Az idegen és a magyarokéval ellentétes érdekeket szolgaian teljesítő parlament mai, a választások előtti utolsó ülésszakán nem fontosabb törvény meghozataláról döntött, mint a holokauszt tagadásáról, azaz annak büntetéséről.

Lett volna mivel foglalkoznia az új kormány felállása elleni ülésén a kormánynak, azaz bocsánat, nehogy azért is megbüntessenek, mert nem használom eléggé a gyurcsányi nyelvezetet, tehát, a kúrmánynak? Ugyan már, olyan bagatell ügyek mint az, hogy Veres János nemrégiben 25 millió dollárt dobott oda csak úgy a mongoloknak, hogy azok felújítsanak egy olyan gyárat, amelyet Soros György kíván megszerezni valami privatizációs trükk által, nos, ezek szót sem érdemelnek a Parlamentben. Igaz, lehet, hogy a túlbuzgó zsideszes képviselőt (ha van ilyen) maga Kövér László inti le hátulról, azt súgva: „kussoljál már, paraszt, mi is benne vagyunk”.

Nem is olyan rég derült ki - a magyar sajtó meg tegnap tette nyilvánossá -, hogy egy felmérés szerint hazánk négy régiója került be a legszegényebb húsz uniós régió közé. Azaz, hazánk területének több mint felén élő magyarok mélyszegénynek számítanak Európában. Mindez szintén fabatkát sem ért a magyarországi tolvajelit politikusai számára, erről nem cikkeztek hosszan a szélsőliberális és baloldali újságok meg portálok, nem boncolgatták az elmúlt nyolc év szocionista, valamint az elmúlt húsz év globalista gazdaságfilozófiájából fakadó hibákat, szándékos károkozásokat.

A hírek szerint az MSZP nevében Mesterházy Attila nyújtotta be az indítványt, amit a cionista banda persze röhögve megszavazott, a Zsidesz álságos tartózkodása mellett. A kommunizmus bűneinek tagadásának büntethetőségét korábban indítványozó narancspolgárok, ezek a lusta citoyenek, most azoknak nyújtottak segítséget, akiknek a volt pénzügyére, az operatőrök lelkes rajongója, a kamerákat lefejelő Veres János saját bevallása szerint a kínai kommunisták pénzén utazott Makaóra. S íme, a kommunista diktátorokkal bratyizó, emberi jogok elnyomása iránt érzéketlen (emlékezzünk csak Tibet vallási vezetőjének, a dalai lámának szocionisták általi megalázására, amikor Őszentsége hazánkba látogatott) banda, karöltve a szemfényvesztésből ellenzékinek nevezett kollégáikkal átnyomták az afrikai szintre süllyedt Magyarország torkán a szájzártörvényt, a háttérben pedig öntelten vigyoroghattak a tolerancia bajnokaiként mutatkozó zsidó vezetők és rabbik, akik közül nem egy, és nem kettő érintett különböző korrupciós botrányokban, ráadásul akad köztük volt munkásőr is! Mert ugyebár mi más lehetne egy magyarországi zsidó, ha nem a kommunista diktatúra volt, a szélsőliberális elnyomó rendszer jelenlegi kiszolgálója.

Hol vannak nálunk a Finkelstein-ok, a Shamir-félék - tenném fel a kérdést, ha érdekelne engem a zsidóság lelkiismerete – bár a hazai zsidóság elmúlt száz évét nézve, nem hiszem, hogy lehet esetükben bármiféle emberi lélekről elmélkedni –, ha nem jutottam volna el oda sok százezer magyarral egyetemben, hogy ezekkel nincs már mit, és nincs már amiről.

A vérlázító, hogy ők játszódják a halottakat sajnáló politikusokat, kérdéses bűnökért megbűnhődőket – és Dosztojevszkij most hangosan felröhög a sírjában –, amikor az egész nem több egy sima kampányfogásnál. Most elő lehet adni a szélsőjobboldal feletti végleges győzelem mítoszát, amiben készséges partner lesz minden sajtóorgánum. Négy évvel ezelőtt, nem sokkal a választások előtt ültek győzelmi tort Kókáék, hogy mekkora tett volt részükről Dunaújvárosba hozni egy koreai gumigyárat. A „rosszabbul élünk mint négy éve” ellenére, megnyerték a választást. Ki az a hülye, aki nem látja, hogy ismét erre megy ki a játék, a szocionisták ismét kerestek és találtak maguknak egy akármit, ami miatt győztes fejjel vonulhatnak be Betlen Napkeltéjébe harsogni. Az, hogy a Zsidesz szándékosan vagy tudatlanságból segített rá erre szinte mindegy is. Akár így, akár úgy, de nem érdemesek arra, hogy a hatalom közelébe kerüljenek, nemhogy kormányrúdhoz. Annyit sem tudtak elérni – ismétlem –, hogy a kommunizmus bűneinek tagadása belekerüljön a törvénytervezetbe. Pedig nagyon akarták, persze addig akarták, míg tettekre nem került a sor. Románia uniós csatlakozását is addig bojkottálták, míg szavazni nem kellett róla, akkor hirtelen elfeledték az erdélyi magyarokat és a lehetőséget, mely az ölükbe hullott.

Jól nézünk ki: a szakadék szélén állva - miközben Szerbiában napi rutin a magyarok megverése és Szlotákiában ezer eurót ér egy magyar nyelvű káromkodás - Magyarországon büntethetővé teszik a gondolkodást, a történelem tudományának objektivitásra való törekvését és mindent, ami az európai szellemet valaha is éltette, főleg mifelénk. Ami pedig a legszomorúbb, alig maroknyian fogunk tiltakozni e gyalázat ellen, a magyar nép többsége olyannyira elgyötört, hogy ezt is szó nélkül nyeli le.

Ha már szóba került Románia: arrafelé új szelek fújdogálnak, Bukarestből a Szent Anna gyönyörű tavát is hamarabb meglátják. Talán ideje lenne itt hagyni Pannóniát, és emigrálni Romániába. Esetleg visszaszerezhetjük Erdélyt is, de ha mégsem sikerülne ez, akkor is biztos, hogy hamarabb békélnénk meg az amúgy emberséges román juhpásztorral, mint ezekkel a zsidókkal és bérenceikkel!

Persze mindenek előtt ne feledjük a német ellenállók jelmondatát: ahol az igazságtalanság igazsággá válik, ott az ellenállás kötelesség! (Wo das Unrecht Recht wird, wird der Widerstand Pflicht!)

Portálunk persze továbbra is kimondja az igazságot.

Csak azért is!

Florian Geyer – Kuruc.info

(A német kifejezés ötletéért köszönet az NS-frontnak)