A Jobbik Kozármislenyi Szervezetének szervezésében avatták fel a Pécs melletti település rovásírásos helységnévtábláját szombaton.
Az ünnepi beszédében a polgármester kiemelte, a Jobbik tavaly előtt a településen Trianon-emlékművet állított, most pedig rovástáblával tette szebbé a kisváros utcaképét. Ez is jól mutatja, hogy a pozitív kezdeményezések elé nem állít akadályt a városvezetés.
A Jobbik és a Rovás Alapítvány kezdeményezésére most már országszerte több ezer helyen hirdetik a táblák, hogy ezen a földön magyar emberek élnek, nem leszünk gyarmat, a magyar föld nem eladó.
Baranya megyében Mohácson és Harkányban a Jobbik kezdeményezésére állnak már táblák, valamint Komlón, Hosszúhetényben és Martonfán helyi civil kezdeményezésnek köszönhetően kerültek kihelyezésre.
A Jobbik célja Baranyában, hogy ne csak a települések nevei, hanem a jövőben utcanévtáblák is készüljenek rovással, valamint a Baranya megyét jelző közigazgatási tábla mellett is kerüljön kihelyezésre rovásos megyenév. A Jobbik ezen felvetésére a megyei közgyűlésben a közgyűlés elnöke, egyszerűen le cirill betűzte a rovás helységnév táblákat.
A Rovás Alapítvány elkészítette a Bibliát rovás fordításban, melyet a múlt hónapban személyesen Benedek pápának adott át az alapítvány képviselője. Céljuk az, hogy az írásjelet nemzetközi írásjel minősítésben is bevezessék.
Baranyában április 26-án a megyeszékhelyen kerül sor a következő helységnév tábla avatásra, melynek vendége Szegedi Csanád EP-képviselő lesz.
Kozármislenyi Jobbik

