1938. november 2-án az első bécsi döntéssel a nagyhatalmak kihirdették a Csehszlovákia és Magyarország közötti új határt. Azt azonban csak egy kis térképen (1:750 000 méretarányún) rajzolták meg, amely alapján nem lehetett a valóságban egyértelműen meghúzni a határokat. A települések fele nem is szerepelt az ominózus térképen, ráadásul a térképre rajzolt vonal, az új határ kb. 750 m széles sávot jelentett volna.

A határ pontos rögzítésére 1938. november végén egy határmegállapító bizottság alakult, amely egészen 1939 tavaszáig dolgozott. A „csehszlovák” felet kizárólag szlovák nemzetiségű delegáltak képviselték, vezetőjük dr. Jansák volt. A magyar oldalt az akkori kultuszminiszter, Teleki Pál vezette.

A szlovákok a tárgyalások során egy talpalatnyi területet sem szándékoztak átengedni a magyaroknak a bécsi döntésben foglaltakon túl. Azonban több települést is kettészelt a határ, vagy a településhez tartozó járás egy része kerül át a másik országhoz, a vitatott hovatartozású településeken bizonytalanság uralkodott el. Ki ide, ki oda menesztett küldöttséget, hogy lobbizzon a hovatartozás ügyében. Nem egy szlovák falu kérelmezte Budapesttől, hogy Magyarországhoz tartozhasson, mert gazdasági érdekeik ezt diktálták – felülírva a nemzeti hovatartozás kérdését. Ezek a hírek a szlovák küldöttséghez is eljutottak, hatalmas felháborodást váltva ki.

Az elhúzódó tárgyalások alatt Telekiék javasolták, hogy a községeket teljes területükkel csatolják egyik, vagy másik országhoz, de ketté ne vágják őket. Sőt hajlandó volt községeket cserélni is: magyar többségűt szlovák többségűre, még akkor is, ha ezek területe eltért, akár a szlovákok javára. A szlovák delegáció idővel rájött, hogy a határ megállapítása leginkább az ott élők életét befolyásolja, és a politikai érdekek ilyen mikroszinten már másodlagosak. Telekiék ajánlata pedig gáláns és logikus volt, így idővel sikerült a legtöbb vitatott területen egyezségre jutni.

Azonban volt néhány falu, amelyek – dacára annak, hogy azok szlovák többségűek voltak – mégis Magyarországhoz akartak csatlakozni. A szlovák tagok a határ megállapításánál a nemzetiségi elvet tartották szem előtt, és minden mást elvetettek. Nem akarták elhinni, hogy léteznek olyan szlovákok, akik újra magyar fennhatóság alá akarnak kerülni. A kérelmezők nevének kiadása az ő védelmükben nem lett volna tanácsos a magyar oldalról, így a kérvényeket bizonyítékként nem használhatták fel. Az egyetlen megoldás ezeknél a településeknél a helyszíni szemle és az ott tapasztaltak alapján való döntés volt.

Az egyik ilyen falu a Kassa melletti Kavocsán (Kavecany, ma Kassa városrésze) volt, amelynek lakói a Kassán eladott élelmiszerből (zöldség, tej, tojás) éltek. A község már az 1910-es népszámlálási adatok alapján szlovák többségű volt. A határmegállapító bizottság tagjai 1939 elején látogattak el Kavocsánra, akkor még szlovák fennhatóság alatt állt. A szlovák határőrség parancsnoka, Viest tábornok vezette a delegációt a helyszínre. A főtérre érkezve – épp piac volt nagy nyüzsgéssel – a tábornok kiszúrt a tömegben egy magas szlovák parasztot, akit megszólított. Kiderült, hogy ő a községi bíró. A tábornok megörült, hogy egy helyi befolyásos embert sikerült elsőre találni, és egyúttal megkérdezte tőle, hova akar a falu tartozni: Szlovákiához vagy Magyarországhoz? A bíró végigmérte a tábornokot uniformálisan, a bizottság civil ruhás tagjait, majd a piacot az emberekkel, és végül azt felelte: „Do Kosic” – azaz Kassához. Kavocsán így Magyarországhoz került.

Mihályi Balázs
(Nagy Magyarország)

További tót többségű falvak, melyeket megegyezéssel Magyarországhoz csatoltak (vagy kérték Magyarországhoz való csatolásukat): Ájfalucska, Andrási, Aranyida, Jászómindszent, Rudnok, Rekenyeújfalu.

(Olvasónktól)

Kapcsolódó: 72 éve vonultunk be Kassára