Tündérország az Alföldi Róbert rendezte János vitézben egy zajos, büdös metrómegálló, ahol kurvák a tündérek, és boldogság sincsen. A kedélyes magyaroskodástól kézenfogva vezet minket a rendező a reménytelenségbe a Nemzeti Színházban - olvashatjuk a Zsindex egyik firkálmányában. Kritikának sajna nem nevezhető, így sokat nem tudunk meg a darabról, ám néhány vélhetően arra vonatkozó részt idézünk az irományból, hogy legyen némi fogalmunk az egykori Nemzetit az irigy és tehetségtelen zsidó gúnyolódás istállójává züllesztő Roberta újabb produkciójáról. Na és hogy lássuk, kik szerepelnek a szemét provokációban. (Ne számítsanak arra, hogy sokat megértenek a talmudi ékesszólással megírt szövegből, és ez nem azért van, mert csak részeket közlünk belőle, megkímélve olvasóinkat egy exhibicionista szánalmas ömlengésétől.)





Új igazgatóként Alföldi Róbert a nemzeti jelzőt szeretné újraértelmezni, amihez a János vitéz kiváló eszköz: bojtárból lett hős huszár a főszereplő.

Ráadásul Petőfi Sándor helyett Kacsóh Pongrác daljátékát követi Alföldi, aki kétféle szereposztásban játszatja a darabot, így van János vitéz 1. és 2. is. Az elsőben Stohl András alakítja Kukorica Jancsit, Udvaros Dorottya a gonosz mostohát és Söptei Andrea Iluskát, míg a másodikban Mátyássy Bence Jancsit, Tomps Kátya Iluskát és Csoma Judit a mostohát, Szabó Kimmel Tamás a strázsamestert.

Az említett fiatalos előadásban Mátyássy Bence kamaszos erővel szeret, küzd és bukik bele saját reményeibe, míg a Valami Amerika 2-ben befutott Tompos Kátya remekül énekelve lesz a falu szépéből boldogtalan prostikirálylány.

A két szereposztás mellett fontos, hogy három különböző színt talált ki Alföldi, mintha 3 darab lenne: a búzamezőn kúró fiatalok falusi életképéből alakul át finoman hangolt magányosság-történetté Jancsi története, amikor ott kell hagynia a rendkívül jó hangú, szép Iluskáját, akit Kátya elnyomott kamaszlányként alakít. Az elnyomó gonosz mostoha szerepében Csoma Judit egy-egy arcjátékkal lett nagyon erős.





A mesének a harmadik felvonásra végleg annyi, Tündérország helyett egy metrómegállóban találja magát Jancsi és Bagó, hogy egy szalonnázás után Bagó bevallja, hogy ő mindig Iluskát szerette, de annyira, hogy segített Jancsit elvezetni hozzá a metrómegállóba, mert Tündérország nincs, csak a szemét, a híres, piros öntött műanyagszékekkel.

Jancsi a kurvákká átalakult tündérek királynőjével, Iluskával történő találkozása elég kidolgozatlan, Jancsi nem vívódik, elmenekül Iluskája elől, így Petőfi János vitézével ellentétben itt nem élnek örök boldogságban Tündérországban.

A végén áll Jancsi és Bagó a nagy büdös semmi közepén a kis, összeaszott magyar rögvalóban, bámulnak előre, a reménytelenségbe. Alföldi pontosan felépített darabjában jól láthatóan a tréfás-vicces történetből jutunk el a teljes kiábrándulásba, a jövőkép nélküli világba, ahol Jancsi önmagát választja a szerelem helyett, amiért mindig küzdött.





A háromfelvonásos daljáték pontos felépítése mellett a legnagyobb eredménye annyi, hogy a János vitézből egy mindenből kiábrándult férfit farag, játssza azt a 28 éves Mátyássy Bence, vagy a 41 éves Stohl András. Pedig Petőfi intenciója szerint Kukorica Jancsi lesz a példakép, aki bizonyítja, bármit elérhet a magyar ember, csak akarnia kell. Alföldi azt bizonyítja, hogy elértük a sötét reménytelenséget, amikor már se a haza, se a szerelem, se a mese nem fontos.

Köszönjük, Roberta, nem felejtjük el.