Hende Csaba szerint a "holokauszt tragédiája" után nem tehetünk mást, mint - amennyire az lehetséges - megpróbáljuk begyógyítani a sebeket, elsősorban azzal, hogy emlékezünk, és tisztelettel hajtjuk meg fejünket "a nemzet bizonyára legnagyobb tragédiájának" áldozatai előtt.

A honvédelmi miniszter kedden a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban, az ún. holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján szervezett "kegyeleti rendezvényen" azt mondta: ahhoz, hogy megértsük a tragédia súlyát, mindenekelőtt arra kell emlékeznünk, kik és miként tudták "megszaggatni" a nemzet és a benne élő zsidók történelmileg kialakult kötelékét. "Hogyan eshetett meg, hogy valakiket közülünk megfosztottak jogaiktól, vagyonuktól, elhurcoltak és megöltek?" - tette hozzá, bár ezt a kérdést például még sosem tette fel a palesztin nép kapcsán.

A politikus kijelentette: "nem feledjük a magyar állam felelősségét", azt, hogy nem védte meg polgárait a jogfosztástól és a fizikai pusztulástól. Ellenkezőleg - engedve a harmadik birodalom mindent elsöprőnek látszó erejének - "kiszolgálta a megsemmisítő gépezetet". Ha akkor a magyar államot képviselők minden lehetséges eszközzel elszabotálták volna az embertelen parancsok teljesítését, nem lehetett volna végrehajtani a népirtást - próbált bűntudatot ébreszteni a miniszter.

Annyira erős minden nemzet, amilyen erősen tagjai összetartoznak. Olyan erős a nemzet, amennyire a benne élők hajlandók kiállni egymásért, azokért, akikkel együtt élnek és egy nyelvet beszélnek. Az emlékezés tanulsága: soha többé nem eshet meg újra az, ami hetven esztendeje velünk, magyarokkal megesett - kántálta a közhelyeket.

Az Országgyűlés 2000. évi fideszes javaslatának döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják az ún. holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. 1944-ben április 16-án kezdődött meg az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján a zsidók gettókba zárása. Ezt követte ausztriai, németországi és lengyelországi munkatáborokba szállításuk. A hivatalos propaganda szerint néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidó embert gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban, de bizonyítékok erre persze nincsenek.

(MTI javítva)

Frissítés: Néhány megejtő kép és egy videó a Honvédelem.hu-ról, avagy erre használják honvédeinket: