Mint az várható volt, a lisszaboni szerződésről tartott ír népszavazáson az igenek győztek. Várható volt, mert miután a derék kelták egyszer elutasították az Eurokolhoz nevű diktatúra kiépítéséhez vezető lépésnek számító szerződést, beindult a cionista gőzhenger és mindenki azon dolgozott, hogy az íreket valahogy bedarálják. Nem riadtak vissza különböző szankciókkal történő fenyegetésektől sem, mint ahogy Írország az Unió politikai fórumain belüli „elmagányosítása” is bevett eszköznek számított.

Az írek aztán a világ talán legerőszakosabb kampányának is köszönhetően végül rábólintottak a lisszaboni szerződésre, igaz, az elutasítás óta számos kedvezményt sikerült kicsikarniuk az Unió vezetőitől. Európa ezzel új irányt vett, a liberális hegemónia megerősödni látszik. Némi reményt adhat azonban az a tény, hogy a franciák és a németek egy új Párizs-Berlin tengely felállításán fáradoznak, azzal a nem titkolt céllal, hogy fékezzék az angolszász liberalizmus dühöngését.

Ebbe az amúgy sem szép képbe rondít bele a Zsidesz, aki – a magyarországi pártok közül elsőként – üdvözölte az ír népszavazás eredményét. Ne felejtsük el: anno a Zsideszék úgy szavazták meg a Parlamentben a globalista szerződést, hogy képviselőik többsége el sem olvasta azt. Az pedig, hogy hazánkban egy ilyen kérdésről népszavazást írjon ki a tolvajelit, teljességgel elképzelhetetlen.

Likud Viktor és pártja ismét megmutatta nekünk a liberális-globalista arcát: úgy örvend az ír igen "sikerének", mintha azt Németh Zsolt és Kövér László érte volna el. Arról, hogy e szerződés nyomán hazánk maradék függetlensége is megszűnt, nem beszélt a Zsidesz.

Miért is kellett volna? Hisz ők is a rendszer része... Aki rájuk szavaz, megérdemli.

(Kuruc.info)

Kapcsolódó anyagok:

 - Ír érdekképviselet: lenyomták akaratukat az Unió torkán

 - Megjósoltuk, megtörtént: újabb magyarellenes Fidesz-MSZP összeszavazás + fideszes mailcímek