A svéd tanügyi szervek egy ismeretcsomagot készítettek a svéd iskolások számára, melyben Imbi Pajunak, az észt történész-irónő Elutasított emlékek (Tőrjutud mälestused; svédül: Förträngda) című könyve is szerepel. A szerző Észtországnak a két világháború közötti tragikus sorsát édesanyja és nagynénje traumatikus emlékei alapján dolgozza fel.
A mű címe az embereknek azokra a háborús emlékeire utal, melyeket különösen a nők tudata önténtelenül is elutasít – melyeket az emberi tudat szinte el- és megtagadva felejt el. A mű műfaját tekintve egyszerre szubjektív és objektív történetírás. Stílusa - a tények súlyosságát enyhítendő - kissé impresszonisztikus. Szubjektív, hiszen az események tárgyalása során személyes élményekből indul ki, de objektív is, mert tárgyilagosan, korabeli dokumentumokkal is alátámasztottan mutatja be, hogy mik voltak azok a történelmi tények, történések, melyek az egyes emberi sorsok tragédiájához vezettek.
Objektív azonban úgy is, hogy Imbi Paju úgy adja vissza édesanyja, s az ő nővére történeteit, ahogy az az ő emlékükben él. Ott pedig nincsen kétféle mérce: a nácik és kommunisták tetteinek rémségei egyformák. Egyformák voltak az egyszerű zsidó emberek szempontjából is, hol a nácik, hol a kommunisták hurcolták el őket.
A svéd tanügyi szakemberek épp emiatt vették fel tananyagukba a kötetet. Egy korábbi felmérésből ugyanis kiderült, hogy míg a náci koncentrációs táborokról a svéd iskolások 95 %-ban tudnak, addig a kommunisták koncentrációs táborairól (pl. a Gulág-szigetekről) és más emberiség elleni bűntetteiről 90 %-uk nem tud.
A Jobbik finn-balti szakértője - Barikád.hu