A Magyar Gárda azzal a céllal alakult meg, hogy erősítse és összetartsa a magyarságot, és ugyanezekkel a célokkal állt össze a zalaegerszegi Gaál Miklós szakasz is.
Sajnos vannak mégis olyan emberek, akik ezt nem látják, vagy nem akarják látni. A média hazugságai, tényelferdítése miatt, vagy mert hű kutyái a Bajnai-féle, vagy épp az Orbán-féle nézeteknek.
A zalaegerszegi szakasz a tavalyi évet úgy zárta le, hogy a helyi Jobbikkal közösen közel 700 kg jó minőségű használt ruhát gyűjtött és fogadott el azon emberektől, akik úgy érzik, fontosabb, hogy hova érkezik meg, mint az, hogy honnan. A ruhák zöme gyermekruha, és akik adták, úgy szintén úgy vélték, hogy segítenünk kell egymást, legfőképpen a gyerekeket és azon családokat, akik sajnos a mai világban nem tehetik meg, hogy ruhát vegyenek gyermeküknek.
A zalaegerszegi Új Magyar Gárda az elmúlt napra több mint 200 kg ruhát válogatott szét és csomagolt össze, hogy elvigye a Zalaegerszegi Gyermekotthonba. Mikor elmondtam a gazdasági igazgatónak, nagyon vidáman, örömmel teli szemekkel már előre megköszönte, és biztosított hogy akkor is elfogadják, hogyha az Új Magyar Gárda adja. Elmondtam, hogy lenne továbbá egy szekrénysor és egy asztal is, így az öröme tovább fokozódott. Azonban az öröm csak pár percig tartott, mert ezt persze jóvá kellett hagynia a főigazgatónak is, aki viszont a bemutatkozás és a kedves mosoly után, valamint az Új Magyar Gárda nevének hallatán el is köszönt, és biztosított, hogy sem a Gárdától, sem pedig tőlem, mint magánszemélytől nem fogadja el ezeket!
Kérdem én: nem az lenne az elsődleges, hogy ő a gyerekek céljait tartsa szem előtt? Nem pedig saját nézeteit, gondolatait, előítéletét! Ő mire esküdött fel? Egy politikai nézetre vagy a gyerekek jövőjére?
Sajnos ezért tart ott Magyarország, ahol most tart!
Kovács Zoltán gárdista, rajparancsnok, Zalaegerszeg, Gaál Miklós szakasz