Elfogták azokat a huligánokat, akik még kedden esete Székesfehérvár főleg romák lakta utcájában kövekkel megdobált egy házat, súlyosan megsebesítve egy roma kislányt. Kolompár Orbán roma önvédelmi mozgalom létrehozását kezdeményezi. (ATV) (érdemes itt is megfigyelni, a cionista, mszp-s agymosottakat tenyésztő, szektás ATV huligánozását és az áldozat roma származásának kihangsúlyozását, fordított esetben - már ha egyáltalán az 1000 esetből egyszer hírt adnak - a huligánból hátrányos helyzetű kisebbségi lesz, aki magyar állampolgár és társadalmi elnyomatottságából indíttatva követi el tettét - a szerk. )
Kedden késő esete támadtak a huligánok a romák lakta házra. A berepülő kövek életveszélyesen megsebesítettek egy, a szobában számítógépező kislányt. A családfő szerint nem ez volt az első eset, ezért is akarták elcserélni a lakást.
Az eset után 24 órával elfogták az elkövetőket. A térfigyelő kamera felvételei buktatatták le őket. A gyanúsítottak között zámolyi, csopaki és székesfehérvári férfi is van, akik már előzetes letartóztatásban vannak, egyiküket még keresi a rendőrség.
A 12 éves kislányt (ejnye-bejnye, hát hol marad, hogy roma - a szerk.) azóta megműtötték, a vizsgálatok megállapították, hogy betört a koponyája, de az agya nem sérült meg (így akár írni és olvasni is megtanulhatna, ha lenne rá igénye - a szerk.) Betegágyánál ott volt Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, és Mohácsi Viktória az SZDSZ európai parlamenti képviselője is ( a magyar áldozatok ágyainál soha nincsenek ott, pedig ők állítólag magyarok is - a szerk.)
Kolompár Orbán szerint az egyre gyakoribb rasszista támadások miatt a romáknak össze kell fogniuk. "Arra szólítom fel a roma társadalmat, hogy tegye félre a pártpolitikai és egyéb kötődését és fogjon össze a hazai cigányság érdekeiért és egy olyan önvédelmi mozgalom megszervezésében vegyen részt és mutassunk meg, hogy erősek vagyunk és ha úgy adódik akkor meg tudjuk védeni magunkat" - óbégatott az mszp-s maffiózók és a liberális média által is támogatott rasszista köztörvényes, aki ezen a héten tuti, hogy a Telaviv 2-n a médiaprosti Azurákkal együtt fog sírni és szörnyülködni a Mokkában a magyarok rasszizmusán, és elmélkedni a Dzsipszi Gárda felállításának nagyszerűségén. Amúgy érdemes elolvasni mikro Kolompár mondatának 2. részét és elgondolkozni azon, hogy hogyan beszéli a magyar nyelvet a cigányság egyik vezetője.
romnet.hu nyomán