Ugrás a cikkhez
Reklám

Böjte Csaba szerint ha a Jóisten valahol becsuk egy ajtót, egy ablakot biztosan kinyit valahol. A ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megálmodója a Székelyhon Tv vendége.



Tiziano: A Szent Család és egy pásztor (forrás: Wikipedia)

Böjte Csaba a koronavírus-helyzet miatt megnyílt új kommunikációs utakról, a világban történő ébredésről, a házastársi szeretetről és az egymáshoz való közeledés bátorságáról beszél a Nézőpont című műsor karácsonyi kiadásának meghívottjaként.

Nagy lelki ébredés van a Kárpát-medencében. Talán a nagyvilágban is. Az emberek ebben a bezártságban elcsöndesedtek, kérdések fogalmazódnak meg, válaszokat keresnek és adnak is egymásnak. Azt gondolom, hogy ez jó dolog. Ébred az ember

– véli a ferences szerzetes.

Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhezés szélén tengődő gyermekek felkarolása. Az elmúlt 30 évben több ezer gyermekről gondoskodott intézményeiben.

Több mint 6000 gyereket fogadtunk be, ebből 4000-5000 már kirepült. És nézegettük a régi fényképeket. Egy gyerekről sem mondtam azt, vagy nem éreztem úgy, hogy na, jó hülye voltam, hogy ezt befogadtam, mi a francért kellett én komplikáljam vele az életemet – hangzik el a vele készült interjúban.

Kérdéseinkre a Jóisten egy-egy gyerekbőrbe becsomagolja a válaszát. És rábízza egy-egy anyukára. De hogy mi van abban a gyerekben, azt én nem tudom. Az a jó, hogyha jó föld leszek mellette, amiben ő nagyra nőhet. A gyerek egy csoda. És itt bomlik ki előttünk

– magyarázza Böjte Csaba.

(Székelyhon)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából