Tisztelt Zsebők Csaba Úr!

Igazán köszönöm és nagyra értékelem, hogy a velem kapcsolatos adatgyűjtés eredményének Magyar Hírlapban történő közzététele előtt legalább a LEADER témában az én olvasatomat is szeretné megismerni és felteszi kérdését.

Íme a válaszom:

Rövid, egymondatos válasz a kérdésére nincs. Ugyanis a kérdésfeltevés a LEADER körüli anomáliák két szintjét mossa össze.

Az egyik szint, melynek értékelését a Jobbik Mezőgazdasági Kabinetjének vezetőjeként adtam ki, az országos szint. Ebben a térben kell és lehet értelmezni az MSZP 2005 tavasza óta a jobb sorsra érdemes uniós vidékfejlesztési program, a LEADER lenyúlása érdekében megtett lépéseit. Ez a sor kezdődött azzal, mikor 2005 tavaszán az FVM közbeszerzési pályázatot írt ki egy országos képzési program megvalósítására. A pályázatot az előre kiválasztott, az MSZP holdudvarába tartozó cég nyerte. A közbeszerzési eljárást a Közbeszerzési Tanács (bejelentésre) szabálytalannak találta, de egy belekalkulált csekély pénzbüntetéssel a jogszabályellenes folyamat ment tovább. Ezután 2005 augusztusa magasságában az FVM létrehozta saját, „nem kormányzati civil” szervezetét, a Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesületet. Az egyesületnek csak pártoló tagjai lehettek, hogy nehogy már akárki beleszólásával megzavarhassa a hazai és az uniós „tőke szabad áramlását”, mely az MSZP hálózatépítése és a 2006-os választási felkészülése irányába először csak csordogált, majd a teljes ellenzéki hallgatás után felbátorodva már ömlött. Egy következő látszat közbeszerzési eljárás után már ez az egyesület nyerte el a LEADER Központ létrehozásának jogát több százmilliós induló költségvetéssel. Ezután már minden elő volt készítve az MSZP egyik, a 2006-os választási kampányra időzített PR tevékenységének a LEADER pénzekből történő finanszírozására és a LEADER-központon és -hálózaton keresztül történő terjesztésére. Itt a pénzek nagyságrendje már az 1 milliárdhoz konvergált. Azt, hogy mindezek mennyivel járultak hozzá az MSZP 2006-os hazugság kampánnyal megnyert választási eredményéhez, azt majd a Jobbik által létrehozandó Igazságtételi Központ fogja megállapítani.

Ezután egészen 2008-ig az új, 2007-13-ig tartó pénzügyi ciklusban megvalósítandó LEADER program lenyúlásának előkészületei csendben zajlottak. A vidék kirekesztett lakossága ekkorra már teljesen belefásult és beletörődött abba, hogy ismét elveszett egy új remény. A lelkekben okozott és a közbizalom teljes leépülésével járó súlyos károk pénzben már nem kifejezhetők. A Fidesznek mint parlamenti ellenzéknek egy szava sem volt ezekhez a folyamatokhoz. Ezután szinte szabaddá vált az út az új LEADER program MSZP-s hálózatépítési törekvései előtt. Az eljárásrendet immáron jogszabályokkal is megtámogatták. Az már alig tűnt fel a megcsalt, megfáradt társadalomnak, hogy 2009-ben a LEADER Egyesület ismét 500 milliónál is nagyobb összeget néhány nap alatt kapott meg az FVM-től a program népszerűsítésére való hivatkozással. Ez a jól bevált recept szerint ismét egy választásra, az EP-re időzítve. A tárgyilagosság érdekében legyen mondva, hogy erről később valamikor 2009 ősze folyamán már lapjuk is írt.

A Jobbik Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Kabinetje felhívást tett közzé, amelynek alapján az ország számos pontjáról érkező, további részleteket érintő tájékoztatásokat kap folyamatosan. Ezeket természetesen később mind fel fogjuk használni a teljes igazság felderítésére, most azonban csak az Ön gyors informálása a célom a feltett kérdésének országos szintjével kapcsolatban.

Mi is akkor a helyzet a kérdéskör másik - személyemet érintő szintjével kapcsolatban, mely szerint különböző összegek „..Varga Géza, illetve családja érdekeltségi körébe vándorolt”?

Kérdése részeként a különböző pályázatainkkal kapcsolatban megadott és Szabóné Müller Tímea MSZP-s országgyűlési képviselőtől származó adatok részigazságokat takarnak. A tisztánlátás érdekében két csoportra kell azokat bontani.

Néhány még a polgári kormány által meghirdetett LEADER típusú kísérleti program keretébe tartozik. Ekkor az FVM országosan elismert vidékfejlesztéssel foglalkozó szervezeteket kért fel arra, hogy jelöljenek olyan szervezeteket, melyek egy meghívásos pályázatban gesztori (pályázatkezelő titkársági) feladatok ellátására képesek a kísérleti vidékfejlesztési programban. Több ilyen országos szervezet a Gaia Ökológiai és Vidékfejlesztési Alapítványt jelölte, melynek 1990 óta a közelmúltig igazgatója voltam. A polgári kormány elismerésére legyen mondva, valóban demokratikus és igen korrekt folyamat eredményeként 32 ilyen szervezet került a jelöltlistára. Mind a 32 szervezetnek el kellett készítenie egy térségére alkalmazott Vidékfejlesztési Koncepciót. Ez volt a kiválasztás alapja, melynek eredményeként az FVM 2001 decemberében kiválasztotta azt a 12-t, amelyek jogot kaptak a Vidékfejlesztési Terveik elkészítésére és annak elbírálása után a megvalósításra. A Gaia Alapítvány az Alsógalga-menti, öt településre kiterjedő térségre dolgozta ki a programot az „Ökoszociális helyi gazdaság modelljének megalapozása a vidékfejlesztésben” címmel és tartalommal. Az alapítvány jogosítványa hangsúlyozottan az adminisztratív, döntés-előkészítési folyamatokra terjedt ki. A pályázatok első körös elbírálását az öt településről delegált polgármesterekből, vállalkozókból és civil szervezetekből álló Helyi Bíráló és Monitoring Bizottság végezte, majd a végső döntést az FVM Monitoring Bizottsága hozta meg. Az alapítvány mutyizási lehetősége tehát kizárható. A fent leírt folyamatot a polgári kormány indította, de az MSZP–SZDSZ-kormány vitte tovább és fejezte be. Ennek összes hátrányát éreztük, mivel az új szoclib kormány gyanakvással és nagyítóval vizsgálta a megvalósítás minden egyes szakaszát, mivel a kezdeményezés a polgári kormányé volt. Semmilyen összeférhetetlenség nem állt fenn abban a tekintetben, hogy maga a Gaia Alapítvány pályázzon vagy bármilyen, arra egyébként jogosult pályázó ezt megtegye. Itt engem személyesen vagy családom bármely tagját érintő pályázat nem került beadásra. Az alapítvány a program képzésével kapcsolatban adott be három pályázatot, melyet megnyert és sikeresen el is végzett csakúgy, mint a témában már akkor 13 éve tevékenykedő és Ön által is megemlített gazdasági szervezetek. Az FVM és részben a Számvevőszék által lefolytatott utóellenőrzések sem tártak fel semmilyen, mégoly apró hiányosságot sem a folyamat tartalmi, formai és jogszabály szerinti végzésében. Egyszerűen arról volt szó, hogy az alapítvány és az ökoszociális piacgazdaság megvalósításán munkálkodó szervezetek kiválóan valósították meg a pártsemleges és elvárt szakmai tartalmat.

Ennek eredményeként kibontakozó galgahévízi ökoszociális programról egyébként úgy a Magyar Hírlap, mint az Echo TV már több alkalommal beszámolt a maradéktalan elismerés hangján. Az alapítvány a vidékfejlesztés szakterületén az elmúlt 20 éves munkájának eredményeként nemzetközi elismertségnek örvend. Több százmillió forint az az összeg, melyet ez alatt az idő alatt közvetlen uniós vagy hazai forrásból kapott innovatív fejlesztéseihez és kutatási feladatainak ellátására. Jelenleg is több futó nemzetközi projektben veszünk részt sikerrel. Tevékenységünket a közelmúltban vizsgálta az MVH-n kívül az Ügyészség, az APEH és a Számvevőszék is. Soha a legkisebb, akár néhány tízezer forintos büntetést szabálytalanságért az elmúlt 20 évben nem kellett fizetnünk.

