Kutatás-fejlesztési megállapodást tervez Magyarország és Izrael, a dokumentumot a jövő év elején írhatja alá a két ország - mondta Aliza Bin-Noun nagykövet hétfőn Budapesten a baráti MTI-nek.
A megállapodás célja, hogy együttműködésre ösztönözze a két ország vállalkozásait, most éppen az információtechnológia és a telekommunikáció terén. A tervek szerint az izraeli és magyar cégek állami támogatásban is részesülhetnek, ha közösen pályáznak egy-egy projekttel - mondta Aliza Bin-Noun, azt követően, hogy jutalom-látogatást tett a Móricka főszerkesztőjét kizáró Magyar Újságírók Országos Szövetségénél, valószínűleg megdicsérve őket a kisebbségvédelem terén tett erőfeszítéseiket.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mekkora értékű lesz a megállapodás - tette hozzá. Az együttműködési megállapodás nem egyedi: Izrael számos más országgal kötött már ilyen szerződést - hangsúlyozta Aliza Bin-Noun. Hozzátehette volna: főleg Manhattannel, Lengyelországgal és Romániával.
A két ország között jelenleg is élénkek a gazdasági kapcsolatok: az izraeliek az öt legnagyobb befektető között vannak Magyarországon. A nagykövet arról is beszélt, hogy szerinte az elmúlt egy évben növekedett az antiszemitizmus Magyarországon, a két megállapítás között viszont valószínűleg nem látja az összefüggést.
Az antiszemitizmust egyre többen egyre kevésbé leplezik mostanában Magyarországon - részletezte gyönyörűséggel a hazánkat felvásárlók kedvenc témáját.
Számos konkrét példa van az antiszemitizmus erősödésére Magyarországon, elég csak a Magyar Gárdára gondolni, vagy a szélsőjobboldali megnyilvánulásokra utalni egyes napilapokban, internetes portálokon és televízióadókon - ködösített és vádolt alaptalanul a zsidó beözönlést előkészítését bevégezni hivatott nagykövet.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó