A nógrádi kisvárosban ennek ellenére a mai napig szégyenemlékmű, valamint utcai tábla is hirdeti a megszálló idegen hadsereg és magyarországi csatlósaik dicsőségét. Az emlékmű szomszédságában elkezdték a munkálatokat, ha igazak a hírek, akkor a szovjet emlékmű is eltávolításra kerül. Addig is a pásztói hősök életútjának felidézésével adózunk a kivégzett mártírok emléke előtt.
Alapi László (1920-1957)
Pásztón (Nógrád megye) született. A hat elemi elvégzése után apjával együtt járt napszámba. A háborúban a keleti fronton szovjet hadifogságba esett, ahonnan csak 1948-ban került haza. Ugyanebben az évben behívták katonának, szakaszvezetőként szerelt le. Három évig bányászként dolgozott, amikor egészségügyi okok miatt ezt a munkát abba kellett hagynia. Ekkor helyezkedett el a pásztói Tejipari Vállalatnál kocsikísérőként. A forradalom idején Geczkó Istvánnal együtt folyamatosan dolgozott: a pásztói gyár tejtermékeit szállították a salgótarjáni üzletekbe. December 4-én az ő javaslatára szereztek robbanóanyagot a mátraszőlősi kőbányából, hogy a Pásztó és Szurdokpüspöki közötti vasúti hidat fölrobbantva megakadályozzák magyar fiatalok deportálását. December 8-án éppen Salgótarjánba vitt fuvart, így szemtanúja volt a vérengzésnek, az ő kocsiját is találat érte. Ennek hatására döntöttek úgy, hogy tervüket még aznap végrehajtják. Az akcióban nem vett részt, felesége kérésére otthon maradt. A robbantás következtében a híd használhatatlanná vált, a vasúti közlekedést csak napokkal később tudták helyreállítani. 1957. április 23-án tartóztatták le. A Budapesti Katonai Bíróság statáriális eljárás során - őt tekintették a szabotázsakció szellemi irányítójának - 1957. május 6-án halálra ítélte robbanóanyaggal való visszaélés vádjával. Még aznap kivégezték.
Geczkó István (1926-1957)
Pásztón (Nógrád megye) született. A hat elemi elvégzése után szülei hatholdas birtokán dolgozott. Még ugyanebben az évben behívták katonának. Budapesten, a tüzértiszti iskolában teljesített szolgálatot gépkocsivezetőként. 1951-ben honvédként szerelt le. Ezután a salgótarjáni Akövnél helyezkedett el, ugyancsak sofőrként. 1953-ban hatósági közeg elleni erőszak címén öt hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után több munkahelyen is megfordult, majd 1955 tavaszán visszatért az Akövhöz, ott dolgozott letartóztatásáig. A forradalom idején folyamatosan dolgozott: a pásztói tejüzemből szállította a termékeket a salgótarjáni üzletekbe. December 4-én társaival robbanóanyagot szerzett a mátraszőlősi kőbányából, hogy a Pásztó és Szurdokpüspöki közötti vasúti hidat felrobbantva megakadályozzák a felkelésben részt vetteknek a Szovjetunióba hurcolását. A salgótarjáni sortüzet követően hajtották végre az akciót, részben a sortűz elleni tiltakozásul. A robbantás következtében a híd tartóoszlopai a használhatatlanságig megrongálódtak. Értesítette a pályamestert, nehogy az vonatot engedjen erre a szakaszra, és ott katasztrófa következzen be. 1957. április 23-án házkutatást tartottak a lakásán, melynek során megtalálták a fel nem használt robbanóanyagot, azonnal le is tartóztatták. A Budapesti Katonai Bíróság 1957. május 6-án megtartott statáriális tárgyaláson halálra ítélte robbanóanyaggal való visszaélés vádjával. Még aznap kivégezték.
(JSM)
