Nyolcvan éve, 1938. november 2-án hozták meg az első bécsi döntést, amely visszajuttatta Magyarországnak a Felvidék Trianonban elcsatolt magyarlakta területeit.

Az első világháborús vereség után a győztes antanthatalmak által diktált trianoni béke a szomszédos rablóállamoknak juttatta hazánk területének kétharmadát, a magyar népesség egyharmadát. A magyar politika fő célja ezután a területi revízió lett, ennek érdekében a harmincas évektől a versailles-i békerendszer megváltoztatásában szintén érdekelt fasiszta Olaszországgal és a nemzetiszocialista Németországgal épített ki szoros kapcsolatokat.

Ciano és Ribbentrop aláírják a bécsi döntés dokumentumait (Photo by © Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images)

A Csehszlovákia szudétanémetek lakta területeit Németországnak ítélő, 1938. szeptember 29-én Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és a Német Birodalom által aláírt müncheni egyezmény függelékébe bekerült, hogy a prágai kormánynak Magyarországgal és Lengyelországgal is rendeznie kell területi vitáit. Az egyezmény erre három hónapot adott, azzal a kikötéssel, hogy ha ezen idő alatt nem születik döntés, az érdekelt felek ügyüket a müncheni konferencia résztvevői elé vihetik.

A Honvédség bevonulása Losoncra 1938. november 10-én (Wikipedia)

Rossz vicc volt a csehszlovák álláspont

A magyar-csehszlovák tárgyalások 1938. október 8-án kezdődtek a határ "szlovákiai" oldalán, az akkor még színmagyar Komáromban. A prágai, csak tót politikusokból álló delegációt Jozef Tiso, a szlovák autonóm kormány csak két nappal korábban kinevezett elnöke, a magyart Kánya Kálmán külügyminiszter vezette. A magyar fél az etnikai elvet figyelembe véve tette meg javaslatát, amelyben az 1910-es népszámlálásra támaszkodva 12 940 négyzetkilométernyi terület és 1 030 794 lakos szerepelt, hozzátéve: a Felvidék további területein népszavazással dönthetnének a hovatartozásról.

A csehszlovák fél vitatta az 1910-es adatokat, és teljesen elutasító álláspontra helyezkedett. Az álláspontok nem közeledtek, végül a mindaddig halogató csehszlovák delegáció október 12-én terjesztette be ellenjavaslatát. Ebben csak területi autonómiát helyeztek kilátásba, amit később a Csallóköz átengedésére módosítottak, és felvetették a lakosságcsere gondolatát.

Párkány, 1938. november 6. Bevonul a magyar hadsereg Párkányba a Felvidék visszacsatolásakor (Fotó: MTI/Hadtörténeti Intézet)

Miután a magyar fél ezt „rossz viccnek” minősítette, október 13-án hajlandónak mutatkoztak 5200 négyzetkilométernyi terület 345 000 lakos átadására, de jelentős, még az 1930-as csehszlovákiai népszámlálás szerint magyar többségű területek továbbra is Csehszlovákiánál maradtak volna. A tárgyalások október 13-án megszakadtak, a két kormány a nemzetközi döntőbíráskodást kérte. Érdekes módon nemcsak a magyar, hanem a szlovák hangulat is bizakodó volt, mert a Tiso vezette pozsonyi kormány Berlinben barátját és pártfogóját látta.

London és Párizs kivonta magát

A döntőbíráskodás alól London és Párizs kivonta magát, így 1938. november 2-án a bécsi Belvedere-kastélyban Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter hirdette ki az első bécsi döntést. Ez Tisóék nagy csalódására lényegében az etnikai revíziót valósította meg: Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részén 11 927 négyzetkilométernyi területet adott vissza, ahol a 869 299 lakos 86,5 százaléka volt magyar és csak 9,8 százaléka szlovák, az új határokon túl 67 ezer magyar maradt. Az állampolgárság kérdéseinek rendezésére, a Csehszlovákia területén megmaradó magyar és a visszatért területeken megmaradó nem magyar nemzetiségűek védelmére csehszlovák-magyar bizottság létrehozását is elfogadták.

Dicsőséges bevonulások

A visszaítélt területekre 1938. november 5-10. között vonult be a magyar honvédség, Horthy Miklós kormányzó Komáromba és Kassára látogatott el. Az utólagos kiigazításokkal a visszacsatolt terület 12 012 négyzetkilométerre nőtt, mindezt „a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal egyesítéséről” szóló 1938:XXXIV. törvény szentesítette.

(Kép: Történelem Blog)

A területi revízió folytatódott: 1939 márciusában, amikor a csehszlovák műállam megszűnt létezni, Hitler engedélyezte, hogy Magyarország visszacsatolhassa Kárpátalját. Az ekkor visszatért terület nagysága 12 171 négyzetkilométer volt, 496 ezer lakossal, ezek 12 százaléka volt magyar. Az 1940. augusztus 30-án megszületett második bécsi döntés révén Észak-Erdély és a Székelyföld került vissza, a 43 591 négyzetkilométernyi területen élő 2 185 546 ember 51,4 százaléka volt magyar.

Magyar csapatok bevonulása Erdélybe Királyhágó térségében, 1940 szeptemberében. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen (Fotó: MTI/Reprodukció)

Az országgyarapítás utolsó állomása 1941 áprilisában a Délvidék egy részének visszatérése volt, amikor 11 475 négyzetkilométer került Magyarországhoz, az 1,030 milliós lakosság mintegy harmada volt magyar. Ekkorra Magyarország Trianonban megállapított területe csaknem kétszeresére nőtt, a lakosság pedig több mint négymillió fővel gyarapodott, s a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része a határok közé került.

A trianoni diktátumot váltó, szintén tragikus és ma is hatályos, 1947. február 10-i párizsi béke visszaállította Magyarország 1938 előtti határait, semmisnek nyilvánította az első és a második bécsi döntést, sőt a Szigetközben három Pozsony közelében fekvő falut – Horvátjárfalu, Oroszvár, Dunacsún – át kellett engedni Csehszlovákiának, hogy az védhető hídfőt biztosíthasson a város számára.

(MTI nyomán)