Balla József válasza T. Kristóf önjelölt Líbia-szakértőnek, I. rész

Körülményeim miatt válaszom késik T. Kristóf: Kínának semmi köze sincsen a líbiai háborúhoz c. írására (2011.10.13.), de ez nem valamiféle, mondanivalóm lényegét illető kételyek miatt van. Persze a vita időközben szinte okafogyottá vált, pl. a szíriai televízió okt. 6-i, Thierry Meyssannal való interjújában elhangzottak (Leleplező anyag a Líbia elleni nyugati összeesküvésről – lásd lentebb), vagy az éppen a T. K. által pocskondiázott F. W. Engdahl RT (Russia Today) Televíziónak adott nov. 1. nyilatkozata után. (Az arab tavasz Eurázsia ellenőrzéséről szól - lásd lentebb) Nemcsak, hogy okafogyottá vált a vita, de aki a T. Kristóf-féle érvekkel jön még ma is elő: nevetségessé teszi önmagát. Ha neki ehhez van kedve, ám legyen!

Petőfihez hasonlóan én is leginkább „magammal akarok békében élni, nem az emberekkel”, s legkevésbé T. Kristóffal, aki a: Líbiai tanulságok - avagy az orrunknál fogva…?, de főleg az utóbbi: A NATO líbiai háborúja Kína ellen irányul c. írásomra adott, olykor kocsmai hőbörgésre, okoskodásra emlékeztető, sértegetésekkel teli, arrogáns válaszában, erejét meghaladó kövek hajigálásába kezdett, így hát az alábbiakban nem leszek adósa!

T. Kristóf: Líbiában jártam a forradalom alatt címmel, négy részes, banális megjegyzésektől nem éppen mentes litániában számolt be a Kuruc.infón „libai” élményeiről. „2011. márciusának első felében egy hetet töltöttem a lázadók által ellenőrzött Kelet-Líbiában” – írja a cikksorozat bevezető részében. (Kiemelés általam – okkal!) Tehát T. mindössze egy, azaz 1 hetet töltött el Líbiában, ráadásul a zendülés kezdetén és csak az ország egy viszonylag kicsi, behatárolt részén, mégis már írása címében igényt tart a jól informáltságra, mintha a „líbiai nép véleményét” tolmácsolná. A Kadhafi Líbiája elleni háború ezen egy hetének igen csonka benyomásaira alapozva „forradalomról” beszél T. K.! – Jóllehet néha polgárháborút említ. - Ennek okán kioktat és „zöldségnek és már-már paranoid, a tájékozottság teljes hiányáról árulkodó összeesküvés-elméletnek” bélyegez mindent, ami egy hét alatt szerzett élményeivel nem vág össze. „Az utóbbi hónapokban annyi zöldséget és már-már paranoid, a tájékozottság teljes hiányáról árulkodó összeesküvés-elméletet olvastam a Líbiában zajló polgárháborúról a Kuruc.infón, hogy nem bírtam tovább, és eldöntöttem, billentyűzetet ragadok, és megírom az élményeimet” – írta.

T. egója nem tudta elviselni, hogy egy „névtelen senki” – számára! -, Balla József, egy másik, – véleménye szerint - „obskuráns” „összeesküvés elméletgyártóra” hivatkozva megkérdőjelezi nemcsak líbiai benyomásait, de az iszlám világra vonatkozó „szakértelmét”. Míg „én összesen egy évnél is hosszabb időt töltöttem el az iszlám világ különböző országaiban, addig az ön információi láthatóan az ilyen Engdahl-féle mesemondók írásaiból származnak” – írja T. Kristóf. Szögezzük le már most, válaszom elején, hogy a nyugati, ill. annak befolyása alá került világban: semmi sem az többé, mint aminek látszik! Aki ezt vitatja, főleg, ha magyar ember, az nemcsak naiv, de ostoba! Tehát ne hivatkozzon nekem, T. úr, útjaira, ha képtelen a felszín mögötti történéseket meglátni és értelmezni.

Legutóbbi, F. W. Engdahl felvetéseit bemutató írásom (A NATO líbiai háborúja Kína ellen irányul) mottójául a 19. század második felének angol miniszterelnöke, a brit birodalom és Európa viharos történései mögé, zsidó származása okán is belátó Benjamin Diesraeli vallomását idéztem, mi szerint: „a világot teljesen másféle személyek irányítják, mint amit azok képzelnek, akik nincsenek az események mögött.” Az igazán szerény T. Kristóf „saját gondolataival” tromfolja meg a mára már szinte közhelyszerű Diesraeli igazságot. „Az összeesküvés-elméletekben való hit lényegében egy vallás, ami nem függ sem észtől, sem műveltségtől, sem pedig tapasztalatoktól, tehát racionális érvekkel nem lehet megingatni. A hívő pedig kizárólag csak azt képes igazságként elfogadni, ami megfelel a hitelveinek, minden mást mérlegelés nélkül mereven elutasít" – írja T..

