Vasárnap és hétfőn a budapesti Szent István-bazilikában lesz látható a máriapócsi Szűz Mária-kegykép. A kép bemutatásával a helyi görögkatolikus kegytemplom zarándokhellyé válásának 300. évfordulóját ünnepelve indult országjáró körútra a Hajdúdorogi Egyházmegye.

A tizenhat állomásból álló körút március 8-án indult Máriapócsról, ahová a kegykép várhatóan március 24-én érkezik vissza.

Budapesten március 15-e éjszakáján virrasztást tartanak, majd másnap előadás hangzik el a kegyképről, amellyel ezt követően Győrbe indulnak - olvasható a Szent István-bazilika honlapján.




A világhírű ikon története 1676-ban kezdődött, a Szűz Máriát és Jézust ábrázoló képet - fogadalomból - a török rabságából szabadulása emlékére készíttette Csigri László máriapócsi bíró. A görögkatolikus egyházközségnek adományozott képet később az akkor még kis pócsi fatemplomban helyezték el. Egyházi leírások szerint a hívek 1696. november 4-én liturgiavégzés közben vették észre, hogy a kegyképen Mária szeméből könnyek hullnak. Ezután I. Lipót király Bécsbe kérette a képet.

A kegyképről három másolat készült, amelyek közül az egyik visszakerült Pócsra. A leírások szerint a pócsi másolatot eddig két alkalommal, 1715-ben és 1905-ben látták könnyezni.

(MTI nyomán)