A roma családanya 15 gyerek kíséretében belép a családsegítőbe.

- Ez igen! - így a szociális gondozó - Ez mind a magáé?

- Persze, hogy az enyimek - válaszolja idegesen az anya, akinek már herótja lehet ettől a kérdéstől, majd odafordul a gyerekekhez, és kiadja a parancsot:

- Üjjé le, Jocó! - mire az összes gyerek leül.

- Nosza - mondja szociális gondozó, - akkor most közösen kitöltjük a kérvényt. Először kérném a gyerekek nevét, egyenként.

- Ez itten a legidősebb, a Jocó.

- Aha. A következő?

- Ez meg itten a Jocó.

A szociális gondozó felhúzza a szemöldökét, megköszörüli a torkát, és tovább ír. Egyik fiúnak a másik után, mindnek Jocó a neve. Ezután a legidősebb leány kerül sorra. Mit ad Isten, az is Jocó.

- Na jó - mondja, - kezdem kapisgálni a dolgot. Akkor az összes gyereket Jocónak hívják?

- Igen, ezze eccerűbb a dógom - válaszolja az anya. - Ha itt az ideje, hogy indúni köll kódulni, csak szóllok:
"Jocókám, indulás!". Ha kész a vacsora, csak elkiátom magamat: "Jocókám, kész a kaja!", és má szaladva gyün is az összes. Ha félő, hogy kiszalad valamellik az uccára, csak szóllok: "Megájá, Jocó!", és az összes megáll. Életem legjobb ötlete vót az összeset Jocónak keresztűni.

A szociális gondozó gondolkodik egy kicsit, megráncolja a homlokát, és merengve megkérdezi:

- És mi van akkor, ha csak az egyiket akarja szólítani, nem pedig az egész csapatot?

- Há mi lenne? Akkó a vezetéknevin szólittom.