Anna Belousovová, a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt alelnöke a magyar válságról úgy nyilatkozott, hogy Magyarország „rossz történelmi úton” jár, mert máig képtelen a trianoni traumát feldolgozni, és külső ellenség keresésével próbál megoldást keresni a magyar társadalmon úrrá lett erkölcsi és politikai válságra.

A korábban Malíková néven ismert Belousovová – a szlovák parlament alelnöke – kedden a SITA hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: Magyarország máig képtelen volt feldolgozni a trianoni traumát, s végső soron 160 éve, tehát 1848-tól „rossz történelmi úton jár”.

„A francia forradalomnak három tartópillére volt: szabadság, egyenlőség, testvériség. A magyarok másoktól e kor kezdeteitől megtagadták az önmaguknak megkövetelt elveket, s lényegében ma is megtagadják, amikor Szlovákia délvidékén autonómiát követelnek, miközben semmibe veszik a szlovákok és az ott élő más nemzetiségűek jogait, mindazokét, akik a dunaszerdahelyi és révkomáromi járás kivételével minden más vegyesen lakott járásban többen vannak, mint az ott élő magyarok” – fejtegette a Robert Fico kormánykoalíciójához tartozó magyargyűlölő párt alelnöke.

(MTI nyomán)