Ugrás a cikkhez
Reklám

A Margitszigeti Színház nagy nyári operabemutatójához, Verdi Attila című művéhez kapcsolódóan nagyszabású kiállítást szervezett a hun király legendák ködébe vesző alakjáról és a hunok történetéről. A műemlék Víztoronyban megrendezésre kerülő kiállításon beléphetünk a hunok világába, a programot pedig az opera megtekintésével tehetjük teljessé, ahol a szereplők életre keltik a legendás alak, Attila 1570 évvel ezelőtti történetét - áll a színház szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében, alább olvasható a folytatás.




Az Attila opera 452-ben, a hun király észak-itáliai hadjárata alatt, Aquilea város meghódítása után játszódik. A színház udvarán álló Margitszigeti műemlék Víztorony a kiállítás helyszíneként szolgál, ahol a Magyar Nemzeti Múzeum támogatásával kortörténeti összefoglalóként a hunok, a hun birodalom és királyuk Attila történelmi jelentőségű eseményeit, az életformájukra és az udvari életvitelükre leginkább jellemző momentumokat tárja a látogató elé. A tárgyi fotók és a szöveges magyarázatok többek között az opera cselekményét is segítenek a látogatók számára megérteni. Az operabemutató alkalmával megnyíló kiállítás a jeggyel rendelkezők számára a darab előtt és annak szünetében ingyenes látogatható. A tárlat szeptember 15-ig tekinthető meg.

Tárlat a hunok koráról

Priszkosz rétor diplomata és történetíró írásaiban Attila hatalmas és ellenálhatatlan latinos műveltségű, karizmatikus diplomata; éles eszű, megfontolt uralkodó. Ez a lenyűgöző személyiség képes volt hatalma alatt egyesíteni és irányítani Európa kis népeit a Kaszpi-tengertől Nyugat-Európáig terjedő hatalmas birodalmában. Senkit sem üldözött a hite miatt. A kiállítás az uralkodó személyiségéhez engedi közel látogatókat, bemutatva a király eddig ismeretlen arcait.

Az esdeklőkkel szemben könyörületesnek mutatkozott, és kegyesen bánt azokkal, akik neki meghódoltak.

E Nagy Sándor-i léptékű mitikus ősünk Verdi képzeletét is megragadta. A 33 éves szerző politikai operájában hódítóként, de árnyalt érzelemvilágú férfinek ábrázolja. Attila emberséges uralkodó, aki nem csak győzni tud, hanem a veszteségeiből talpraállni is képes, akit őszintén megérint a szerelem.




Az Attila opera 452-ben, a hun király észak-itáliai hadjárata alatt, Aquileia város meghódítása után játszódik. A hadjárat 1570-ik évfordulója és az operabemutató kiváló alkamat teremt arra, hogy betekintsünk ennek a titokzatos népnek és uralkodójának a történetébe.

A kiállítás megnyitóját 2022. augusztus 12-én 18:00 órakor tartják a színház területén található Víztoronynál.

Bővebb infó: www.margitszigetiszinhaz.hu





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából