Amerikai magyarok kezdeményezésére Szabad DUNA Televízió baráti körök alakultak a diaszpórában annak érdekében, hogy a nemzeti közintézmény által el nem látott közfeladatot betöltsék. Miért elégedetlen a magyarság jelentős része a DUNA Televízióval? Mi köze mindehhez Csoóri Sándornak és a Márciusi Chartának?
A Márciusi Charta alapításának ötletgazdája Kubínyi Tamás, a DUNA Televízió szerkesztő-műsorvezetője, akinek otthonába az alapítványt a nyár folyamán bejegyezték. Csoóri Sándor leveléhez a jobboldali értelmiség csatlakozott, a mozgalom egyre szélesebb körben terjed, ám az ötletgazda a szervezettől megvált, miután napvilágra kerültek Csoóri Sándor sztálinista versei és a diktatúra működtetésében vállalt szerepe.
A Márciusi Chartából történt angolos távozás miatti bosszú nem maradt el, Kubínyit szerkesztő-műsorvezetői munkájától eltiltották. A DUNA Televízió Agora című műsora az elmúlt másfél évben felkeltette a közönség érdeklődését azzal, hogy történelmünk rejtett titkait vizsgálta. Kiderült, hogy a magyarság történelem és az őstörténete koránt sem lezárt, hiszen az a tudás, amelyet a hivatalos, tehát állami pénzből fizetett történészi vonal képvisel, messze nem azonos azzal az információtömeggel, amelyet jobbára a szakma peremén élő, ám hiteles kutatók bányásztak elő.
Szeptemberben rosszízű változás történt a műsor profiljában, felső utasításra állandó vendégként megjelent Georg Spöttle, aki külpolitikai szakértőként nem foglalkozott a régmúlttal, netán őstörténettel, inkább németországi kommandós tapasztalatairól számolt be a világ különböző veszélyzónáiról, Észak-Koreától kezdve Pakisztánon át a volt NDK-ig. A felelős szerkesztő hiába tiltakozott a szükségtelen profilváltás miatt. Spöttle vihart kavart amikor kiderült róla, hogy minden szerepléséért dr. Balogh Júlia csatornaigazgató közbenjárására ötvenezer forintot kap, miközben minden más vendég, a tudományos akadémia elnökétől a legismertebb kutatóig csupán a nemzet iránti szolgálat dicsőségéből részesül. Az is kiderült Spöttléről, hogy a bemutatásával ellentétben nem München mellett született, hanem Budapesten, nem magas rangú német vezérkari tiszt, hanem nyugdíjas ’szaladjnekiborítsdfel’ kommandós, vagyis minden másképp van, mint ahogy azt az alkalmazásáról döntő televíziós vezetők beosztottaiknak és a nézőknek mondták.
Magánnyomozás közpénzen
Időközben bebizonyosodott, hogy Georg Spöttle a díjazása fejében magánnyomozási megbízást teljesít Csoóri Sándor családjának. Ingyen vették igénybe a közreműködésükkel közpénzen fizetett szakembert, aki a külpolitikához nem túl magas szinten ért, de magángyomozóként még megfelel. A nézők megalázása ez, hiszen ők semmit nem tudnak arról, hogy miért kell egy sikeres műsort a Spöttle szereplésekkel tönkre tenni. Csoóriék viszont két legyet ütöttek egy csapásra, amikor a lányuk után nyomoztattak Spöttlével, mert a gyermek - aki egyébként már maga is anyuka – a család hazugságai elleni tiltakozásul iszlám hitre tért, Spöttle pedig azt a feladatot kapta, hogy a mecset közösségétől próbálja meg elszakítani és családjához visszaterelni. Fokról fokra kapott magyarázatot a közszolgálati televízióban szokatlan tiszteletdíj, akárcsak az Agora profilváltása. A Spöttle szerepeltetését felügyelő főigazgató dr. Balogh Júlia ugyanis Csoóri Sándor költő élettársa.
