Bruno Gollnisch, Franciaország legerősebb nemzeti radikális pártjának, a Front Nationalnak (Nemzeti Front) az EP-képviselője, valamint az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének (AENM) elnöke is felszólal a Jobbik október 23-i megemlékezésén. A nemzetközileg ismert politikus - aki Lyonban jogászprofesszorként is tevékenykedik - korábban Kovács Bélával, a Jobbik egyik képviselőjével vett részt egy Japánban tartott nemzetközi találkozón.

Az '56-os forradalom és szabadságharc ötvenhatodik évfordulójára szervezett központi jobbikos ünnepi nagygyűlést a súlyos történelmi örökségét hordozó budapesti Deák téren rendezik meg - közölte korábban a Jobbik. A nagygyűlés október 23-án 15:00-kor kezdődik. Beszédet mond: Morvai Krisztina EP-képviselő, Murányi Levente '56-os szabadságharcos, a Jobbik alelnöke és Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

A politikai és ünnepi beszédek után az Ismerős Arcok koncertezik. Ezután a Jobbik Ifjúsági Tagozata tartja fáklyás felvonulását, a Deák térről a Magyar Rádió épületéhez mennek majd át.

(Barikád.hu nyomán)

Korábban írtuk: A libás visszatérési bejelentésének helyszíne közelében tartja ünnepi nagygyűlését a Jobbik