Kis kitérőt téve, „elméleti alapvetésként” nem árt tisztázni néhány példa felvonultatásával, hogy politikai, (nagy)hatalmi érdekek mentén szőtt összeesküvések, konspirációk mindig is voltak. A történelem hemzseg tőlük és manapság csak földhözragadt elmék vihorásznak rajtuk, mint elméleteken! Beszédes, hogy éppen egy olyan ország sarja teszi ezt, amelyik egyre inkább évszázados vagy talán évezredes ármányok, összeesküvések áldozatává válik. Ajánlom T. Kristófnak Grandpierre K. Endre Királygyilkosságok c. művét gondolatébresztőnek Árpád-házi királyaink legtöbbjének meghökkentően korai haláláról. A Hunyadi Mátyásnak tálalt, s halálát okozó mérgezett füge sem kitaláció, csakúgy nem a bécsi udvar lépéseit háttérből irányító Rotschildok szerepe ’48-as forradalmunk elbukásában… De ugye kínálkozik Ferenc Ferdinánd, zsidó-szabadkőműves Illumináti által megszervezett és az I. világháborút kirobbantó szarajevói meggyilkolása és az összeesküvések sorában persze ott van Trianon, az azt megelőző zsidó-szabadkőműves háttér manipuláció, mind külföldön, mind egykori határainkon belül…

És az I. világháborúnál, az annak kimenetelét eldöntő, 1915-ös USA hadba lépésnél maradva, vegyük az angol óceánjáró, a Luzitánia kiprovokált elsüllyesztését. A német követség 50 amerikai lapnak küldött teljes oldalas hirdetéséből csak egy hozta le a figyelmeztetést, hogy a New Yorkban hajóra szálló – mint később kiderült – több mint ezer utas, köztük amerikaiak, saját felelősségére teszi ezt. Az amerikai semlegesség dacára, az angol haditengerészet cirkálója az utasok mellett 660 tonna robbanószert és más hadianyagot szállított Angliának. A Liverpoolhoz közeledő Luzitánia kísérő hajóit Churchill visszarendelte az angol kikötőkbe, így szándékosan magára hagyva a cirkálót, melyet egy német tengeralattjáró megtorpedózott. A Rotschild ügynök és Wilson tanácsadó, amerikai-zsidó Colonel House és köre minden bizonnyal tudott az összeesküvésről, aminek célja Amerika hadba lépésének kiprovokálása volt.

Az amerikai nép a II. világháborúból is ki akart maradni. Hadba lépésükre ezúttal a japán haditengerészet és légierő Pearl Harbour elleni, teljesen jogos támadása adott okot. Az Amerika által olaj és más nyersanyagforrásairól levágott Japán Pearl Harbour elleni támadása hadműveleti tervéről és hadiflottája mozgásáról tudomást szerző amerikai hadvezetés szándékosan hagyta lebombázni Pearl Harbour-i flottáját, odaveszni közel 2200 katonáját, ami az amerikai hadba lépés ürügyéül szolgált. A 2001. szeptember 11-ére a cionista világhatalom már olyannyira behálózta a világot és annyira a saját szolgálatába állította, maga alá gyűrte Amerikát, hogy máig sikerült eltussolnia bűnösségét a World Trade Centre ikertornyai elleni „Al-Kaida támadásban”. Mindenesetre ez a, T. Kristóf által minden bizonnyal úgyszintén „összeesküvés elméletnek” titulált, saját népe elleni orwelli hadművelet okot szolgáltatatott az USA-nak – a zsidó-neokon terveknek megfelelő -, mában is folytatódó és eszkalálódó „terror elleni”, „demokráciát terjesztő”, „humanitárius beavatkozásokra”. Kezdve Afganisztánnal, majd Irakkal stb.

Hogy a mába, a líbiai „forradalomhoz” érjünk, lássuk a közelmúlt ide vezető útját. T.nak talán Wesley Clark, korábbi NATO főparancsnoknak kellene írnia, hiszen még ő is összeesküvésről – elmélet nélkül! – beszél. A modernkori háborúk megnyerése c. könyvének 130. oldalán írja: „2001-ben a Pentagont útba ejtve tértem haza és az egyik rangidős személyzeti tiszt időt szakított egy kis beszélgetésre. Igen, továbbra is Irak megtámadása irányába haladunk, mondta. De többről van szó. Ez egy ötéves hadműveleti terv részeként került megvitatásra – említette – és összesen hét ország kerül sorra, kezdve Irakkal, majd Szíriával, Libanonnal, Líbiával, Iránnal, Szomáliával és Szudánnal.”  – „Vallás, ami nem függ sem észtől, sem műveltségtől, sem pedig tapasztalatoktól”? Ó, ó!

Hogy próbára tegyem a világ sorsfordulóinak hátterét, a tényleges összeesküvéseket ismerő olvasók türelmét, megemlíteném még - pusztán T. Kristóf kedvéért -, hogy bizony nem elmélet, nem kitaláció ám a ’17-es bolsevik (zsidó) hatalomátvétel Kuhn & Lohb meg más, New York-i zsidó bankházak általi pénzelése sem! És ha csak futólag pillantott is bele T. K. a zsidó körökben - bevallottan vagy sem – a Tóránál messze „szentebbnek” tekintett Talmudba (a gój szemek számára még cenzúrázatlan, 1935-ös Soncino Babylonian Talmudot ajánlom!), akkor bizony látja: a Cion bölcseinek jegyzőkönyve sem „összeesküvés elmélet”, de programtervezet a talmudi elvek valóságba ültetésére, kiteljesítésére. Mert bizony: minden úgy megy, főleg a nyugati világban, mint ahogy „bölcsek” által meg vagyon írva! Véletlen…? Hát ennyit, elméleti alapvetésként, a nem hitre, de tényekre alapozott összeesküvésekről - a „líbai rezsimcsere” okainak vizsgálatához.

A fentiek ismeretében, az Izrael első számú csendőrévé szegődött USA, ha akarná, sem tudná saját népe és a nyugati nemzetek, s főleg egy érdekek harmonizálása elvén nyugvó világ – beleértve Líbiát is! - érdekeit szolgálni. A Líbiában történtekről szólva írja F. William Engdahl:

„Valójában e háború a NATO és mindenek előtt a Pentagon átfogóbb stratégiai támadásának része, melynek célja: Kína gazdasági Achilles sarka - ami nem más, mint a nagy mennyiségű nyersolaj és gáz behozatalától való stratégiai függősége - maximális sebezhetővé tétele.”

