Ugrás a cikkhez
Reklám

Dr. Keresztúri Farkas Csaba, a Jobbik szegedi önkormányzati képviselőjének levele:



Dr. Keresztúri Farkas Csaba
Hosszú gondolkodás után úgy döntöttem, hogy pénteken megnézem az István, a király rockoperát a szegedi Szabadtéri Játékokon. Fontosnak éreztem, hogy a nemzeti sorstörténetünket végigkísérő darab 30. évfordulóján jelen legyek, és minden szkepticizmusomat, előítéletemet félretéve - mivel a színházi művészet szabadságába nagyon sok minden belefér - megemlékezhessek a Szent Korona országának több mint ezer éves megszületéséről.

Az előzetes politikai hisztériakeltéssel nem is foglalkoztam, de furcsának éreztem, hogy a liberális érdekkörök nagy elszántsággal védik a színművet, és Botka László is fontosnak érezte, hogy városi érdemrenddel tüntesse ki a darab rendezőjét, amit vendégével, Bajnai Gordonnal közösen megtekintett.




Ennek ellenére a pénteki bemutatóra elmentem, de ami ott történt, amellett nem tudok most már szó nélkül elmenni. A darab, szimbolikus nemzetgyalázás mély melegágyaként, a legszentebb érzéseinket és hitünket döntötte a sárba. A színdarab nemzeti létünk rombolásával és antiklerikalizmussal volt átitatva. A papság gyalázatos megjelenítésével, az elmúlt századokban a nemzeti-keresztény alapokon működő királyságunk totális lejáratása volt a célja.

Miért kellett ezt a darabot Szegeden az államalapításunk ünnepén bemutatni? Kinek volt ez az érdeke? Miért kellett erre a darabra 65 millió Ft-ot költeni? Miért kellett egy olyan előnytelen szerződést jóváhagynia a városnak - amit szavazás előtt jeleztem a felszólalásomban is - a liberális pénzszivattyúknak, ahol egy telt házas darabbal is 6 milliót bukik a szabadtérin? Miért kellett ehhez hozzájárulnia a szegedi fideszes képviselőknek is? Ha ők nem szavazzák meg, akkor nincs ilyen darab!

A számos nyitva maradt és megválaszolatlan kérdés mellett el kell mondanom, hogy a baloldal nemzetgyalázó politikai tevékenységéhez és kampányához a szegedi fideszes képviselőtársaim asszisztáltak. Remélem, ha holnap az egyik kereskedelmi csatornán megtekintik a darabot, akkor ráébrednek, hogy a maffiabaloldal - közpénzből történő - kampányát támogatták és nyugodt lelkiismerettel meg tudják nézni ezt az István, a királyt – mert én nem!

Dr. Keresztúri Farkas Csaba
Jobbik szegedi szervezete, önk. képviselő

Kapcsolódó:

- Aranyérmet kapott Alföldi Roberta a szoci polgármestertől

- Az RTL Klub örömmel közvetíti az István, a király Alföldi általi bemocskolását

- A Kőműves Kelement is Roberta rendezi - címszerepében Stohl; vele mocskolják be Koppányt is

- "Láttam mértékadó rendezéseidet" - Szörényi Levente Alföldivel züllesztené tovább a Nemzetit

- Az István, a királyt is bemocskolja Alföldi - Szörényiék áldásával



Friss hírek az elmúlt 24 órából