A Csoóri-körhöz tartozott az időközben elhunyt Hamburger Mihály Duna televíziós SZDSZ által delegált kurátor is, aki 1957-ben KISZ-titkárként Petőfi gimnáziumos diáktársait feljelentette ’56-os szerepvállalásuk miatt. A Hamburger kezével írt feljelentés nyomán a megtorlások éveiben több mint 70 év börtönt osztott ki, az áldozatok egy része még életben van, tanúképes. Hasonlóan Csoóri befolyása alatt állt az MSZP kurátora, Ördögh Szilveszter is. Mi volt az a titok, amivel Csoóri a jobboldallal való együttszavazásra bírta Ördöghöt a legfontosabb kérdésekben akár Gyurcsány ellenére is? Nagy titok. Talán túlságosan is nagy. Néhány hete Ördögh is halott már.
Besúgókkal karöltve
A múlt – mindenkié egy bizonyos életkoron túl – sötét állampárti időkig visz, ám nem mindegy, hogy azon belül ki mely oldalon állt. Nem mindegy, hogy ki bűnös, és ki áldozat, ki zsaroló és ki zsarolt, ki haszonélvező és ki elnyomott. A magyar közélet megtisztulása érdekében nem kerülhetőek el ezek a kérdések, mert a pártállam működtetői és kézből etetett belső ellenzéke, valamint besúgóik ma is uralják a terepet, mégpedig mindkét politikai oldalon. A mai ellenzék nem egy vezető pozícióját kétes hírű alakok foglalják el, és ők vezénylik a tisztességes többséget. Csoóri Sándor körül is egyre nagyobb hullámokat vet a múlt: a Rákosi- és Che Guevara-vers, az állampártot működtető elittel fenntartott kapcsolatrendszer, és az ezt 2007-ben ellensúlyozni kívánó mítosz, a Márciusi Charta hamis erkölcsi póza. Mindezt a Magyarok Világszövetsége elnöki székbeli utóda, Patrubány Miklós vetette elsőként Csoóri szemére, és az igazság futótűzként terjedt. Mit is írt Csoóri Rákosi Mátyásnak 1953-ban?
„Mondd meg neki, mondd meg,/ így, ahogy üzenem:/ hogyha felépülök,/ tüstént fölkeresem.// És a színe előtt/ teszek hitet rája:/ én leszek a leghűbb,/ Ifjú katonája”.
Nos, erre emlékezni sem érdemes, mert aki akkor ilyet leírt, az nem volt/van/lesz más, mint jellemtelen ember. Rákosi „leghűbb ifjú katonája” magyarul ennyit tesz. Akárcsak az 1957. szeptember 5-i Népszabadság levél aláírói, akik között szintén ott található Csoóri Sándor. Követelték, hogy az ENSZ Közgyűlés ne tárgyalja a forradalom vérbe fojtásának körülményeit.
„1956. október 23-án az események olyan sorozata indult el Budapesten”, amelynek során „a fasizmus minden üledéke felkavarodott és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett.”
Ismerős ez a fasisztázás ma 2007-ben is. Csoóri viszont most a másik oldalon szervezkedik, persze, hogy nem emlékezik arra, hogy a Népszabadság levelét aláírta volna. De a nyomdafesték igen. Ötven évig Csoórinak eszébe nem jutott az ’57-es levéltől elhatárolódni, élvezte a pártállam kegyeit, hol a vezetők talpát nyalta, hol belsőellenzéki szerepben tetszelgett. Érted haragszom, kedves pártállam, nem ellened! – most meg nem emlékszik. Akik pedig emlékeztetik, azok Csoóri szerint forradalomgyalázók. Lehet kérdés a dokumentumok alapján az, hogy ki gyalázza meg a forradalmat? Hiszen a Csoóri aláírásával közreadott levél köszönetet mond a Magyarországot lerohanó szovjet hadseregnek, Kádárnak és a terrornak. A Biblia szerint a te szavad legyen igen-igen, nem-nem. Senki sem áll távolabb ettől, mint Csoóri Sándor. A többi pedig az ördögtől való. Vagy inkább Ördöghtől?
Túl a tisztességen
Hasonlóan tesz Csoóri tíz évvel később a Che Guevarához írt újabb szélsőbalos menlevelet igénylő versében, ahol az utolsó sor „véres partizánsapkádat mosatlan elviselem” a néhány évvel későbbi kiadásokban ’szalonképesebbre’ vált: „véres partizánsapkádat elteszem”. Egy vers, két változatban. Ahogyan az idők kívánják. Verset tessék! Milyet óhajt a megrendelő? Internacionalistát? Az van. Nacionalistát? Az lesz, amikor eljön a szezonja. Ahogy a kor és a kenyéradó gazda kívánja. Persze a régi versek közül ma már egyik sem vállalható, új időkben új szelek fújnak. Ahogyan az újságcikkek szavatossága lejár, úgy a propagandaverseké is, mert azokat nem az örökkévalóságnak írják. Költő az ilyen, vagy ingyenélő pénzköltő?Igazolhatja az életmű súlyosabb része az ifjúkori botlást, vagy a menlevél versek magyarázzák, miért jöhetett létre a konszolidáltabb rész? Egyáltalán, érvényes egy ilyen életmű?