T. Kristóf csípőből vágja rá – a fentebb említett módon szerzett egyhetes líbiai tapasztalataival:

„Ezeket a merész kijelentéseket ön egy F. William Engdahl nevű amerikai szabadúszó újságíró egyik cikkére alapozza, aki a hasonló összeesküvés-elméletek specialistája, szerinte még az Amerika-barát iráni sah elmozdítása mögött is az USA állt, nem törődve azzal sem, hogy így jelentős mennyiségű olaj jutott az iszlamista Khomeiniék kezébe. Azt is vallja még Engdahl, hogy az olaj nem biológiai anyagok bomlása útján keletkezett, hanem a szénből alakult át, továbbá véleménye szerint a Föld nem melegszik, hanem hűl, szóval ezek után meglepődtem volna, ha Líbia kapcsán nem áll elő valami hasonlóan elképesztő elmélettel. Egyvalamit azonban el kell ismernem: Engdahl úrnak kétségtelenül nagyon élénk a fantáziája, meseíróként talán még többre is vihette volna.”

 Huh… Nagyot ölel ön itt, T. úr, és bizony kevés marad a kezében! Lássuk, miért. Az apróság és csak a figyelmetlen olvasás miatt van – pedig én nemigen adtam okot olykor triviális észrevételekkel az olvasó figyelmének lankadására -, hogy Ön nem veszi észre, ezek a „merész kijelentések” nem az enyémek, hiszen idézetről van szó, hanem W. Engdahlé. Kettő: ha már „lekáderez” valakit, ne elégedjen meg az internet Wikipédiája által kidobott első válasszal! De még ott is azt találja, hogy az 1944-ben született Engdahl: „is an American German freelance journalist, historian and economic researcher.” Érti, T. Kristóf? Nem szép dolog bagatellizálni valakit, aki - németnek is vallja magát -, a mérnöki diploma mellett, jogtudományból is szerzett egyet Princetonban - a Stockholmi Egyetemen pedig összehasonlító közgazdaságit -, aki történész és gazdaságkutató. S emellett még szabadúszó újságíró. Ettől persze még lehetne tökfej, lehetne „összeesküvés-elméletek specialistája”, aki „Líbia kapcsán (is) elképesztő elmélettel” rukkol ki. De nem azt teszi! – Majd rátérünk…

Horribile dictu, be kell vallanom, Engdahlhoz – és sok ezer agyonhallgatott (!) kutatóhoz, tudóshoz – hasonlóan, magam is tagadom – évek óta – a gyapjas agyúak: „ember okozta globális felmelegedés elméletét”, ezt a vérbeli összeesküvést! Képzelje, T. Úr, négy cikkel is volt merszem a Kuruc.info olvasói elé tolakodnom a klímaváltozás – valós vagy vélt – ügyében. Amennyiben Ön nem ismeri az alábbiakat klímaváltozás ügyben, félő: nagyon megvezették. Tudja-e, hogy az i. u. 1000 és 1300 közti „magas középkorban”, a „középkori meleg időszakban” 1-2 Celsius fokkal magasabb volt a hőmérséklet, mint az 1931-1960 közti normál időszakban vagy pl. ma? Angliától „északabbra menve akár 4 fokkal is melegebb volt”. (Hubert h. Lamb) A mainál jégmentesebb északi vizek tették lehetővé a vikingek izlandi, grönlandi vagy kanadai s újfundlandi útjait, ottani települések alapítását. A középkori évkönyvek oly fokú melegről tanúskodnak, hogy 1186-87 januárjában virágoztak a fák Strasbourg közelében – tehát jóval északabbra a védett Kárpát-medencétől. 1130 nyara annyira meleg volt, hogy át lehetett gázolni a Rajnán, 1135-ben, pedig a Dunán lehetett átgyalogolni alacsony vízállása miatt. Ekkor fektették le a regensburgi híd pilléreinek alapköveit. Olyan sem történt a középkori meleg időszak óta, hogy az Alpokban 2000 méter magasságig vonult fel az erdősor. Tudja- e, hogy Norvégiában árpát termesztettek Trondheim vonaláig?

És bizony azok a gleccserek a Himalájában is jobban olvadtak, mint ma! Ezt bizonyítja pl. India Chorabari gleccsere. A gleccser a feljegyzések szerint a több mint ezer éves Kedarnath templom közelében van. „Két, i.u. 650, ill. 850-ből származó falmetszet/vers a templom hátsó záró falán a Kedarnath templom szépségét ecseteli. Egyetlen szó sem esik bennük hóról, jégről, gleccserekről. Ez a lelet azt sugallja - írja Ravinder Kumar Chaujar indiai geológus -, hogy ebben az időszakban nem létezett gleccser a templom körül… Úgy látjuk, hogy a terület jegesedése a 14. század közepén kezdődött, vagyis a kis jégkorszak kezdetén.” Látja,T. úr, mint Shakespeare írja: „Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes."

