A sündőr (Sündőrusz sündőrusz) az emlősök (Mammalia) osztályának sünalakúak (Erinaceomorpha) rendjébe és a sündőrfélék (Sündőridae) családjába tartozó faj. Hordában él. Egyes biológusok szerint a pufajkás domesztikált alfaja. Közismert nevei többek között a kék, a sün, az ávós, a droid, egyes tájegységeken más elnevezésekkel is találkozhatunk.

Előfordulása

Őshonos a judapesti Teve utcában.

Alfajai

Sündőrusz sündőrusz süntetusz - fellelhető a Kossuth téren
Sündőrusz sündőrusz trafipaxusz - autóutak mentén fellelhető
Sündőrusz sündőrusz közbiztonságrafelügyelusz - nagyon ritkán, elszórtan fellelhető

Megjelenése

Testhossza nagyjából megegyezik az emberével, testtömege sötétkék bundája, gumibotja, bilincse, fegyvere és jelvénye miatt nagyobb, mint az emberé. Kádárkolbásza 30-50 cm hosszú.

Életmódja

Hordában jár vadászni, leggyakrabban kormánytagok (Miniszterusz hazugusz) utasítására. Süntetőket (Süntetusz szélsőségesusz), főleg Árpád-sávos zászlóval felszerelteket (Süntetusz szélsőségesusz árpádsávusz) fogyaszt, ezzel egyesek szerint hasznot hajt, többek szerint viszont inkább kárt tesz a demokráciában.

Szaporodása

Tisztavatással szaporodik, az itt felavatottak azt megelőzően valamelyik sündőrképző iskolába jártak, ahol megtanulják az izraeli vízágyú, a tonfa és egyéb süntetésoszlató eszközök használatát, kötelező vizsgát tesznek igazoltatásból (sün-formáció előnyben részesítve), hazudozásból, parancsteljesítésből és oszlatásból. Amennyiben sikerrel teljesítik a vizsgát, látszólag vége a bábállapotnak, és kormánybábokká, kifejlett sündőrökké alakulnak.

Védettsége

A Btk. 229. § által meghatározott eszmei értéke 2-8 évig terjedő letöltendő szabadságvesztés.

Szabó Patrik