Ugrás a cikkhez
A Társaság a Szabadságjogokért drogpárti jogvédő szervezetet kérte fel a Fidesz Orbán Viktor pártelnök képviseletére abban a személyiségi jogi perben, amelyet még tavasszal indított a Fidesz-vezér ellen az igazságügyi tárca, miután Orbán azzal vádolta meg a rendőrséget, hogy tavaly október 23-án politikai nyomásra szorította a Fidesz-szimpatizánsokhoz a randalírozókat - tudta meg a cionista Hírszerző. Gripen Viktor ellen az igazságügyi tárca indított személyiségi jogi pert idén márciusban. Orbán ugyanis több helyen azt nyilatkozta: a rendőrség október 23-án "nyilvánvaló politikai utasításra" "brutális akciókat" hajtott végre a tömeg ellen. A Fidesz elnöke bocsánatot sem akart kérni kijelentéseiért. A drogpárti TASZ az elmúlt években, az általa követett "stratégiai pervitel" keretében számos magyarellenes zsidó védelmét látta el. Védték a jobboldaliakat megölésre buzdító Sickratmant, a Fábry Sándor által bíróság elé citált György Péter esztétát, a matulás zsidógyerekeket, de a Fővárosi Bíróság által (!) följelentett Thürmer Gyula kommunista pártelnököt is.(Hírszerző nyomán Kuruc.info)
Friss hírek az elmúlt 24 órából
22:29 Megjelent a kormányhatározat az M6 és az M8 autópálya egyes szakaszaival összefüggő korábbi kormányzati döntések felülvizsgálatáról21:57 Két tartományi választáson is súlyos vereséget szenvedett Merz pártja, északon még a parlamentből is kiestek21:20 Áldozatból elkövetők - hülye antifák, antifa hülyék21:07 Toborzási nehézségek a berlini rendőrségnél: a jelentkezők jó része nem is tud németül20:32 Káosz a Tiszában: Magyar "nem látja biztosítottnak" Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását20:21 Toroczkai vs Magyar Péter: "ön az egyik tragédia, amit a Fidesznek köszönhetünk!" 19:50 Trump szerint Oroszország elvesztette az ellenőrzést az olajfinomító ipara felett19:17 Idióták gyülekezete - ők győztek Berlinben 19:06 Újabb ügyben indult eljárás Calin Georgescu ellen - betört kapu és hajnali házkutatás is volt 18:55 Modern feminizmus 18:48 Mintegy 150 drónberepülést észleltek idén Belgiumban18:22 Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány18:04 Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja17:46 Tízezrek tüntettek az abortusz ellen Pozsonyban17:14 Mi Hazánk: Brüsszelben fogalmazott programot hajt végre a kormány16:50 Pakisztán légicsapásokat hajtott végre afganisztáni célpontok ellen16:12 Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból15:40 Büntetőeljárás indul a spanyol kormányfő felesége ellen15:27 Ügyvédkör-elnök: hatalomátmentés az új legfőbb ügyész jelölése, "marad a Polt-féle csapat"14:45 Megállapodást kötött a Mol a kijevi rezsimmel: hazánkban fognak tárolni üzemanyagot Ukrajnának14:31 Magukat más neműnek képzelő buziknak követel "jogokat" a Háttér Társaság14:10 Biogáz-alapanyag került az M0-s burkolatára a Megyeri híd felé az 5-ös főút csomópontjánál14:02 Baka Andrásnak vannak észrevételei, de ez nem gátolja a Tisza törvényeinek aláírásában13:59 Átmeneti lassulást vár a Bundesbank a német gazdaságban13:42 ORFK: a tranzitforgalom által használt útvonalakra tevődött át a román-magyar határellenőrzés súlypontja13:21 Letöltendőt kértek egy volt fideszes képviselő unokaöccsére és volt feleségére, 168 millió forintot loptak el13:10 A német diszkriminációellenes biztos szerint meg kellene indítani a betiltási eljárást az AfD ellen12:55 Azbesztszennyezés - kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkálatoknál12:26 Húsz hónap börtönbüntetést kapott korrupció miatt egy volt horvát államtitkár11:58 Robbanásban sérült meg több dél-koreai katonatiszt a két Korea közti fegyvermentes övezetben11:21 Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség az M6-os autópálya működtetésével kapcsolatban10:30 Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét elkövetőjét10:22 Egy angol turista verte ájultra a járókelőt Budapest belvárosában - szabadlábon az elkövető 09:57 A japán népességnek már a 29,6 százalékát teszik ki a 65 évnél idősebbek09:21 2006 - a terror napjai 08:02 Rekordszintre emelkedhet a vezető gazdaságok államadóssága07:37 Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon, az esetek 45 százaléka megelőzhető lenne07:15 Csökkent a hajóforgalom a Hormuzi-szorosban07:01 Ötvennégy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén06:54 Erős széllel hidegfront érkezik, jelentősen visszaesik a hőmérséklet