Ha kételyei lennének, többek közt ajánlom a 2009 decembere és 2010 márciusa közt a témában írt cikkeimet. Időrendi sorrendben, ilyen és hasonló, az Ön számára biztosan provokatív címekkel: Globális felmelegedés vagy újabb lépés a globális hatalom felé? (Lásd: Példa nélkül álló felmelegedés vagy példátlan manipuláció?; Globális diktatúra a CO2 adó árnyékában – újabb eretnek sorok az ember okozta felmelegedés dogmája ellenében; A klímaváltozás tömeghisztériája és a tények) És bizony nem éppen a „globális felmelegedés” jele, hogy pl. a gleccserek az utóbbi két évben is nőttek, a Déli Sark jege meg 1987 óta. És bizony a római légiók hódítása idején szőlőt termesztettek a ma hűvös Skóciában!

Sajnálom, T. úr, de az „Amerika-barát” iráni sah elmozdítása ügyében sincs több szerencséje! Ha kicsit utána olvasott volna sok külföldi útja közt a dolognak, itt is láthatná Shakespeare igazát. Engdahl nem most, a líbiai háború idején rukkolt elő Amerika stratégiai érdekével, hogy ellenőrzése alatt tartsa az olajlelőhelyeket. Ezzel már 2004-es könyvében, az Egy évszázadnyi háború: angol-amerikai olajpolitika és az új világrend címűben is foglalkozik. (A Century of War: Anglo-American Oil Politics and the New World Order) - Ez a „szabadúszó újságíró” emellett még több más könyv szerzője, pl. A pusztulás magjai…, a genetikailag manipulált vetőmagbizniszről stb. – Ha T. K. olvasná James Perloff: Irán és a sah: mi történt valójában?” c. írását (2009), valószínűleg választ kapna arra, miért „ejtette” Amerika Reza Pahlavit, az iráni sahot – királyt. Helyszűke miatt itt csak annyit, hogy a 2500 éves múltra visszatekintő Irán az 1900-as évek elején vergődött, rablóbandák kóboroltak benne, az írástudók aránya 1% volt és a nők archaikus iszlám törvények alatt éltek.

Reza Pahlavi 1941-től 1979-ig tartó uralma alatt ez megváltozott. Irán olajkincsére építve modernizálta az országot. 1978-ra „az átlag iráni 2540 dollárt keresett, szemben a 25 évvel korábbi 160 helyett. Teljes foglalkoztatottság volt, igénnyel vendégmunkásokra… Habár Irán a világ második legnagyobb olajexportőre volt, a sah 18 atomerőmű építését tervezte. Olimpiai stadiont építtetett, megpályázva az 1988-as olimpia rendezési jogát.” (James Perloff)

Csupán ennyit mondva sem tűnik a sah Iránja egy titkosrendőrsége által terrorizált államnak! Mert ez volt a kifogás, amiért a sah látszólag kiesett Amerika kegyeiből és Irán virágzásának csúcspontján a Reza Pahlavi hirtelen amerikai szövetségese és az angol külpolitika „aljas kampányának céltáblája lett”.

A sah írja emlékirataiban, hogy hosszú ideig a fő olajtársaságok diktálták az iráni olajkereskedelmet: „de 1973-ban sikerült végérvényesen pontot tenni Irán nyersanyagai hatvanévnyi idegen kizsákmányolására… 1974-ben Irán végre átvette egész olajipara igazgatását… Egészen biztos vagyok benne, hogy ettől a pillanattól fogva néhány igen erős nemzetközi érdekkör” szövetségeseket keresett Iránban, hogy megbuktassanak.

Úgyszintén, habár a sah semleges politikát folytatott Izraellel szemben, „az 1973-as Yom Kippur háború idején megengedte, hogy kritikus fontosságú utánpótlások jussanak el Egyiptomba, ami lehetővé tette a sikeregyensúly elérését, ezzel kiérdemelte Sadat végtelen háláját, de a befolyásos cionisták haragját is.” (James Perloff)

De miért távolította volna el az USA az iráni sahot, „nem törődve azzal sem, hogy így jelentős mennyiségű olaj jutott az iszlamista Khomeiniék kezébe” – kérdi T.. A kérdés az azóta eltelt időszak vonatkozásában jogos lenne, de Khomeinit megelőzően az „iszlámizmus”, hát még a radikális változata, s főleg az „iszlám ébredés mozgalma” ismeretlen volt a Közel-Keleten vagy másutt. Az USA egy legkevésbé sejtett szellemet engedett ki a palackból a sah menesztésével és Khomeini támogatásával, aki a muzulmán klérus alsó szintjén helyezkedett el. Mivel hevesen ellenezte a sah, mindenek előtt a nők jogaira és az iszlám klérust illető földreformra – sokuk kiterjedt birtokok tulajdonosa volt -, vonatkozó reformjait, száműzték Irakba, ahol az irániak zömmel el is felejtették. A CIA, MI6 a KGB és a nyugati, liberális, baloldali média támogatása kellett, hogy Khomeini hatalomra jusson. Hát megint csak ennyit dióhéjban arról, miért rejtőzik valós összeesküvés, a gyengébbek által csak „elméletnek”, fantazmagóriának látott események mögött!

De végre térjünk rá, T. Kristóf, az ön által tagadott tételre, hogy a Líbia elleni NATO-támadás része egy nagyobb hadműveletnek, melynek célja „Kína gazdasági Achilles sarka” - az óriási olajimportra való ráutaltsága -, „maximális sebezhetővé tétele”, mivel az USA csak így tudja kivédeni a feltörekvő Kína halálos kihívását. Ez pedig az olajforrások USA, ill. a Nyugat általi fokozott ellenőrzését jelenti. „Ha ön, Balla József, igényes cikket akart volna írni, akkor legalább vehette volna a fáradságot” – int T.! -, „hogy utánanézzen, honnan szerzi be Kína az olaját, és úgy rájött volna, hogy miért téves Engdahl elmélete…” Feltételezem, T. Kristóf ismeri az „Achilles sarok” fogalmát. Oldalakon keresztül fejtegeti, hogy Kína ennyi és ennyi olajat hoz be ebből és ebből az országból, de nem vagy rosszul értelmezi ezeket az adatokat a fennálló nemzetközi erőviszonyok, szcenáriók tükrében. Rossz kérdéseket tesz fel, márpedig mint a német filozófus, Martin Heidegger mondta: „a kérdésfeltevés módja meghatározza a válaszokat”!