A sztálinista versek nem ismerői közül sokan bedőltek a nemzet költőjének, gyakran kedves Mesternek szólították, a beavatatlan elitértelmiség egy emberként (?) áll egy a terrorállamot és tömeggyilkosait egykoron éltető bértollnok mögé. Pedig a vak is láthatja, hogy a Csoóri-félék az egész magyar jobboldalt lejáratják. Sőt, ez már rég megtörtént, hiszen a politikai gravitáció rendje szerint a legutóbbi választásokon nem sikerült a fertőzött és legyengített jobboldalnak győznie. Csoóri a bocsánatkérésre felszólítókkal szemben magyarázkodik, önmenteget, vádaskodik. Ha kell, gyalázkodik is, például Patrubánnyal, vagy bárkivel szemben, aki hitelességét vitatja. Mindazokkal szemben, akik soha egy betűt sem írtak le hozzá hasonlatos szándékkal és értelemmel. A tisztességeseket gúnyolja.
És a sor korántsem végleges. Előkerült egy újabb Csoóri vers, A kárörvendőkhöz (1953. július 14.): „A történelem győző szakaszában örökre összeforrt a nép a párt” És persze menetrendszerűen érkezett hozzá Csoóri 2007-es önértelmezése, mely szerint ebben nem Rákosit, hanem Nagy Imrét támogatta. Persze, mert itt az abban az időben miniszterelnökségéről leváltott és pártvezérré visszaléptetett Rákosi nem lett nevén nevezve, és akkor már kitekerhető az értelme. Csiki-csuki líra. Mert az idők során megtanulta, hogy az egyértelműség mindig ártalmas, különösen a költészetben és a változó politikai kurzusokban. Ez az igazi politikai dörzsöltség, rókalélek, amit a mai Magyarországon tátott szájjal csodálnak. Azért a történészek a dátumok egybevetésével bebizonyították, hogy igenis Rákosi melletti harcos kiállás volt ez, bárhogy is magyarázza sorait a szerző. A múltban is magyarázta, csak fordítva. Na és persze arról sem érdemes megfeledkezni, hogy a leírtak így is, úgy is szánalmasak, mert ilyesmit tisztességes költő soha, sehol, senkinek nem írt még le. De tisztességes ember sem. De közönséges gazember sem. Az agitátori agresszivitás az utolsó sorban jön csak ki igazán: „Megyünk előre s ti az árokszélre kerültök majd jóslat-piszokba fúlva”. Túl azon, hogy milyen lélekre vall a költészet-idegen alpári megfogalmazás, ehhez már semmiféle magyarázat nem szükséges. Ez a jóslat a mindenkori tisztességes emberekre vonatkozik, akik nem szolgálták a monolit diktatúrát. Róluk ilyet csak Rákosi környezetében mondtak, írtak és szavaltak.
Cenzúrázott ügynökvád
Csoóri élettársáról Kiszely Gábor: Szellem célkeresztben című könyvében ezt olvashatjuk: „Balogh Júlianna a költőhöz közel álló körökben elterjedt hírek szerint a román állambiztonság ügynöke”. Az idézett ügynöki jelentést a könyv néhány sorban cáfolni igyekszik, nem túl nagy meggyőződéssel. Érdekes módon Csoóri Sándor a Patrubány Miklósnak írt utolsó levelében erre a Kiszely könyvre hivatkozik, mint legfőbb és objektív bizonyítékra a saját megfigyelésével és ártatlanságával kapcsolatban. Azt viszont a jeles költő elhallgatta, hogy a könyv megjelenéséig Kiszely Gábor a Duna Televízió alkalmazásában volt Balogh Júlia igazgatóságán, ahol kapott egy jelképes feladatot és érte jó kis állami fizetést, miközben a számára átadott dossziékat kutatta, és a könyvet megbízóinak tetsző módon megírta.
