Döbbenetesnek és bizarrnak egyaránt nevezhető információk érkeztek Szilvásy Péter boszorkánykonyhájából a testvére nyaralójának robbantásával kapcsolatban, ezért a Kuruc.info úgy látta jónak, ha személyesen a főmágusnál érdeklődik a kiszivárgott hírek hitelességét illetően: egy lakótelep játszóterére beszéltünk meg találkozót a Kormányzati Tanácsadó Jósda frontemberével.



Na, ki a király? (Szilvásy Péter)

A KTJ emblematikus figurája a 2006. augusztus 20-ai tűzijáték alatt kitört katasztrófa után vált ismertté, miután az általa vezetett intézmény vizsgálata azt az elképesztő eredményt hozta, hogy az ünneplő tömeg saját magát merényelte meg. A megbeszélt helyhez közeledve örömmel láttuk, hogy interjúalanyunk milyen felszabadultan, fejét leszegve, kissé vadul hajtja a játszótér hintáját, de azért vigyázva arra, nehogy átpördüljön a korláton.

- Úgy irigylem azokat, akik még ötvenhez közeledve is meg tudnak maradni gyereknek - jegyeztem meg kollégámnak, Jéney Szabolcsnak.
- Az ilyeneket is? Hózentráger, rövid, kék nadrág, szandál, hozzá zokni, lakáskulcs a nyakban - utalt Szabolcs Szilvásy öltözetére.
Válasz helyett megálltam, hogy nyugodtan tudjunk röhögni. Közeledtünkre Péter fokozatosan visszavett a tempóból, majd lábával a földet érintve, folyamatosan fékezve megállította a játékszert.

- Előbb jöttek - szólott a kis tálentum, de válaszunkat meg sem várva ugrott ki a hintából, s futott tovább a csúszdához. Vártunk türelemmel negyed órát, miközben nagy figyelemmel követtük egy önfeledten csúszkáló, majd újra és újra a létrához szaladó zseni minden mozdulatát.
- Magában beszél, hallod?
- Nem.
- Hallgasd!
- Aha, tényleg, mintha dúdolna valamit.
16 órakor, pontban a megbeszélt időben abbahagyta a játékot, s lehajtott fejjel, kavicsokat rugdosva közeledett felénk.

- Itt vagyok, kérdezhetnek - mondta lihegve, zsebéből pedig egy gyűrött zsebkendőt vett elő, beleköpött, s nyálával letörölte piszkos térdeit.
- Szilvásy úr, a testvére, Szilvásy György villáját ért támadásról kérdeznénk.
- Igen? - az egy elég kényes ügy, mert minden jel arra utal, hogy a bátyám önmolotovozást hajtott végre - mondta, miközben lábával ábrákat rajzolt a homokba.
- Tessék???
- Igen, jól hallották, ezt az elvégzett vizsgálatok eredményének tükrében bátran állíthatom - válaszolt, míg fejét felemelve a szemembe nézett.
- Most is a 2006 augusztusában már jól bevált módszereket használták a kutatások során?
- Pontosan, és mivel eléggé ad abszurdum és inadekvát módon alkalmaztuk a pragmatikai analízist, ezért a végeredmény megkérdőjelezhetetlen - beszélt tovább egyre lelkesebben.
- Ez komoly... És mi lehet az indíték, mi motiválhatta a bátyját?
- Nézzék, ő abortuszpárti, ezért minden bizonnyal az abortusz az oka annak, hogy szándékosan, a kollektív tudat manipulálásán keresztül, átviteli mágiával, saját maga ellen kísérelt meg merényletet - mondta szinte levegővétel nélkül, halálos komolysággal.
- Nem lehet, hogy a bosszúvágy is befolyásolta a vizsgálatokat? Hiszen köztudott, hogy még saját családja is elhatárolódik öntől.
- Erről szó sincs, bár a kialakult helyzet miatt neheztelek a bátyámra, mert jólesne időnként, ha valamelyik alapítványtól, kuratóriumtól vagy rt.-től lecsorogna egy kis mutyipénz, és nem a saját zsebemből kellene finanszíroznom a KTJ működését, de a munkám során nem engedhetem meg, hogy érzelmeim befolyásoljanak.
- Ez színtiszta profizmus... - jegyezte meg mellettem alig hallhatóan Szabolcs.
- Szilvásy úr, ha jól értettem, akkor kollektív tudatról beszélt, ami azt jelenti, hogy segítői is voltak a bátyjának.
- Igen, vizsgálatokat is végeztünk annak kiderítésére, hogy György felettesei aktív közreműködői vagy valamilyen cinkosai voltak-e a manipulált gazemberségnek. Eredmény még nincs, de ezúton is üzenem: az okkult síkon elkövetett bűnök háromszorosan szállnak vissza az elkövetőkre.
- Nevesítené, hogy kikre terjedhet ki a bűnrészesség?
- Mindenekelőtt Gyurcsány Ferenc és Apró Piroska került a parapszichikai célkeresztünkbe. Náluk ugyanis az volt a gonoszság egyik bázisa, hogy mind a ketten voltak már közvetlenül érintve szenvedő alanyai abortusznak, aminek következtében a tudatalattijukban nagyon erős, rossz élménykép maradt. Ezt az élményt a negatív erők pszichotronikai módszerekkel restimulálták, és ennek volt a következménye a paranormál jelenség robbanásos bekövetkezése.
- Döbbenetes észjárás.
- Köszönöm, de az érdem az okkult parapszihológiáé. Most pedig megbocsássanak, de abba kell hagynunk, megjöttek a haverjaim, üveggolyózni fogunk - mondta, s izgatottan, örömtől szikrázó szemekkel mutatta a zsebéből elővett golyókat.
- Köszönjük az interjút - elköszöntünk, s a metró felé vettük az irányt.