A gesztori feladatokat az általam irányított Gaia Alapítvány oly mértékben kifogástalanul végezte, hogy mikor lehetőség nyílt 2004-től az immáron uniós LEADER program megvalósítására, az akkor már 22 településre kiterjedő valódi LEADER program bonyolítását is a Gaia Alapítványra bízták a résztvevő települések polgármesterei, vállalkozói és civil szervezetei. Ennek a lezárása 2008-ban volt, szintén a legkisebb kifogás nélkül. Ebben a programban az alapítvány szintén benyújtott 3 pályázatot, mert ezt az eljárásrend ekkor sem tiltotta, melyeket az MVH elutasított. Sem családom, sem más hozzám köthető szervezet nem nyújtott be és nem kapott itt támogatást. Mivel ez a LEADER futam (2004-2008) nem szerepelt az Ön kérdései között ezért ezt tovább nem részletezem, pedig ennek is vannak pikáns részletei, mivel a 2006-os választások is erre az időszakra estek.

A személyes érintettségemként Ön említ további pályázatokat – idézet az Ön leveléből: „A Bioliget Kft. például Bio Pékség építésére kapott több mint 4 és fél millió forintot, a GAIA Ökológiai és Vidékfejlesztési Alapítvány pedig oktatóközpont hőtermelő rendszerének felújítására és sátortábor létesítésére nyert el közel 5 milliót. A szintén Galgahévízen működő Gaia Életmód Stúdió pedig életmód stúdió bővítéséhez kapott közel 7 millió forintot.” Ezek olyan pályázatok, melyekre térségi lakos jogán bárki adhatott be pályázatot. Ezt a Gaia Alapítvány is, és a feleségem is megtette csakúgy, mint a Bioliget Kft, melyben van tulajdon részem. Feleségem tulajdonában van az Életmód Stúdió betéti társaság.

Ezek nem LEADER pályázatok ugyan, de ezek vonatkozásában a valóság az, hogy ezen beadott pályázataink MVH általi pozitív elbírálásáról valóban rendelkezünk a részben elfogadó határozattal, melyeket azonban megfellebbeztünk, mert azok számos ponton eltérnek a jogszabályban előírtaktól. Elbírálásuk folyamatban van, pénzösszeg átutalásáról vagy felhasználásáról tehát nem beszélhetünk.

Megjegyzem, hogy az MSZP-kormány által kézi vezérelt MVH ellen már a Gaia Alapítvány is indított pert 2007-ben különböző szabálytalanságaik miatt. Első fokon az alapítvány a pert megnyerte, melyet az MVH fellebbezett, a Fellebbviteli Bíróság azonban az eljárást megszüntette azzal, hogy az MVH nem jogalanya a polgári keresetnek. Erre majd a választások után kell visszatérnünk.

Összefoglava: fenntartom a kabinetünk korábban kiadott nyilatkozatát a LEADER témában, de a személyes érintettségemre vonatkozó minden spekulációt visszautasítok. Tudomásom van róla, hogy a Magyar Hírlap más vonatkozásban is próbál adatokat gyűjteni ellenem a térségben és meghallgatott néhány kisstílű tolvajt, akiknek a „kezére ütöttem”, mikor már túlmentek minden határon, és emiatt sértődötten keltik rossz híremet. Sajnálom, hogy azokban a témákban a Magyar Hírlap nem alkalmazta a „hallgattassék meg a másik fél is” alapelvet, viszont nagyra értékelem, hogy ebben a sokkal fajsúlyosabb LEADER témában ezt megtette.

Tehát a megjelent cikk címében (Jobbikos fészekre is hull az MSZP féle LEADER-pénz) szereplő állítások egyike sem igaz:
- a határozatban ugyan megitélt, de soha fel nem vett pénz tehát nem LEADER-es és nem "hullott" sehová
- a korábban elnyert - bárki számára nyitva álló - összegekhez az MSZP-nek semmi köze sem volt
- mióta (2007.) az MSZP átvette itt helyben is a LEADER-program kezelését, onnantól nulla forint összeg került kifizetésre a három (egyébként sem LEADER-es) pályázatunkra.

Varga Géza, a Jobbik Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Kabinetjének elnöke