Indokolatlan milliárdokat kér és kap
Az új országban is folytatódik a már jól bevált mutyizás a minisztériumokban. Több mint egymilliárd forintért vásárol különböző felszereléseket közbeszerzés nélkül az EU-elnökséggel összefüggésben a Belügyminisztérium (BM).

A Blikk birtokába került dokumentum szerint Pintér Sándor belügyminiszter „nemzetbiztonsági okokból” kért január 10-én mentességet a közbeszerzés alól az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságától, és egy héttel később, január 17-én meg is kapta az engedélyt a testület rendkívüli ülésén. A dokumentum szerint összesen öt, április és június között Budapesten rendezendő konferenciával indokolja a BM a hihetetlen kiadásokat. Indokot persze bármire lehet találni, különösen Magyarország élet-halál urának, Pintér Sándornak, akinek a lánya az UD Zrt. ügyben is érintett, őmaga pedig Gergényi szemkilövetésben élen járó egykori főrendőrnek cimborája és üzlettársa.

Gergényitől pedig lehet tanulni, főleg azt, hogy leköszönt Gyurcsány-Bajnai kormány miként alkotott meg nemzetbiztonságra veszélyes magyarokat, köztük a cigánygyilkosokat.

Az EU-elnökséggel összefüggésben megvásárolt felszerelések között van a darabonként 720 ezer forintba kerülő, összesen száz motorosruha. A tervek között szerepel 60 rendőrségi motor megvásárlása is, darabonként 6 millió forintért, ezekre így összesen 360 millió forintot költenének. 12 mikrobuszért összesen 173 millió forintot fizetnének pályáztatás nélkül, az öt rendezvényen működő számítástechnikai rendszerért pedig 293 millió forint közpénzt ad a Belügyminisztérium. A felsorolt tételek vitatható árán túl, kérdés, hogy ennyit sem tud megoldani a forradalmi kormány a saját raktárából? Hova tűntek a rendőrségnek Izraelből vásárolt felszerelései, amelyek között jó pár felesleges tételt is találhatunk? Miért nem adja el azokat a Belügy, és a befolyt összegből rendezi a most szükségessé váló felszereléseket.




Ez persze csak egy a sok kényes kérdés közül, amit fel lehet tenni eme idegborzoló hír kapcsán. A másik, ugyanilyen horderejű, nagy érdeklődésre számot tartó kérdés lehet az, hogy miért nem költenek ennyit a magyarok közbiztonságára? Ha pedig igen, akkor hol az eredmény, Pintér „két hét alatt rendet teszek” Sanyi?

Földes Ádám, a Transparency International (TI) civil szervezet magyarországi vezetője a Blikknek azt mondta: még azoknak a cégeknek a listája sem nyilvános, amelyektől ilyenkor vásárolhatnak a kormányzati hivatalok, minisztériumok, így aligha lehet ellenőrizni, hogy tényleg biztonsági érdek fűződik-e a pályáztatás mellőzéséhez. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű civil szervezet illetékesei szerint ilyenkor a vásárlásokat nem csomagban, hanem egyesével kellene kezelni - olvasható a napilapban.

A TI és a TASZ aggodalmaskodásait nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk, őket nem zavarta a Gyurcsány-rezsim nagyságrendekkel nagyobb korrupciós botránysorozata sem. Azonban az, hogy a maffiakapcsolatokkal alaposan gyanúsítható Pintér Sándor ilyen könnyen szerezhet pénzt magának, a köz által ellenőrizhetetlen tételekre, nos, ez az, ami alaposan kikezdi a jogállamba vetett hitét a magyaroknak. Az pedig eddig sem volt erősnek nevezhető.

Egymilliárd forint: ennyi megy el „nemzetbiztonsági célokra”, amiről csak annyit tudunk, hogy az uniós elnökség ideje alatt hazánkba látogató nyugati fejesek kényelmét, biztonságát szolgálja majd, ha igaz a most nyilvánosságra került indoklás. Ebből hány kelet-magyarországi rendőrőrsöt lehetne finanszírozni, kérdem én, a szélsőséges demagóg, akinek azért Pintér Sándornál és Orbán Viktornál jóval fontosabb az Ica nénik biztonsága.

Továbbá: mennyire vehető komolyan az a testület, amelyből – lévén szigorúan titkos projekt, szigorúan titkos eszközbeszerzéséről van szó – csak így kiszivárognak a – szigorúan titkos – dokumentumok?

Kezdjük érteni, hogy miért volt szükség a médiatörvényre.

Kapcsolódó: Pintér excége (újabb) zsíros megbízást kapott

- Állami cégeknél kapott szerződéseket Pintér cége
- Eclipse-ügy: hét embert vettek őrizetbe - Pintér lánya is érintett
- Adócsalás, pénzmosás - házkutatás volt Pintér cégénél

 - Kiáll Pintér mellett a Fidesz, sőt, Lázár akkor csalódott volna benne, ha nem kel barátja védelmére

 - Morvai: Az áldozatok és a jogvédők ragaszkodnak ahhoz, hogy Pintér ne lehessen belügyminiszter + Gaudi kiegészítése

 - Gaudi: Pintér kinevezése a 2006 őszi áldozatok újabb szemen lövését jelentené

 - Pintér szerint Gergényi 2006-os ámokfutása nem volt törvénytelen - a régi országra ébredtünk

  - Orbán a szemkilövető Gergényi barátjáról: "Pintér Sándor egy alkalmas ember"

 - Mogiljevics, Pintér és Gergényi közös pontjai

 - Rablóból miniszter, avagy kit hoz a nyakunkra Orbán? Pintér Sándor homályos üzleti ügyei

 - Uncle Sanyi: főmaffiózót, választási csalót tenne a titkosszolgálatok élére a Zsidesz

 - Megindították a felszámolási eljárást Pintér et. és Gergényi cége ellen

 - Maffiózó barátjával vadásztatná le Görényit a Fidesz - teljesen hihető

 - Görényi elégedett és büszke Pintérre

 - Bemutatkozik a Fidesz leendő minisztere: sikkasztás miatt nyomoznak Pintérék cége kapcsán

 - Strómanra bízza cégét Pintér

 - Ismerkedjünk tovább Pintér elvtárssal - itt egy újabb összeállítás

 - Exkluzív: A Fidesz belügyminiszter-jelöltjének házi zsidója kitálal

 - Nem hajlandók Pintér ellen nyomozni egykori bűntársai

 - Görényi a Fidesz-kormány belügyminiszterével alapított utazási irodát