T. úr! Igen olcsó poén feltételezni Engdahlról, ill. rólam, hogy egy pillanatra is elhinnénk, „Amerika és a nyugati csatlósai azért szervezték meg az egész arab tavaszt… hogy megfosszák Kínát az olajutánpótlása három százalékától”, amit Kína Kadhafi alatt Líbiából importált. Adott geopolitikai-katonai erőviszony esetén Kína líbiai olajbehozatala négy- vagy hatszorosára nőhetett volna a líbiai rezsimcsere előtt! Nemcsak, hogy a legnagyobbnak tekintik a líbiai olajtartalékot Afrikában – a kilencedik legnagyobb a világon -, de szemben a kimerülés jeleit mutató szaúdi olajmezőkkel, kitermelési rátája történelmileg alacsony.

2010-ben az alábbi 15 ország adta Kína olajimportjának 90%-át. Mint azt T. K. is idézte, százalékarányban kifejezve ez így oszlik meg országonként:

Szaúdi Arábia: 20.5%
Angola: 15.8%
Irán: 11.4%
Oroszország:7.5%
Szudán: 6%
Omán: 5.8%
Irak: 3.5%
Kuvait: 3.5%
Líbia: 3.1%
Kazahsztán: 2.9%
Venezuela: 2.6%
Kongói Köztársaság: 2%
Brazília:1.99%
Egyesült Arab Emirátus: 1.6%
Indonézia: 1.59%

Az USA első számú közel-keleti szövetségeséről, Kína legnagyobb olajszállítójáról kérdi T.: „Vajon - az egész arab világ felforgatása helyett - nem lett volna eredményesebb, valamint sokkal könnyebb és kockázatmentesebb, ha az amerikai kormány a szaúdi rezsimre gyakorolt nyomással vagy egyezséggel fosztja meg Kínát az olaja húsz százalékától, ami közel a hétszerese annak, mint amit Líbiából vásárolt?” Az olyannyira „igényes cikket” író T. elfelejti – pedig idéztem Engdahlt ez ügyben! -, Amerika keze igen meg van kötve és az „ellenségkép” kivetítésével óvatosan kell bánjon, hiszen nagyban függ Kínától, aki felvásárolja az USA állami adóssága nagy részét kincstári jegyek formájában! Tehát a szövetséges USA nem tilthatja csak úgy le Szaúdi Arábia és Kína olajkereskedelmét, megtorló kínai ellenválasz nélkül. Azt kérdi T. Kristóf, hogy „ha ön szerint Kína ellen irányult a lépés, akkor Peking miért NEM VÉTÓZTA meg az ENSZ BT 1973-as számú határozatát, ami lehetővé tette a bombázások megindítását a Kadhafi-rezsim ellen?” Vitapartnerem sajnos tájékozatlan a háttérlépéseket illetően, ugyanis az USA mégis megzsarolta valamennyire Kínát a szaúdi olajutánpótlás biztonságának felhozásával. Kína ezért nem vétózta meg az ENSZ határozatot, amit már megbánhatott!

A lista második helyén álló Angola csaknem tizenhat százalékát adja Kína olajimportjának.

Angolában domináns az USA gazdasági és katonai befolyása, „tehát őket sem lett volna túl nehéz meggyőznie az amerikai kormánynak, hogy Kína helyett inkább másnak adják el az olajukat, ahelyett, hogy felforgatják az egész Közel-Keletet és Észak-Afrikát” - folytatja érvelését T.. Mindenek előtt ugyanazért nem tilthatta le az USA Angola olajüzletét Kínával, mint Szaúdi Arábia esetében. De ebben az esetben sem érti a NATO-hadművelet célját, azt, hogy pontosan ezért kellett „kilőni”, USA és NATO csatlóssá tenni Líbiát. Azért, mert amíg Líbia szuverén ország és szabadon dönt, kinek és mennyi olaját adja el, addig az esetleg USA által „letiltott” angolai vagy szaúdi olaj jó részét pótolják az Afrika legnagyobb olaj – és földgáz! – tartalékával bíró, eddig mérsékelt szinten kiaknázott líbiai olajmezők és más, potenciális, Líbia és Kína szövetségesek, mint pl. Venezuela! (Ugye egy ilyen szcenárió esetén Líbiai ejtené a francia és angol, esetleg a német piacot, pusztán már ezért a kínai részesedés olyannyival megnőne…) T. úr, nem elég ám a Wikipédiára látogatni ezért-azért. Értelmezni is tudni kell az ott olvasottakat – persze fenntartásokkal, hiszen a Wikipédia szerkesztőit többször csaláson kapták!

T. Kristóf nem említi, nem értelmezi az „arab tavasz demokratikus hulláma” legfőbb célországa: Irán Kínába irányuló olajkereskedelmét. Ez 2011 januárja és áprilisa közt már 32%-kal, tehát csaknem harmadával meghaladta a tavalyit és Kína olajimportja kb. 16%-át fedezi. - Tudjuk, T. nem hisz az „összeesküvések” létezésében – azok csak elméletek, ugye? -, de azért csak kövesse az utóbbi hetek Irán elleni fejleményeit, melyek még Wesley Clarkot igazolják! - Nem árt tudni, hogy egy 2011-es CIA-felmérés szerint Szaúdi Arábia, Venezuela és Kanada után negyedikként, Irán olajlelőhelyei a leggazdagabbak a világon. Nem nehéz belátni, hogy Kína tényleges vagy potenciális szövetségesei: Venezuela, Irán, a nyolcadik olajban leggazdagabb Oroszország és a kilencedik: Kaddhafi Líbiája és mások, szükség esetén garantálhatták volna a kieső kínai olajimport javát az USA-csatlósok „letiltott” olaja helyébe. (Talán nem „véletlenül” jött Venezuela Hugo Chavez rákos megbetegedése…?) Látja, T. Kristóf! Erre ment ki és megy ki a játék. Ez van az ún. „arab tavasz”, Líbia lemészárlása és „kőkorszakba bombázása” hátterében. „Nem egy rakás ifjú békés, Twitter forradalma, akik az amerikaiak árulta demokráciáról, vagy nevezzük bárminek, álmodnak…” – mint azt az Önnek vörös posztót jelentő F. William Engdahl mondja legutóbbi interjújában. (Russia Today. nov. 1. „Az arab tavasz Eurázsia ellenőrzéséről szól”

 Tehát belátható, hogy az USA szudáni, ománi, iraki és kuvaiti vagy EAE befolyása mellett vitális fontosságú volt Kínának a Líbiából beszerzett, nem 3, de akár 15-20%-nyi olajbehozatal lehetőségének garantálása. Hogy összegezzük, ezért van igaza W. F. Engdahlnak: A NATO líbiai háborúja Kína ellen irányul! De ez a háború csak láncszeme a W. Clark, egykori NATO-parancsnok említette Pentagon hadműveletnek, „egy ötéves hadműveleti terv részeként”, melyben „összesen hét ország kerül sorra, kezdve Irakkal, majd Szíriával, Libanonnal, Líbiával, Iránnal, Szomáliával és Szudánnal.” Azóta (2001) mindegyik ország céltáblájává vált a NATO-cionista felforgatásnak, ill. rezsimcserét hajtottak bennük végre!

„Ez a NATO-beavatkozás… kivételesen nem amerikai "buli" volt ám, hanem francia és olasz, ugyanis ennek a két országnak az energiabiztonsága függ a legnagyobb mértékben a líbiai olajtól és földgáztól, ugyanis Olaszország földgázszükségleteinek a tizenhárom százalékát is Líbia fedezte”- írja T.. Amit nem lát T. Kristóf, az, hogy teljesen mindegy, hogy a franciák és angolok voltak az élvonalban a Kadhafi-rezsim megbuktatásánál. A cionista USA világhatalmi törekvéseinek szempontjából az a fontos, hogy Kína csak a líbiai NATO-bábkormány - USA és Izrael diktálta - feltételei mellet juthasson hozzá Líbia olajához és így fenntartsák, ill. fokozzák Kína óriási olajimportja miatti lehető legnagyobb kiszolgáltatottságát. Ami az USA olajforrásait illeti, azokban nincs hiánya.

Végezetül álljon itt W. Engdahl összegzése az ügyben. „Washingtonban senki sem hajlandó elismerni, éppúgy, mint Nagy Britanniában sem ismerték el száz éve a brit birodalom végzetes hanyatlását”, hogy „mindez azon törekvést mutatja, hogy (az USA) ne csak az egyetlen létező szuperhatalom státuszát őrizze meg, de kiterjessze befolyását a világ többi részére is.”

Ennek érdekében két program vezérli az USA-t. Mint a keleti blokk összeomlását követően: „IMF-privatizáció, ’szabad piaci’ gazdaság stb., azzal a szándékkal, hogy a nyugati bankok, pénzügyi szervezetek és korporációk be tudjanak hatolni és nekiálljanak kifosztani” az arab világban rejlő, ill. felhalmozott gazdagságot. „A második program: a Líbiához és az ún. Dél-Szudáni Köztársasághoz hasonló helyek olajforrásainak militarizálása, melyek közvetlen módon stratégiai fontosságúak Kína jövőbeli gazdasági növekedéséhez.” (Russia Today. nov.1)

De ugyanezt nyilatkozta Paul Craig Roberts, rovatvezető újságíró, korábban a Reagan-kormány pénzügyminiszter helyettese, egy ez év, április közepi, Press TV interjúban:

„Ez egy CIA-hadművelet és nem a líbiai nép hiteles tiltakozása. Ez egy fegyveres lázadás, melyet nem támogatnak a fővárosban. Ez keleten történik, ahol az olaj van és Kína ellen irányul… Korábban sohasem nevezték (Kadhafit) brutális diktátornak, akit el kell mozdítani. Egyetlen másik elnök sem mondta valaha is, hogy Kadhafinak mennie kell. Még Ronald Reagan sem, aki különben bombázta Kadhafi rezidenciáját és próbálta megölni. De hirtelen mennie kell. Miért? Azért, mert útjában van az USA Afrika Parancsnokságnak (AFRICOM), mert ellenőrzése alatt tartja a Mediterrán egy részét, mert beengedte Kínát, hogy fedezze jövőbeli energiaszükségletei egy részét. Mi (az USA) megpróbáljuk megrokkantani fő riválisunkat, Kínát, elzárva az energiaforrásoktól. Valójában erről szól ez, az USA válaszáról.”

T. Kristóf nem feledkezik meg a potenciálisan „Európa kegyelemdöfését” jelentő fekete-afrikai bevándorlásról sem – habár csak Olaszországig lát! „Fontos kérdés még Olaszország vonatkozásában az Afrikából érkező menekültek problémája is, évente ugyanis több ezren szállnak partra Itáliában a főként Fekete-Afrikából érkező illegális bevándorlók, akik a Szaharát átszelve elérik Líbiát, majd a Földközi-tengeren áthajózva, sokszor életveszélyes, kicsi lélekvesztőkön jutnak el Olaszországba.” Épp ezért Róma érdeke, „hogy Líbiában egy stabil, nyugatbarát rezsim kerüljön hatalomra, ami képes ellenőrizni az észak-afrikai állam partvidékét, megakadályozva így a menekültek vízre szállását” – okoskodik T. Kristóf! Valójában itt nem csak Rómáról, de egész Európáról van szó! És ha eddig nem látott elég feketét a magyar utcákon, most, Líbia „felszabadításával” majd fog! Képmutatás ám ez, T. Úr. Miért? Megmondom én. Nem a NATO, a Pentagon, Wall Street és a Nemzetközi Pénzügyi Alap meg Izrael - ez mind csaknem ugyanaz! -, de Kadhafi volt az, aki az Afrikai Befektetési Bank és az Afrikai Pénzügyi Alap létrehozásával (Sirte és a kameruni Yaoundé központokkal), - melyeknek 42 milliárd dolláros tőkealapjába Líbia 30 milliárdot tett be! – segített volna helyben tartani a fekete kontinens Európába özönlő menekültjeit. (Hogy képes-e a fekete, afrikai ember önálló, versenyképes gazdaságok megteremtésére, azon lehet vitatkozni. De Kadhafi legalább megpróbálta ebbe az irányba terelni Afrika államait.)

Ennyit a „konkrét adatokkal és forrásmeghatározásokkal alátámasztott elemzésről”, melyek ugye lesöprik „Kínát és az összes bizonyítatlan, gyerekmesébe illő összeesküvés-elméletet”. Ennyit, az ez év márciusi, egyhetes kelet-líbiai benyomásai okán az „Engdahl-féle Kína-teóriát” teljesen komolytalannak tartó T. Kristóf „helyzetelemzéséről”, aki csodálkozik „azon, hogy felnőtt emberek hogyan képesek komolyan venni egy ekkora szamárságot”! – Mármint, hogy hosszabb távon: „A NATO líbiai háborúja Kína ellen irányul.”

Sok megválaszolandó maradt még, ami helyhiány miatt igen kurta lehet. Pl. nem érti T. Kristóf, hogy az egyiptomi elnök, Mubarak megbuktatása nem mond ellent Engdahl és mások – időközben megerősített – érveinek. Ugyanis, túl kockázatos volt a cionbarát Amerikának, ill. magának Izraelnek az évente dollár milliárdokkal fenntartott Mubarak-diktatúra. Kellett egy ellenőrzött, megrendezett módon levezényelt rezsimcsere. - Persze könnyen „homok kerülhet a gépezetbe”, mint azt már valamennyire tapasztalhatjuk Tunézia, ill. korábban Irán esetében is. Ami pedig a Szudánon belüli konfliktust, az olajban gazdag Dél Szudán függetlenné válását illeti, annak valóban vannak régi gyökerű, vallási, etnikai okai. Mégis, több mint naivitás feltételezni, hogy az Afrikában viharos gyorsasággal katonai bázisokat, csatlósállamokat teremtő USA-nak ne fűződött volna vitális érdeke a dél-szudáni szakadárok felfegyverzéséhez, ill. Dél-Szudán elszakadásához. -T. a Wikipédia adatait tekinti perdöntő bizonyítéknak a dél-szudáni szakadárok fegyverbeszerzési forrásait illetően! Hol él?

Dél-Szudán olajkészlete fontos szerepet játszik a Kína és az USA közötti, afrikai és globális energiaforrások ellenőrzése miatti geopolitikai versengésben. Éppezért: „Vagy közvetlenül vagy ’megbízott’ afrikai államok útján, az USA, az EU és Izrael… támogatta a szudáni kormányellenes milíciák és haderők kiképzését, pénzelését és felfegyverzését Szudánon belül.” (Mahdi Darius Nazemroaya, Szudán balkanizálása: a Közel-Kelet és Észak-Afrika térképének átrajzolása, 2011. jan. 16.)

- T. Úr! Olcsó poén volt a „figyelmeztetés”, hogy: Líbiát keletről „csak (Észak-) Szudán” határolja – más országok mellett. Amikor azt írtam: „keleten a két Szudán (Szudán és a nemrég elszakadt Dél-Szudán)…a szomszédja", ugye nem arra gondoltam, hogy Dél-Szudán határa is közvetlenül ott van Líbiánál!




Az USA fekete kontinens feletti hatalmának terjedéséről írta Glen Ford két hete: „A US-hadügyminisztérium gyors tempóban képzi ki a milíciákat Maliban, Csádban, Nigerben, Beninben, Botswanában, Kamerunban, a Közép Afrikai Köztársaságban, Etiópiában, Gabonban, Zambiában, Ugandában, Szenegálban, Mozambikban, Ghánában, Malawiban és Mauritániában.” De már 2006-ban azt nyilatkozta a kínai katonai tudományok akadémiája igazgató helyettese, Lin Zhiyuan az akkoriban felállított AFRICOM-ról – valóban, T. Úr szóra sem méltatja az USA- terjeszkedés, Engdahl által is elemzett faltörő kosát, az Afrika Parancsnokságot! -, hogy „A tucatnyi előretolt támaszpont vagy más létesítmény tunéziai, marokkói, algériai és más afrikai nemzetekben történő kiépítésével az USA fokozatosan egy, az egész kontinenst lefedő katonai bázishálózatot létesít”, olyan lényeges előkészületekkel, melyek lehetővé teszik egy repülőgép anyahajóflotta állomásozását a térségben. Már a 2006-ban, a nyugat-afrikai szigetország, Cape Verde közelében megrendezett nagyszabású NATO katonai hadgyakorlat „egyetlen célja a nyersolajkitermelő térségek tengeri és légi folyosóinak ellenőrzése és az ottani olajvezetékek üzemeltetése helyzetének követése volt” – mondta Lin Zhiyuan. (Háború Libia ellen és a mediterrán térség ellenőrzése, Rick Rozoff, 2011. 3. 25.)

De folytathatnánk a legutóbbi, Nílus-völgyi US-terjeszkedéssel, ahol Egyiptom mellett másik 10 közép- és kelet-afrikai országra igyekszik kiterjeszteni az USA politikai, gazdasági és katonai hatalmát, a térség másik kincse: a hatalmas vízmennyiség és a stratégiai adottságok miatt is.

Máshol azt írja T.: nem tartja „valószínűnek, hogy az új líbiai kormány a bombázások miatt automatikusan a Nyugat bábjává vált volna.” Szomorú, hogy ennyire félreérti a Líbiában történtek hátterét. Még egyszer nem ismétlem el őket. Megint csak, ébredjen fel és nézze meg az utóbbi hetek, hónapok fejleményeit az ügyben! Gondolja pl., hogy a nyugati bankokban levő sokszor tízmilliárd – mondják: 120 milliárd - dollárnyi líbiai vagyonhoz csak úgy, feltételek nélkül hozzáfér az új rezsim? Pl. a „kőkorszakba visszabombázott” városai, infrastruktúrája stb. újjáépítésének nyugati vállalatok számára adott koncessziói nélkül? Azt is olvassuk, hogy „az "utca emberének" többsége nagyon rossz véleménnyel volt Kadhafiról." Aztán helyesbít: „Kelet-Líbiában utálták az ezredest…” Nem árt megemlíteni, hogy Líbiában legalább 140 törzs és még több nemzetség van, a többféle nemzetiség mellett. Noha a 140-ből, csak kb. 30 törzsnek van igazán befolyása - ezekből alakult állítólag a Kadhafi-ellenes koalíció és a Nemzeti Átmeneti Tanács (NTC). De tegyük fel rögtön a kérdést, ha a 30 domináns törzs támogatta a „forradalmat”, hogy a fenébe történhetett meg, hogy a modern történelem egyik legpusztítóbb bombázása mellet is nyolc hónapig tartott az elavult fegyverzettel harcoló Kadhafi-erők ellenállása?

Valójában a szíriai televízióban október elején interjút adó Thierry Meyssan nem az egyetlen – és nem is egyhetes élményekre alapozó! – szemtanú, aki megerősíti, hogy Tripoli ostromát megelőzően a líbiaiak túlnyomó többsége egyik péntek után a másikon az NTC ellen tüntetett, tömegdemonstrációkon állva ki Kadhafi mellett. Mint olvashattuk, a júl. 1-i „megmozduláson 1,7 millióan vettek részt, vagyis mindenhonnan érkeztek emberek, hogy támogassák a kormányt a NATO elleni harcban.” A „demokratikus” Nyugat újságírói erről egy szót sem szóltak, ugye! Viszont, mint később kiderült: „Amikor a líbiai titkosszolgálat elkezdte a sajtóközpontban dolgozó összes újságíró elektronikus levelezését vizsgálni, hihetetlen dologra bukkantak: még az igazi újságírók is jelentettek a MI-6-nak, a francia titkosszolgálatoknak, a Moszadnak, vagyis mindenki ügynök volt.” (Leleplező anyag a Líbia elleni nyugati összeesküvésről.) Nem csoda, hogy amerre ezek az „újságírók” megjelentek a városban, arra eltűnésük után hamarosan bombatámadás érte a látogatás színhelyét.

Amiről viszont szólt a cionista Nyugat szócsövévé szegődött, valójában annak szánt Al-Jazeera, az a Tripoli biztos védelme közepette a „város Zöld-terére bevonuló, ujjongó felkelők serege”! „Az Al-Jazeera felszerelt egy tv-stúdiót Katarban, és felépítették benne a tripoli Zöld-tér és a – szíriai - Bab el-Aziz-tér másolatát.” T. ezt is „összeesküvés elméletnek titulálhatja, így javaslom, menjen el az alábbi honlapra és nézze meg a görbe orrú tudósító hölgyet meg a katari, Doha székhelyű Al Jazeera stúdiót, a hatalmas darukkal, melyeket a hamis Tripoli Zöld-tér díszletének mozgatására használtak! („Al Jazeera correspondent Zeina Khodr reports live from the Green Square in Tripoli.”) Nem árt tudni, hogy az „arab világ hangjának” feltüntetett „Al Jazeerát… a francia-izraeli milliárdos cionista testvérpár, David és Jean Frydman alapította, azzal a szándékkal, hogy beférkőzzön az iszlám világ médiájába és ellenőrzése alatt tartsa a Palesztina cionista megszállása feletti diskurzus hangnemét.”
Az Al Jazeerának otthont adó USA szövetséges katari kalifa tankelhárító fegyverzettel, pénzel támogatta a líbiai zendülőket.

Balla József

2011. 11. 11.