Több mint egymillió fiatalt várnak a római Tor Vergata mezejére a világ minden részéből a Jubileumi Ifjúsági Találkozó (JIT) szombati és vasárnapi záróprogramjaira - közölte Rino Fisichella érsek az olasz közmédiában péntek este.
Kép: Jubileumi Ifjúsági Találkozó
A szervezők a résztvevők nagy száma miatt választották a Szent Péter tér helyett a Róma dél-keleti peremén található Tor Vergatát helyszínként, ahol a 2000-es szentévben rendezett találkozót is tartották.
"A fiatalok lelkesedésükkel megfertőzték egész Rómát" - nyilatkozta Rino Fisichella, aki a JIT szervezéséért felelős Evangelizáció Dikasztériumának nyugalmazott proprefektusa.
Úgy vélte, nem felelnek meg a valóságnak azok a statisztikák, amelyek szerint az európai fiatalok hetven százaléka közömbös a vallás iránt, hiszen Rómát elözönlötte az egyházi találkozóra érkező ifjúság.
Tor Vergatában szombat délután két órától imával, zenével, közös elmélkedéssel kísért programok követik egymást este fél nyolcig, amikor XIV. Leó pápa is csatlakozik a résztvevőkhöz. Fisichella bejelentése szerint a fiatalok három kérdést tesznek fel az egyházfőnek a barátságról, a digitalizációról és a testvériségről. A fiatalok Tor Vergatában töltik az éjszakát, és a kánikula miatt hálózsákra sem lesz szükségük.
Less than 24 hours left until Tor Vergata is flooded with young people from all walks of life who are coming together for the Prayer Vigil of the Jubilee of Youth to take up Pope Leo's call to "be witnesses of the peace and reconciliation of Jesus Christ, the light that we are… pic.twitter.com/ot9I5ShsnX
— Vatican News (@VaticanNews) August 1, 2025
Vasárnap reggel XIV. Leó pápa kilenc órától mutat be misét, de a hivatalos program szerint jóval korábban a helyszínen lesz, hogy a fiatalokkal lehessen.
Tor Vergata teljes térségét lezárták a forgalom elől: a fiatalok a helyszínre vezető út utolsó, majdnem öt kilométeres részét gyalog teszik meg, de mozgáskorlátozott társaikat külön járművekkel szállítják a helyszínre.
A fiatalokat belépéskor egyenként ellenőrzik - közölte Roberto Masucci, a római idegenrendészet parancsnoka, kiemelve, hogy az esemény helyszínén lezárták a légteret. Négyezer hatósági személy, a polgári védelem négyezer embere és ötezer önkéntes segíti a JIT résztvevőit.
Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken a Circus Maximus mezején gyónó fiatalok között rögtönzött sajtótájékoztatóján azt mondta, a város Ferenc pápa temetése és XIV. Leó megválasztása után ismét bizonyítja, hogy képes tömegesemények biztonságos megrendezésére.
(MTI)