Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem vicc: a miskolci fideszes vezetés nemhogy büntetné a mélyigénytelen cigányokat azért, mert életveszélyessé züllesztették, a bűnözés gócpontjaivá tették a mi adóforintjainkból alájuk tolt önkormányzati lakásokat, még milliókat is tömne a zsebükbe a bontásra váró putrikért.

Jakab Péter szerint az évszázad blöffje a Fidesz "gettófelszámolási" akciója

Frissítés: Megszavazta a Fidesz: jár a milliós lelépési pénz a kártevőknek

A miskolci önkormányzat közgyűlése csütörtökön megszavazta a Fidesz-KDNP-frakció javaslatát, amelynek értelmében megkezdődhet "a város nyomortelepeinek felszámolása".

A javaslatot 15 igennel, négy nem és hét tartózkodás mellett szavazták meg a képviselők. Igennel szavaztak a Fidesz-KDNP képviselői, nemmel a Demokratikus Koalíció és a Jobbik képviselői, míg az MSZP képviselői tartózkodtak.

A Fidesz-KDNP miskolci önkormányzati frakciója ezen a héten sajtótájékoztatón jelezte, hogy a csütörtöki közgyűlésen a miskolci "gettók és nyomortelepek" felszámolását kezdeményezi, elsősorban azért, hogy biztonságosabb, élhetőbb legyen a borsodi megyeszékhely.

A kormánypárti önkormányzati frakció azt a javaslatát terjesztette a közgyűlés elé, hogy a város "szégyenfoltjait" szüntessék meg, ami a miskolci "gettók, nyomortelepek" teljes körű felszámolását jelenti.

Az előterjesztés szerint mindazoknak, akik elhagynák ezeket a lakásokat, és más településeken vásárolnának magasabb komfortfokozatú lakásokat, 1,5-2 millió forint támogatást adnának, azzal a feltétellel, hogy az ingatlanokat öt évig nem adhatják el.

A csütörtöki közgyűlésen cigány aktivisták "Ne szavazd meg a kitelepítést!, Szegények mindig lesznek köztetek!" feliratú táblákkal tiltakoztak a tervezet ellen.

Varga Gergő, a Demokratikus Koalíció képviselője azt közölte, hogy "a Fidesz nem tekinti Miskolc polgárának azt, aki nagy szegénységben él", sőt fizetni is hajlandó azért, hogy a társadalmi problémát ne neki kelljen megoldania, "inkább az így is elszegényedő vidéki kistelepülésekre száműzné őket".

A rajvédő DK álláspontja szerint meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy aki ki akar törni a nyomorból, a szegénységből, legyen rá lehetősége, "nem pedig némi aprót dobni nekik és útilaput kötni a talpukra."

A Jobbik miskolci szervezete korábban azt közölte, számukra elfogadhatatlan, hogy a városvezetés büntetés helyett kétmillió forintot adna mindazoknak, akik lezüllesztették az önkormányzati lakásokat, ha azokból kiköltöznének, és a borsodi megyeszékhely közigazgatási határán túl vásárolnának házakat.

A BorsodOnline arról írt, hogy Váradi Gábor, a miskolci cigány kisebbségi önkormányzat elnöke a közgyűlésen azt mondta, a telepek felszámolásáról húsz éve szó van, és ez a cigány emberek számára is fontos. Ám azzal, hogy csak a város határán kívül adnak lehetőséget az embereknek a letelepedésre, nem tudnak azonosulni.

Megközelítőleg 25 ezer cigány lakik Miskolcon - tette hozzá. Szerinte ma a "szegénység és a cigányság ügye közös ügy".

(MTI nyomán)

2. frissítés: Gettóhakni: a Fidesz egyszerre vásárolja meg a cigányokat és próbál rendpárti szavazókat szerezni

A Fidesz olyan rendeletmódosítást szavazott meg a város csütörtöki közgyűlésén, amelynek eredményeként az önkormányzati ingatlanokat putrikká züllesztő bérlőknek csupán a bontásra ítélt ingatlant kell elhagyniuk kétmillió forintért cserébe, Miskolcot azonban nem, vagyis a jogszabály alkalmatlan a gettók felszámolására – hívta fel a figyelmet pénteki sajtótájékoztatóján Jakab Péter.

A Jobbik önkormányzati képviselője azt mondta, miközben a Fidesz arról beszél, hogy felszámolja a város nyomortelepeit, mindössze annyit várnak el az antiszociális bérlőktől, hogy a kapott kétmillió forintból más településen vásároljanak ingatlant, azt azonban nem, hogy ott létesítsenek is lakcímet. Vagyis az összeg megszerzéséhez elég az is, ha valaki megveszi a vidéki rokonának a putriját némi apróért, anélkül, hogy odaköltözne. A rendbontó bérlő ezzel máris teljesítette a kétmillió forint feltételét, miközben a fennmaradó pénzből bérelhet, vagy vásárolhat is ingatlant Miskolc bármely cigánytelepén – ez Lyukóban néhány tízezerből már megoldható –, vagy egyszerűen csak beköltözik az avasi fészekrakós rokonokhoz immár milliós összeggel a zsebében. Tekintve pedig, hogy továbbra is miskolci lakcímmel fog rendelkezni, a kétmillió forint mellé a segélyt is a miskolciaktól fogja kapni.

Jakab Péter hozzátette: „mielőtt megérkezik a Fidesz cáfolata” fontos leszögezni, hogy ezt nem csak a Jobbik állítja, de ezt erősítette meg a polgármesteri hivatal előterjesztői képviselője is Miskolc közbiztonsági bizottságának ülésén.

Ezek után a jobbikos politikus szerint nyilvánvaló, mi a Fidesz valódi célja a „gettóhaknival”: négy év semmittevés, és a város kiemelten veszélyeztetett településsé nyilvánítása után úgy akarnak kommunikációs trükkökkel rendpárti szavazókat szerezni, hogy közben a rendbontó szavazóikat nem csak Miskolcon tartják, de kétmillió forinttal meg is vásárolják őket.

A választók a valódi telepfelszámolást csak a Jobbiktól várhatják, nyomatékosította Jakab Péter, aki szerint a hatályos jogszabályok következetes alkalmazásán alapuló érpataki modellel újabb pénzek bevonása nélküli is megszüntethetőek Miskolc gettói, a módszerről azonban jelenleg a Fidesz hallani sem akar.

Előzmények:

- "Gettófelszámolás" Fidesz-módra: büntetés helyett kétmillió forintot adnak ajándékba az önkormányzati ingatlanokat tönkretevő retkeknek

- Jakab: kétmillió forintot adna a Fidesz azoknak a cigányoknak, akik hajlandók kiköltözni az amúgy is bontásra ítélt ingatlanokból



Friss hírek az elmúlt 24 órából