Hallgatott a csend
Hallgatott a csend, régi emléket hozott vendégül. Amint megérkezett, bugyrát kibontotta. A csomagban egy belvárosi utca, takaros, szép házzal, udvarán illatos olajfával és egy kicsi lánnyal. A melléképületben laktak, sajátjukból kiüldözték őket. Könnyek között tűrték, nem tehettek semmit, a törvény így rendelkezett…
Álmában a lányka nagy szobában táncolt, a plafonig érő karácsonyfa alatt, hol üveggömbön játszottak a fények, és az ágakon gyertyák égtek. Cserépkályha ontotta melegét, fahéj illatú alma sült a tetején.
Angyalok érkeztek szívszorító hírrel, nehéz idők jönnek, a gonosz hatalma egyre durvul...
Átnevelő tábor várta, kinek padlását lesöpörték, és házára szemet vetett az áruló. Nincstelenné tették a dolgos parasztot. Kulák! - kiáltották, megvetették.
A kereskedőből burzsuj lett, újszülött gyermekét megbélyegezték. "Munkás" hatalmat építettek idegen megszállással, s tort ültek a megalázottak asztalánál...
Juhakol várta a kisemmizettet. A táborban kék parolinnal vállukon, egyenruhában feszítettek az őrzők. A börtönökben jártukban-keltükben olvasták a táblán: „Ne csak őrizd, gyűlöld! is”.
Trágya lett a nyoszolyájuk, kenyér alig akadt, de annál több szitok jutott a "néphatalom ellenségeinek".
Hortobágy ma is emlékszik a könnyes fohászra és a néma jajra...
Az emlékkapu bezárul, a csend felkiált a téli éjszakában: Soha ne feledjétek!
Ekpafat