Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, egykori MSZMP-káder nem hazudtolta meg önmagát, ismét többet foglalkozott a Jobbikkal, mint a kormányon levő cionista bűnbandával.



Patkányforma bajusz, cionista belső..

Szerinte a jövő évi választás nagyobb téttel bír majd a választók számára, mint az EP-választás, így – mondta ő - a Jobbik szavazótáborának egy része visszatér majd a Fideszhez, illetve az MSZP-hez. A fideszes politikus erről péntek kora este beszélt a szebb időket is megélt Balatonszárszón a Fidesz ifjúsági tagozatának nyári egyetemén., tanúbizonyságot téve ezzel „rendkívüli” politológusi „éleselméjűségéről”.

Az egykori NDK-ban divatos ápolatlan, zsíros frizurával és randa, patkányszerű bajusszal rendelkező Kövér hangsúlyozta: a 2010-es állapotok, melyekről egy új polgári kormányzás indulhat, sokkal rosszabbak lesznek, mint a '90-es években. Kövér kifejtette, szerinte azért várható a "harmadik köztársaság eddigi legmocskosabb kampánya," mert a baloldal nem rendelkezik pozitív üzenetekkel, így egyetlen eszköze az ellenfél minél rosszabb színben való feltüntetése marad. Ez soha nem is volt másképp, tegyük hozzá, a Zsidesz sem megy a szomszédba egy kis mocskos kampányért, főleg ha a Jobbikról van szó. Bagoly mondja verébnek...

Sasszemű Kövér a bajsza alatt dörmögve kijelentette: a Jobbik nagy veszélyt jelent pártjára, és hiába állítják a szocialisták az ellenkezőjét, a szélsőséges (?) párt léte nem a Fidesz érdeke, hanem a szociálliberális kormányzás nyolc esztendejének eredménye. Hozzátette, remélhetőleg átmeneti jelenségről van szó, amely Magyarországra nézve nem jelent problémát. Azt azonban el kellene kerülni, hogy a Jobbik zászlajára tűzzön olyan témákat, amelyek már a párt szélsőséges válaszát is tartalmazzák, és ez által azok megoldása tovább nehezedik. Ezzel gyakorlatilag kimondta azt, amit mindig is sejtettünk, hogy a Zsidesz és Likud Viktor nem érdekelt a húsz évvel ezelőtt lefektetett mutyirendszer megszüntetésében, gyakorlatilag vannak kérdések – és ennélfogva válaszok -, melyek nem férnek bele a harmadik köztársaság közbeszédébe. Ide tartoznak a cigánybűnözés hírei és az arra adott meglepően életképes Jobbik-válaszok, hazánk gyarmatosítása és ennek ellenszere, a multik kedvezményei és ezeknek megszüntetése és még sorolhatnánk. Nos, Bajusz László szerint ezek felvetése probléma. Azért van ennek jó oldala is, hisz a Zsidesz ezen problémák szőnyeg alá söprésével tovább erősítheti a társadalom Jobbik iránti szimpátiáját. És ez kínos ördögi kör a kormányzásra készülő műellenzék számára.

Az utóbbi idők szlovák-magyar „feszültségével” - az idézőjel indokolt, hisz ez már egy kisebbfajta magyarellenes hadjárat, amit a tótok művelnek - kapcsolatban Kövér László megjegyezte: Magyarországnak nincs tennivalója Ficoval, Slotaval, mert ők a párbeszédre alkalmatlanok és "annyival rosszabbak Meciarnál, mint a jelenlegi szocialisták Horn Gyulánál." Ehelyett azzal kellene foglalkozni, hogyan kerülhettünk ilyen megalázó helyzetbe, hogy Európában jobb esetben nem vesznek minket komolyan, rosszabb esetben belénk rúgnak vagy nevetnek rajtunk - fogalmazott Kövér László. Akár igaz is lehetne, ha egy alapos önvizsgálat után, beismerné a bajszos komcsi káder, hogy nem kellett volna feltétel nélkül megszavazni Románia EU-csatlakozásának ratifikációját, kormányzásuk idején nyugodtan megadhatták volna a magyar állampolgárságot elszakított véreinknek, a gyászos emlékű népszavazás kampánya során nem kellett volna annyit töketlenkedni, azt üzenve ezzel a világnak, hogy az ellenzék sem érdekelt a sikeres kimenetelben és sorolhatnánk napestig a Zsidesz nemzetellenes bűneit.

Maradjunk annyiban, aki rájuk szavaz, megérdemli! A Jobbik pedig ne foglalkozzon ezzel a bajszos őrülttel, tegye a dolgát, ahogyan eddig is.

(Híradó nyomán Geyer)

Kapcsolódó anyagok:

 - Cseberből vödörbe: cionista felügyelet alatt készül a "2.0-ás polgári kormányzás" terve

 - Elképesztő: zsideszes Kövér szerint a nép a hibás a kialakult helyzetért

 - A korrupt Kövérnek köszönhetően talált fogást a Zsideszen az MDF

 - A cégbíróság nem találja Kövér László adócsaló sógornőjét

 - MSZMP-s Kövér: az MSZP "csinálta" a Jobbikot

 - Kifütyülték Kövért szeptember 26-a miatt

 - Orbán Gyurcsányt választotta a székelység helyett - Elvált a szar a víztől