Csoóri Sándor azt sem tette közzé, hogy a kérdéses dossziékat a feldolgozás előtt Balogh Júlia válogatta ki, jószerével minden másodikat kihagyva, majd a kéziratot legalább tízszeri átolvasással gyomlálgatta, finomította, azaz cenzúrázta. Így történhetett, hogy a Kiszely könyvbe jóformán semmi nem került bele, ami bármilyen módon terhelő lett volna, kivéve az idézett mondatot Balogh Júlia szekus ügynökvoltáról. Ezt a mondatot igencsak elnézte a kéziratot átvizsgáló Balogh Júlia, aki nyilván elébe kívánt menni az évtizede keringő közvélekedésnek, amikor egy „független kutatóval” igyekezett a múltjáról terjedő közvélekedést cáfolni. A mondat ugyan egy spiclitől való, ám forrása nem a megfigyelő és nem is a szervezet, hanem „a költőhöz közel álló körökben elterjedt hírek”.
Igen egyszerűen bizonyítható, hogy Csoóri Sándor és Balogh Júlia a Kiszely könyvvel óhajtott önmaga számára minden gyanú felett álló felmentő bizonyítékot teremteni, ahogyan azt Csoóri Sándor be is vetette a Patrubány-vitában. De maga a könyv több mint gyanús körülmények között született. Ugyanaz a függő viszony, kézből etetés, állami pénzen vásárolt magánszolgáltatás mutatható itt ki, mint a Spöttle-ügyben. Az is tény, hogy dr. Balogh Júlia sem tette eddig közzé saját romániai átvilágítását. Időközben Romániában egyre több ügynökirat került nyilvánosságra, és egyre jobban szorul a hurok a Magyarországon tevékenykedők nyaka körül.
Minden nap hozhat meglepetést, azok maradnak a sor végére, akik még ma is aktívak, mert őket az utolsó percig védi a román állam. A felháborodott nézők tiltakozása ellenére a novembertől „megújított” – azaz cenzúrázott felügyelet alá helyezett Agora érdemben eddig nem foglalkozott magyar múlttal, az oknyomozó történelem jeles kutatóit leírták a képernyőről. A boszorkányüdözéses bosszú miatt dobozba került az az adás is, amelyben Aradi Éva és Grandpierre Attila az indiai fehér hunokról beszélget. Kérdés, meddig nem ismerheti meg a nyilvánosság a különböző szintű vezetőink múltját, az uruzgáni rovásírás feliratot, a véleményvezérek valódi indítékait, Toramána hun király pénzérméit, a rendszerváltás után is aktív ügynököket, az indiai, kínai, örmény, arab és görög levéltárak ránk, őseinkre és rokonnépeinkre vonatkozó több évezredes feljegyzéseit? A szellem kiszállt a palackból, a múlt nem rejthető többé el.
A műsornak az elmúlt két év folyamán, amikor minden adást Kubínyi szerkesztett, komoly törzsközönsége alakult ki, akik rögzítették és esetenként az Internetre is feltették az egyes adásokat. A letiltást követően a DUNA Televízió honlapjáról is eltűntek a régebbi Agorák, így a magára hagyott közönség megszervezte a programok elérhetőségét. Szabad DUNA Televízióért baráti kör alakult Floridában, Németországban, Olaszországban és a Kárpát-medence számos pontján. A körök keresik annak lehetőségét, hogy akár a DUNA Televíziótól függetlenül is megteremtsék egy új műsor készítésének feltételeit. Ám ez az eset ennél bonyolultabb, hiszen 2007 végén szembe kell néznünk a valósággal. Ha nemzeti közéletünk nem tisztul meg a sztálinista diktatúra maradványaitól, akkor az eddig elbukott két választás példája 2010-re is érvényes lesz. Azok az emberek, akik a diktatúra működtetőiként emberéletekért és családok, sorsok tönkretételéért felelősek, nem lehetnek tovább hangadók. Nem igazodhat hozzájuk a jobboldal, mert szakadékba vezetik a nyájat. A Szabad DUNA Televízióért baráti kör felszólítja Csoóri Sándort a közéletből való távozásra, azokat pedig a tőle való elhatárolódásra, akik jóhiszeműen csatlakoztak a Márciusi Chartához.
Nagyolaszi Levente