Miközben februárban egy szolnoki kosárlabdameccsről kitiltották a magyar nemzeti zászlót, addig Dávid-csillagos mezben léphetnek pályára a nyíltan kirekesztő, cionista, Izraelhez hű sportegyesület, a Maccabi-VAC sportolói.

A múlt héten interjút készített a Szombat című zsidó politikai és kulturális folyóirat Jusztin Ádámmal, a Maccabi-VAC sportegyesület elnökével. Az interjúból nyíltan kiderült, hogy a sportegyesület cionista elveket vall és tagjai közé csak zsidókat vesznek fel, vagy olyanokat, akik maximálisan szimpatizálnak a terrorállam törekvéseivel. Borítékolható, hogy ha egy magyar csapatról lenne szó, amely nemzeti és faji alapon válogatná meg a sportolóit, akkor már a kirekesztés és az antiszemitizmus vádjától lenne hangos az egész ország.



Jusztin Ádám, a gyémántkereskedő (jobbra)

1989-ben alakult újjá Maccabi Vívó és Atlétikai Club néven az 1906-ban alapított VAC. A sportegyesület tagja a zsidó Maccabi Európai Szövetségnek (EMC) és a Maccabi Világszövetségnek (MWU) is. Utóbbi, hatszázezer tagjával (bűvös szám - a szerk.) az egyik legnagyobb zsidó szervezet a világon. A sportegyesület rendszeresen részt vesz a Maccabi Európa Játékokon és a Maccabi Világjátékokon is. Jusztin Ádám korábban játszott a Budapesti Honvéd, a MAFC, a Kaposvár és a Szolnok kosárlabda csapataiban, valamint Izraelben a Maccabi Haifa csapatában. Sportolói pályafutása után az ékszer és gyémánt üzletágban dolgozott, jelenleg pedig marketingigazgató más területen, illetve számos zsidó szervezet tagja.

A Szombat kérdéseire válaszolva Jusztin Ádám elmondta, bár fontos szempont, hogy a Maccabi VAC megjelenjen a nemzetközi porondon, de „lényegesebb szempont lenne, hogy a hazai zsidó sport minél szélesebb bázisra támaszkodjon, már csak az utánpótlás biztosítása miatt is”. A sportegyesületben jelenleg nagyjából kétszázan sportolnak, gyerekek, felnőttek és idősek vegyesen. „A Maccabi-VAC tagjaiként külsőségekben és ideológiában is kötődünk a cionizmushoz és Izraelhez, épp úgy, ahogy elődeink. Ennek talán leglátványosabb jele, hogy Dávid-csillagos mezben versenyzünk” – mondta a Szombatnak Jusztin. Ezzel a kijelentésével lényegében elismerte az egyesület nyílt cionizmusát, de később a kirekesztő jellegéről is lerántja a leplet, hiszen megerősíti, hogy csak az lehet klubtag, aki elfogadja ideológiájukat. Vagyis csak zsidó, vagy a cionizmussal maximálisan szimpatizáló személy sportolhat a Magyarországon működő klubban. Utóbbi esetben még így sincs könnyű dolga a sportolónak, mert ha nem zsidó sportoló szeretne indulni a Maccabi Világjátékokon, akkor azt a Maccabi Világszövetségtől kell kérvényezni, „ezt azonban nagyon alapos indoklás hiányában el szokták utasítani.”




A Maccabi jogi értelemben sportegyesület, vannak sportolóik és edzőik, de nincsenek létesítményeik, infrastruktúrájuk, így egyfajta „ernyőszervezetként” működnek, amikor a nemzetközi versenyekre „összegyűjtik” a zsidósághoz kötődő sportolókat. A Maccabi több szakosztályt is működtet és érdekeltek a kosárlabdában, a tornában, a labdarúgásban illetve a vízilabdában is. „Mivel a zsidó közösségben mindig is nagy hagyománya volt a vízilabdának, a saját csapatot nagyon fontosnak tartjuk” – mondta a Szombatnak Jusztin.

A sportegyesület elnöke úgy látja, a zsidó közösség vezetői nem tartják minden esetben igazán fontosnak a sportot. Szerinte ez nem a Maccabi VAC ellen irányul, hanem a zsidók testedzését általában nem karolják fel. Jusztin állítása szerint a zsidó sport támogatása – az anyagiakat figyelmen kívül hagyva – gyakorlatilag nulla. Ezt elkeserítőnek tartja, mert nem figyelnek arra, hogy a mai zsidó gyerekek sportoljanak, erősek legyenek, és aktív részesei a magyar sportoló társadalomnak. Úgy véli, hogy a sikeres élsportolóknál nem is kellene jobb „reklám” a zsidó közösségnek.

„Biztos vagyok abban, ha valaki a dobogó tetején áll, elénekli a magyar himnuszt, ugyanakkor a nyakában ott egy Dávid-csillag – ez még azok véleményét is pozitívan befolyásolhatja, akik egyébként ellenségesek a zsidókkal szemben”- véli Jusztin Ádám.

Februárban nagy vihart kavart, mikor a székely és a magyar nemzeti zászlót kitiltották a Szolnok Olaj – Hapoel Holon kosárlabda meccsről. A nézők felháborodtak, az ultrák be sem mentek zászlóik nélkül. Az izraeli csapat kérése volt, hogy ne lehessen magyar zászlót lengetni, ha ők is ott vannak.

(Alfahír - Szombat - Ultrasliberi nyomán)

Kapcsolódó:

- "Elnézést kér" a zsidó parancsot végrehajtó szolnoki cég - de pofátlanul letagadják, hogy kitiltották a magyar zászlót

- Antimagyar terror a szolnoki-izraeli kosármeccsen: még a nemzeti lobogót sem engedték bevinni

- Nemzetünket sértő intézkedés volt a magyar zászlók kitiltása - vizsgálatot követel a Jobbik

- Apáti: "Az izraeliek nemcsak a Szolnok drukkereit sértették meg, hanem az egész nemzetet porig alázták"

- Szilágyi a zászlóügy kapcsán a Fidesznek: Nem csak Jeruzsálemért kellene felmenni a színpadra, a magyarok mellett is ki kellene állni!