Lévay Miklós!

Soha ilyen udvariatlanul nem szólítottam meg senkit, de most kivételt teszek. Önök sem vették a fáradtságot ugyanis, hogy csaknem két éves várakoztatás után néven nevezzenek XX/1250-1/2012.AB ügyszámú levelükkel.

2010. márciusától többedmagammal naiv reménykedéssel vártam döntésüket a holokauszt tagadását tiltó törvény ügyében. A 2010-es kormányváltásnak köszönhetően megszűnt ugyan az említett törvény holokausztra történő kizárólagos alkalmazhatósága, ugyanakkor sokkal bonyolultabbá is vált a „nemzetiszocialista bűnök” tág fogalomköre miatt. Egy év elteltével már borítékolni lehetett, hogy Önök az Alaptörvényre várnak, hiszen ezután ártatlan sajnálkozással tárhatják szét kezüket, mondván sajnos nem tehetnek semmit, hiszen nem vagyok jogosult utólagos normakontrollt kérvényezni.

Amikor viszont beadványomat megírtam, jogosult voltam erre. Ezt Önök pontosan tudják.

Cinikus viselkedésük, és az Önöktől joggal elvárható, mindenkit megillető korrekt és igazságos elbánás közti távolság minden bizonnyal vetekszik a mindenki által közismert Makó-Jeruzsálem útvonal teljes hosszával. Oda – vissza.

Az Önök intézményén kívül minden elképzelhető fórumot megkerestem annak tisztázására, hol található minden kétséget kizáró és egyértelmű információ, mit kell jelenleg holokauszt alatt érteni, amire a Nürnbergi per óta többször is gyökeresen megváltozott és átalakult dogma miatt lett volna szükség. Kedvencem volt a holokauszt „relativizálása”, melyet bár illik kerülni, mint az a bizonyos házi kedvenc a forró kását, de amiről fogalma sem volt senkinek, micsoda. Dokumentálni tudom, hogy erre sem Önök, sem a minisztériumi illetékesek, de még egyetemi tanszékvezető professzorok sem tudtak válaszolni.

Hogy egy példával éljek - törvénytisztelő polgárként nekem eszemben sincs tagadni a holokausztot. Viszont szívesen tennék feljelentést az ellen az ismeretlen tettes ellen, aki 1990-ben se szó se beszéd az auschwitzi 4 millió áldozatról szóló emléktáblát 1,5 milliósra cserélve belegázolt a holokauszt áldozatainak lelkivilágába, egyben jelentéktelenebb színben tüntetve azt fel nagy nyilvánosság előtt.

Az Önök vérlázítóan alattomos és pitiáner lapítása miatt fentiekre már csak akkor kaphatok választ alkotmányjogi panaszom esetleg kedvező elbírálásával, ha előbb pervesztes vagyok a 269/c törvény alapján. Hiszen végzésük értelmében előbb el kell hogy ítéljenek azért, amiről fogalmam sincs hogy valójában micsoda, természetesen végigjárva ezután az összes létező bírósági fórumot, esetleg a 3 éves börtönbüntetés letöltése közepette, mert csak ezután lehetek jogosult alkotmányjogi panasz benyújtására, reménykedve abban, kiderül végre, hogy nem én voltam az, aki holokausztot nyíltan tagadva kicserélte az említett táblát.

Az már csak hab a tortán, hogy egy esetleges holokausztos büntetőeljárás alatt sor sem kerülhet annak kiderítésére, hogy "alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán sérült-e az Alaptörvényben biztosított jogom” ahogy végzésükben magyarázkodnak, hiszen pont ennek tisztázhatóságát akadályozták meg végzésükkel egy életre.

Hasonló példák százainak ismertetésétől eltekintek, különben sose lenne vége levelemnek.

Álláspontom szerint fenti ellentmondások miatt a 269/c törvény alapján elképesztően nehéz bárkit is elítélni, hiszen az ügyésznek kell minden kétséget kizáróan bizonyítania a bűncselekmény tényállásszerű elkövetését. Ugyanakkor az Önök eddigi, fenti tárgyban nyújtott gyalázatos teljesítménye alapján az sem kétséges, hogy egy fenti büntetőpert követő alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása hogyan zajlana intézményükben.

A torkunkon pofátlanul, gátlástalan arroganciával lenyomott 269/C nevű terrortörvény célja tehát egyértelműen a félelemkeltés. Ha jól tudom, a terrorizmus bűncselekmény pedig már a félelemkeltésre irányuló szándékkal megvalósul. Ez is megérne tán egy misét.

A törvény egyik, talán legközismertebb és leggusztustalanabb célja pedig nem más, mint a zsidóság folyamatos kárpótlásának akadálymentesítése, nehogy ki merje bárki nyitni a száját, ha holokausztra hivatkozva a zsidóság újabb milliárdokat követel azoktól, akik meg sem születek még a második világháború idején.

Érdekes volt megfigyelni például, hogy az említett terrortörvény életbe lépése után milyen gyorsan nyújtották be a keresetet Chicagoban a MÁV ellen, elképesztően pofátlan dollár milliárdos követeléssel.

Önök a zsidóságot megalkuvó módon kiszolgálva, egy soha véget nem érő gátlástalan parazitizmusnak adtak szabad utat sunyi magatartásukkal, megteremtve az ország magyarságának hosszú távú és akadálytalan erkölcsi, anyagi és szellemi nyomorba döntését. Nem ezt hívják nemzetárulásnak? De legalábbis hűtlenségnek?

Önök szándékosan nem válaszoltak akkor sem, amikor az elmúlt év végén többször kértem tájékoztatásukat levélben és telefonon is, joggal félve attól, hogy az Alaptörvény már nem fogja lehetővé tenni már azt sem, hogy legalább azt tisztán láthassuk, mi az amit nem szabad és mi az amit még igen.

Önök szándékosan hagytak cserben minden magyart, melyhez fogható gyalázat nem történt még intézményük fennállása óta.

Isten bocsássa meg amit tettek, mert mi soha nem fogjuk!

Dr. Nemes András