- Értetted, amiről beszélt?
- Dehogyis, totál zagyvaság volt az egész, mindenesetre csúcsszuper lesz az anyag, meglásd. Figyelted, hogy lógott a taknya?
- Ja, ad abszurdum inadekvát módon lógott, ha-ha-ha.
- Hülye, hö-hö-hö.
- Időnként a szemem sarkából figyeltelek, hihetetlen volt az a pókerarc amit magadra húztál, miközben holt lazán kérdezgetted, én többször is csak kínok között tudtam visszatartani a röhögést.
- Köszi, de azért ne értékelj túl, nálam is rezgett a léc, még szerencse, hogy idefele jövet pszichotronikai módszerekkel restimuláltam az arcomat.
- Hö-hö-hö.

Szórakozott hangulatban sétáltunk hazafelé, mikor hirtelen hatalmas csatakiáltás törte meg a csendet.
- Hurrá! Hurrá!
Hátrafordulva, döbbenten figyeltük, ahogy Ács Feri vörösingesei több oldalról zúdulnak Szilvásyékra. Szinte mindenkit azonnal elkaptak, egyedül hősünknek sikerült néhány méteres egérutat nyernie, szaladt, ahogy a lába bírta.
- Fuss, Péter, fuss! - ordítottuk torkunk szakadtából. Mindhiába, a támadók fél perc alatt utolérve hátulról kíméletlenül elgáncsolták, porbahulló üveggolyóit pedig a következő szavak kíséretében einstandolták:
- Ide figyelj, te kis szaros, azt üzenjük a bátyádnak, hogy szálljon le a kurucokról, mert legközelebb az arcában fog landolni a Molotov-koktél! A politikai maffiának pedig innen is üzenjük, hogy soha nem fogjuk feladni, és ha mi el is esnénk, mindig lesznek hazafiak, akik a helyünkbe lépve tovább viszik majd az ellenállás zászlaját. Soha nem fogjátok igazán biztonságban érezni magatokat, ezt garantálhatjuk - majd amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek. Péter, az okkult parafenomén pedig lassan, szipogva feltápászkodott, leporolta nadrágját és egy csinos kis plezúrral az orrán elkullogott hazafelé.

Vak Bottyán - Kuruc.info
(
2008.09.14.)

Kapcsolódó: Szilvásy gazember, testvére elmebeteg: "szándékosan keltettek vihart augusztus 20-án"