Az Arrabona Városvédő Egyesület szeptemberben is gyűjtést szervez a moldvai csángó magyar kisiskolás gyermekek megsegítésére. Teszi mindezt azért, hogy ne haljon ki a magyar szó, ne fogyatkozzék oly rohanvást nemzetünk. Nem elég népünk jövőjéről ábrándokat szőni, nem elég a virágos beszéd, a szép gondolat, cselekedni kell. Nehéz időket élünk, magunk fenntartása is gondot okoz immár, de a vész idején mutatta meg erejét igazán a magyar. A keleti végeken számunkra elképzelhetetlenül nagy az ínség és veszni látszik a remény, de nemzettestvéreink bíznak Istenben és bíznak bennünk, és mi is bízunk a hit, a szeretet, az összetartozás minden határt összeroppantó erejében.

Most Lujzikalagor színmagyar község gyermekei várják a segítő kezek adományát, mert most nekik vinnénk tanszereket, mesekönyveket, füzetet, íróeszközöket, tollat, ceruzát, radírt. Az egyesület szeptember 12-én juttatja el a segélyt a településre.

Az adományok gyűjtése 2013. augusztus 19-től szeptember 11-ig tart, helyszíne: Győr 9026, Tábor u. 5/a. Az adományokat ezen határidőn belül naponta 10-18 óra között várjuk.

Telefonon elérhetők vagyunk a 06-70/628-7853 valamint a 06-30/936-5207 illetve a 06-96/332-500–as telefonszámon.

Kérek minden jó szándékú honfitársunkat, segítse lehetőségéhez mérten a missziót, nem felejtve: a jókedvű adakozót kedveli az Úr.

Az adományokat, az Arrabona Városvédő Egyesület bankszámlájára is lehet küldeni: MKB Bank ZRT 10300002-10474886-49020016