2010. szeptember 7-én, kedden délután 6 órakor, a Bartók-teremben Balla József Ausztráliában élő és alkotó magyar költő, a VAN-E MÉG KASZA: EGYENES...?! című verseskötet szerzője (Heraldika Kiadó) lesz a Magyarok Világszövetsége meghívott vendége. Közreműködik: Dörner György színművész

A csaknem 30 éve Ausztráliában élő szerző megjárta a magyar emberekre rótt „hadak útját”. Itthon volt: lovász, uránbányász, raktáros, öntödei munkás, újság- és árukihordó, zuláger és szociológiai felmérések társmunkatársa és sok más. A Kádár-rezsimmel való összeütközése miatt hosszú évekre megvonták tőle az egyetemi tanulmányokhoz való jogot. Az idő meddő sodrába belefáradva, 33 évesen nyakába vette a "nagyvilágot". Ausztráliába került, ahol előbb szociológusnak készült, majd német-japán történelemszakos tanár lett.

Meggyőződése, hogy Istentől lelket kapott lényként, magyarként nem lehet nagyobb hivatásunk, mint visszaperelni, megőrizni az otthont népünk számára azon sötét hatalmak ellenében, melyek a magyarságnak arc nélküli, rabszolgasorsot szánnak! Hiszi Tamási Áronnal: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”, betöltve küldetésünk: élni magyarként! Újrateremtve a sorsot, ahol "egy nép kirekedt saját életéből".




A kultúrája, közössége és hagyományai megtartó erejétől megfosztott nyugati, modernkori ember egy életen át keresi elvesztett hitét, létezése rendeltetését. De talán csak a mindenre elszánt keveseknek adatik meg, hogy megleljék azt. S aki ezt a szomjat megismerte, annak pokol lesz az élete vagy nagy könnyes, véres, felszabadító elszánásoké!

Így indultam neki én is, meglelni magam. Akkor még nem tudtam: önmagam csak eltékozolt fajtámban találhatom meg. A világegyetem egy porszem szegletén, hogy betölthessem küldetésem – élni: magyarként! Újrateremtve a sorsot, hol „egy nép kirekedt saját életéből”.

Ennek az odisszeának, kálváriajárásnak tanúvallomásai a kötet versei. A lélek és test hontalanságában megszenvedett hité, hogy mi csak magyarul lehetünk emberek, mert a Mindenható bennünket ebben az öntőformában teremtett.    

A szerző
(2008. szeptember)

Balla József írásai portálunkon:

- A „szivárványnemzet” valósága - dél-afrikai fehér sors a vb árnyékában

- Volt-e oka Hitlernek az antiszemitizmusra?

- Mesél a zsidó lélek mélye
- A klímaváltozás tömeghisztériája és a tények
-Globális diktatúra a CO2 adó árnyékában – újabb eretnek sorok az ember okozta felmelegedés dogmája ellenében
- Globális felmelegedés vagy újabb lépés a globális hatalom felé?
- Példa nélkül álló felmelegedés vagy példátlan manipuláció?

- Itt csak két pofonra telik?

- Börtönplanéta - Az EU hatalmas „megfigyelő-panopticont” tervez a követésünkre

- Theresienstadti mesék - Újabb lék a Holotitanicon

- Hihetünk-e csatornalényeknek?

- Meglepetés: Hitler zsidó tábornokokra, főtisztekre bízta százezer katonáját

- Weimar után a rend és civilizáció eljövetele van soron

- Lincoln: "Nem kívánatos az alacsonyabb rendű fajok beolvasztása"

- Karácsonyi üzenet – magyaroknak

- Az Obama-faktor és a Nyugat alkonya

- Nemzetünk végvonaglásának tünete olimpiai (le)szereplésünk

- Ketrec! (az ujgur-magyar rokonságról és Ujguria kínai megszállásáról)

- Kitörni a harapófogóból!

Pro Patria et Libertate!

Küldjétek átkos, felnégyelt tetemét
városba és falvakba szerteszét,
tépje kóbor kutya hazug nyelvét,
s civódjon varjú gonosz szemén….,
köpdösse nép városok főterén
kalodába zárt, kaján emberét,
ki „bölcseik” dölyfével nézte,
mint lohol elborult ég alatt,
lent az izzadt, kuli hangyanép,
míg vele csillanó napfényben
suhant vígan a zümmögő gép…,
vakarja klozetok mocskát cenzor,
sok jöttment tévé-inkvizítor,
ki most agymos és lelket ront…,
csüngjenek guvadt szemmel, életfogytiglan,
hörögve poloskás fogda ablakában,
kik konspiráltak Leumikkal, Világbankkal,
kik házaltak néppel, kockáztak országgal…!

Röpítsék fényes, tavaszi szelek,
mit kibontott Nagyságos Fejedelem:
az Ország Házán – mi most bűnbarlang -,
ezen túl az Árpádok sávja lengjen!

Balla József
Brisbane, 2007. május