Ugrás a cikkhez
Reklám

A kormány csak 109 komcsit talált, akik "méltatlanná váltak" a nyugdíjpótlékra - számoltunk be róla a tegnapi nap folyamán.




Igen, tavaly óta csupán ennyi vörös csontvázat volt képes a "nemzeti ügyek kormánya" előrángatni a szekrényből, de már ezzel a számmal is indulhat az "antikommunista elkötelezettségről" szóló sikerpropaganda. Annak ellenére, hogy ez a nevetséges látszatintézkedés még csak nem is érinti a kommunista luxusnyugdíjak ügyét. (Nyilvánvaló, a hős narancsos vitézek nem is akarják megpiszkálni az "érinthetetlenek" nyugdíjügyeit.)

Talán említésre sem méltó - hiszen tőlük nem is várnánk mást -, de a szocionista bagázs még ezen a sovány vigasznak is alig nevezhető intézkedésen is felhördült. Érthető, hisz érintheti a "nagy elődök" munkásságát. A vörös diktatúra utódpártjának szóviője szerint "nem célszerű" elvenni a "szerzett jogot" "Európában" . Szerintük az ügynökmúlt ugyanolyan munkaviszonynak számít, mintha valaki például egy tv-társaság alkalmazottja... Véleményük szerint elvtársaiknak nem is volt dolga megítélni az adott politikai rendszert.

Novák Előd, a nemzeti ellenzék pártjának alelnöke elmondta: a nyugdíjpótlékok felülvizsgálata nem rendezi a kommunista luxusnyugdíjak ügyét. Az igazi nagy gazemberek mint Biszku Béla vagy Mátsik György az annak idején végzett "munkásságuk" jutalmaként kapják a mai napig a rendkívül magas nyugdíjaikat.

Biszku jelenleg is kiemelt, 261 ezer forintos nyugdíjat kap. A 8-16 ezer forintos járandóság-megvonás bizonyára nagyon érzékenyen fogja érinteni a kommunista hóhért - ha egyáltalán benne van abban a bizonyos 109 fős szűk körben, de ezt nem tudhatjuk, neveket ugyanis nem mond a forradalmi kétharmad.

Előzmény: A kormány csak 109 komcsit talált, akik "méltatlanná váltak" a nyugdíjpótlékra

Frissítés: Novák: Félmegoldásnak is kevés a kommunista nyugdíjpótlékok töredékének megvonása

A Jobbik szerint csak megkésett látszatintézkedés az az országosan összesítve havi körülbelül egymillió forintos megvonás, ami a kommunista luxusnyugdíjakat érinti a nemzeti ellenzék sorozatos követelésére, miközben például Biszku Béla több százezres juttatása sem csökken egy forinttal sem - írja közleményében Novák Előd, a Jobbik alelnöke.

A „Vörös csillag érdemrend”, vagy a „Fegyveres harcokban részt vett partizán” és más hasonló, kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékok megvonását üdvözölnénk, ha legalább az teljes körben és a törvényben előírt, tavaly október 31-ei határidőre megtörtént volna, ahogy - folytatja Novák - azt jobbikos és fideszes képviselők közös javaslatára az Országgyűlés egy éve elfogadta. Ezzel szemben Navracsics Tibor az időhúzásra játszott, mulasztásos törvénysértésének többszöri számonkérésére törvénymódosítással, a lejárt határidő kitolásával válaszolt. Az újabb céldátum előtt két héttel a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékok tizedéről állapította csak meg, hogy méltatlanul jár - állapítja meg pártja nevében az alelnök.

"Ráadásul, ha a kormány nem szabotálta volna el a végrehajtást, még akkor sem érintené az például Biszku Bélát, vagy a Mansfeld Péterre halálos ítéletet kérő ügyészt, Mátsik Györgyöt. A törvénybe foglalt felülvizsgálat ugyanis nem vonatkozik azokra, akik az előző rendszerben pártállami vezetőként kiemelt bérezésben, ezáltal ma kiemelt alapnyugdíjban részesülnek, akár pótlék nélkül is. Ehhez a Jobbik által már 2010 júliusában benyújtott törvényjavaslat elfogadása volna szükséges, amelynek napirendre vételéről legközelebb kedden, 14 óra körül szavaz az Országgyűlés – sajnos ismét borítékolhatóan az MSZP és a Fidesz összefogásával, Biszku Béla legnagyobb örömére" - vetíti elő az eseményeket a képviselő.

A nemzeti ellenzék pártja szerint a kormány egy félmegoldásnak is kevés látszatintézkedéssel akarja kifogni a szelet a Jobbik vitorlájából, miközben a kommunista luxusnyugdíjak nem száz, hanem több ezer embert érinthetnének, és évi több milliárd forintot jelenthetnének, ha az MSZMP Központi Bizottságának tagjaitól kezdve a párttitkárokon és besúgó békepapokon át a vérbírókig mindenkire kiterjesztenénk a felülvizsgálatot.

2. frissítés: Novák Előd már februárban figyelmeztette a kormányt a mulasztásos törvénysértésre



Friss hírek az elmúlt 24 órából