Ugrás a cikkhez
Reklám

Remek szolgálatot tett az utódpártozást régóta idejétmúltnak, sőt totál anakronizmusnak tartó MSZP-nek Szanyi Tibor, a párt EP-képviselője. A politikus ugyanis az

‘Ünnephez' közeledvén…

szöveggel osztott meg egy olyan Facebook-posztot, aminek az illusztrációja egy ávós Köztársaság téri meglincselését bemutató fénykép.

Bár az MSZP feltehetőleg nem tervez visszatérni a forradalom pufajkás stílusú gyalázásához, érdekes belegondolni, hogy az egykor a pártelnökségre is törő Szanyi milyen választói réteget akart ezzel megszólítani.

Mert hogy melyik kormánypártnak hajtott ezzel hasznot, az nem is kérdés - írja még a fajtársi 444 is.

A vörös szeszkazán bejegyzése:

Egyébként az ávós pribékekkel szembeni, itt-ott megmutatkozó népharag teljesen jogos volt '56-ban, és meg sem közeltette azt a zsigeri gyűlöletet, amellyel a pufajkások rendszerszinten kínozták a magyarokat.

Frissítés: Szanyi elvtárstól még kiváló szocionista brigádja is elhatárolódott

Szanyi azóta a következő ocsmánysággal frissítette bejegyzését, mintegy válaszul az azt ért bírálatokra:

Ünnepeljük a szabadságért, valamint a szocializmusért kiálló embereket, azaz ‘56 tényleges hőseit.

Nem ünnepeljük viszont az ordas gyilkosokat, bármelyik oldalon is álltak.

Nem ünnepeljük a lincselő csőcseléket.

Nem ünnepeljük a náci restaurátorokat.

Nem ünnepeljük a vérengző szovjeteket.

És nem ünnepeljük a tétlen felelősöket sem.

És mindezt vessük össze egy hiteles '56-os szavaival, hogyan is akartak ők "kiállni a szocializmusért":

"Nem a reformkommunisták csinálták a forradalmat, mi nem megreformálni, hanem megszüntetni akartuk a kommunizmust."
(Pongrátz Gergely, Vasárnapi Újság - 2001. november 4.)

Molnár Gyula szerint magánvélemény

Magánvéleménynek, nem pedig az MSZP álláspontjának tartja Szanyi Tibor Facebook-posztját Molnár Gyula. A szocialisták elnöke a Hír TV-nek nyilatkozva hozzátette: pártja ’56-ról foglalt álláspontja a szombaton kiadott közleményükben olvasható, és teljes mértékben elítéli az EP-képviselő által megosztott tartalmat.

„Én feladtam azt, hogy minden egyes párttagot egyenként próbáljak meg rendreutasítani, ha bármely testület kezdeményezi, én meg fogom szavazni az ezzel kapcsolatos retorziókat. Én magam ezzel nem foglalkozom, úgy az ilyen típusú magánakciókkal sem fogok a következő hónapokban foglalkozni. Van egy fontosabb célunk, ez pedig a választás” – jelentette ki a pártelnök.

Szanyi Tibor Facebook-bejegyzése miatt már büntetőfeljelentés is született. A sorozatos beadványairól ismert Tényi István fordult az ügyészséghez a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása gyanújával.

(Kuruc.info)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából