktív munkára.” Persze nem csupán a „technológiai változások” miatt nincsenek megfelelő munkalehetőségek, hanem azért sem, mert a nemzetközi pénztőke tönkretette a magyar ipart, felszámolta az „értékteremtő munkahelyeket”, és lerabolta az országot. Az pedig, hogy a munka a kultusza annál erősebb, minél kevesebb lehetőség van értelmes munkavégzésre, nem olyan különös, mivel a kommunista és liberális propagandaszólamokon edződött értelmes emberek pontosan tudják: ha a hatalom birtokosai például úton-útfélen a szabadság kiterjesztéséről beszélnek, akkor valószínűleg a szabadság korlátozására készülnek. A szavak és a tettek ebben az „új világrendben” fényévnyi távolságban vannak egymástól, amit már régóta tudunk.
TGM-nek egyébként abban is igaza van, hogy a Fidesz „radikálisabb formában folytatja az előző kormány neoliberális politikáját”. Az igazi kérdés azonban az lett volna, hogy a Fidesz „radikális neoliberalizmusa” vajon miképpen függ össze Krausz Tamásnak azzal a közhelyszámba menő megjegyzésével, miszerint a „tradicionális jobboldal nincs kínai fallal elválasztva a szélsőjobboldaltól”? Itt lett volna az értelmes vita lehetősége, hiszen mégiscsak különös, hogy amennyiben a Fidesz „kacérkodik a szélsőjobbal”, miképpen követhet ezzel egyidejűleg „radikális neoliberális” politikát?
A neoliberalizmus Nyugaton ugyan összekapcsolódik a nacionalizmussal (vagy inkább persze az imperializmussal, lásd Ronald Reagan, Margaret Thatcher, vagy éppen az izraeli Likud példáját), azonban „antiszemita” jegyeket hordozó nacionalizmusokkal sohasem kapcsolódik össze, lévén, hogy a neoliberalizmus (illetve ikertestvére, a neokonzervativizmus) kifejezetten cionista érdekeket képviselő irányzat. Az igaz rejtély, amire meg kellene találni a választ, az, hogy melyik a Fidesz igazi arca? A „radikálisan neoliberális” vagy pedig a magyar nemzeti irányzatokkal kacérkodó „újfasiszta”? (A kettőt ugyanis együtt nem lehetséges képviselni. Ha a Fidesz mégis megpróbálja, egészen biztosan belebukik.)
Aminek pedig kifejezetten örülhetünk, hogy TGM is úgy véli: a „hagyományos baloldali ellenállási formák” nem alkalmasak a „tomboló újfasizmussal” szembeni küzdelemre. De vajon miért? A „baloldal” erőtlenségének okairól – legalábbis a Néphazugság tudósítása szerint – szintén nemigen esett szó. (Ami persze jellemző: a cionista értelmiségiek minden „elemzés” során mindig csak a felületet kapirgálják, nem mernek semmiféle kérdést alaposan kivesézni, mert akkor rögvest ország-világ előtt lelepleződne a kőkemény zsidó érdek, és az annak érvényesítésére kitalált sok hazugságról is lehullana a lepel.) De vajon nem azért gyengült el-e az egész baloldali és liberális tábor 20 év demokrácia után, mert végre kiderült, hogy miféle idegen érdekek képviseletében ténykednek?
Perge Ottó
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: Nem csoda: A Hírszerzőnél kiverte a biztosítékot a Trianon-emléknap
- „Liberális-baloldali” üzenetek a nemzeti gyásznapon a magyarság címére