Galba-Deák Ádám, a Demokratikus Hálózat elnöke volt a kedd reggeli Mokka vendége, kinek sajátos álláspontja van Rózsa-Flores Eduardo és társai meggyilkolásáról. Szerinte Rózsa-Flores és társai egy idegen ország belpolitikai helyzetébe kívántak beavatkozni, amikor Bolívia függetlenségéért harcoltak, „ráadásul egy demokratikusan megválasztott elnök hatalmát kívánták ezzel korlátozni”.
Ezzel az eszmefuttatással még nem is lenne baj annyira, ám ahogy az egy egzaltált, (exhibi)cionista zsidó taknyostól elvárható, rögtön beindul az okoskodás. Képtelen hasonlattal védi Morales cselekedetét, idézzük: „mintha valaki holnaptól idejönne Magyarországra, és Miskolcot le akarná választani.” Még a Mokka műsorvezetője is úgy vélte, hogy egy autonómiai törekvés nem korlátozza feltétlenül Evo Morales hatalmát, a miskolci hasonlatot pedig szintén megkérdőjelezte.
Galba-Deák szerint teljesen jogszerű, hogy a helyi hatóságok a társaság lemészárlásával reagáltak. S ez az alak és szervezet nevezi magát demokratikusnak. Vicces, nem? Demokrácia kivégzésekkel, amivel mi egyet is értenénk, ha megadnák a kilövési engedélyt a cigányokra például. Úgy tűnik, a Demokratikus Hálózatnak elég annyi tájékoztatás az esetről, hogy azért végeztek ki három embert, mert „kényes területhez nyúltak”. Nem érdekli őket az a tény, hogy míg Bolívia semmilyen egyéb tájékoztatást nem hajlandó adni az esetről, addig mindenki mást felelősségre vonnak – még Kepes Andrást is, aki egy éve készített egy videót Rózsa-Floressel. A bolíviai hatóságok ez utóbbi lépését mi is helyeseljük, szerintünk Kepes nyugodtan felválthatná Elődöt a La Paz-i börtönben, sokkal inkább megérdemelné.
A szervezet elnöke úgy véli, „a jobboldali médiában megjelent egy mítoszgyártás arról, hogy Rózsa-Flores egy szent ember volt”, míg a Demokratikus Hálózat nem így gondolja, szerintük „összetett személyiség” volt. Szintén érdekes eszmefuttatás, ami több sebből is vérzik. Egyrészt Eduardo nem lett egységesen a jobboldal hőse. Ha nem tűnne fel Galbának, mi is jobboldali honlap vagyunk és egyáltalán nem kezeljük hősként Rózsa-Florest. Másrészt eddig nemcsak „összetett személyiség” volt, hanem kommunista ügynök is, amit a balos zsidógyerek érthetően nem propagál. Az interjú végén azért elhangzik az is: a baloldalnak nincs hivatalos álláspontja. Hála Galba-Deák Ádámnak, most már van…
(Barikád kiegészítve)