Ugrás a cikkhez
Reklám

A háborús bűnök elkövetésével vádolt Képíró Sándor már nagyon idős, de megfelelő fizikai-mentális egészségben van ahhoz, hogy bíróság elé állítsák; bűnei évtizedekkel később sem évülnek el - mondta Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője a budapesti Izraeli Kulturális Intézetben tartott előadásában szerdán.

"Biztos vagyok benne, hogy sok ellenhang és szkepticizmus lesz a perrel kapcsolatban a magyarországi jobboldali sajtóban; egyik nem túl eredeti érvük az lesz, hogy nagyon öreg és egészsége megrendült" - mondta a New Yorkban élő zsidó tucatnyi érdeklődő előtt a rendezvényen, amelyet az "utolsó nácivadásszal" való személyes találkozóként hirdetett meg honlapján az intézet.

Zuroff kiemelte: a Képíró Sándor elleni eljárás - az ügyészség ez év februári vádemelését követően a Fővárosi Bíróságon csütörtökön kezdődik a tárgyalás - "az első, náci háborús bűnös elleni per a magyar demokrácia történetében". "Ezért ez a per a magyar társadalom számára is nagyon fontos, része a gyógyulási folyamatnak" - mondta. Zuroff szerint nagyon fontos, hogy jelenleg Magyarország tölti be az EU soros elnöki tisztét, és a perre olyan politikai helyzetben kerül sor, amikor a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Fidesz el akar fogadtatni "nagyon problematikus" törvényeket.

"Be akarják bizonyítani, hogy az emberi jogok és a demokrácia talaján állnak, és erre egy náci bűnös bíróság elé állítása az egyik legjobb eszköz" - mondta. Megjegyezte, tapasztalata szerint egy jobboldali kormánynál könnyebb elérni, hogy eljárást indítsanak egy náci ellen, mint egy baloldali kormánynál. Az izraeli történész arról beszélt: "a háborús bűnösök általában mindent megtesznek azért, hogy betegnek és törékenynek tűnjenek", és az emberek megkérdőjelezzék, van-e egyáltalán értelme az egész eljárásnak. Hangsúlyozta, hogy az eltelt idő semmilyen értelemben nem mérsékli bűneiket, ezek az emberek "ma, 2011-ben ugyanolyan bűnösök, mint az elkövetés napján".

Azt is kijelentette, nem változtat semmin, ha valaki eléri a 90 éves kort. A fizikai-mentális egészség számít. Ha Képíró Sándor nagyon beteg lenne, nem állítanák bíróság elé - mondta, majd megjegyezte, ha Képíró Sándornak van ereje ahhoz, hogy rágalmazásért beperelje őt, akkor alkalmas arra, hogy bíróság elé álljon.

"A nácik minden áldozata megérdemli, hogy a bűnösöket felkutassák és bíróság elé állítsák" - jelentette ki. Hozzátette, a háborús bűnösök felkutatása fontos üzenetet hordoz: "utoléri a sors azokat, akik a zsidóknak ártanak".

(MTI nyomán)



Friss hírek az elmúlt 24 órából