Olvasónk írja:

Tisztelt Kurucok!

Küldök Önöknek egy nyílt levelet Vona Gábor elnök úrnak címezve. A levél tartalma és célja, hogy ne hagyjam elévülni, feledésbe merülni azt a pusztítást, amit a rendőrség művelt a somogysárdi ménessel, s kerüljön az önkormányzathoz a használati jog, még mielőtt egy újabb kiskirályi birodalommá válik.

Amennyiben lehetséges, kérem a szerkesztő urakat, tegyék közzé a levelem.

Tisztelt Elnök Úr!

Egy ez év elején tartott kaposvári lakossági fórumon kaptam Öntől biztatást, hogy az elrabolt, kifosztott nemzeti vagyonaink közt szereplő somogysárdi ménes ügyét ne hagyjam feledésbe merülni.
Röviden a több mint 250 éves örökségről, ami semmibe veszett, állaga mai napig folyamatosan romlik.

Az egykori nagybirtok Mária Terézia uralkodása alatt, az 1700-as években került Somssich Antal tulajdonába. Az 1800-as évek elejétől már foglalkoztak lótenyésztéssel. Ezen a Somssich- féle birtokon alapították 1953-ban a Somogysárdi Állami Ménest. 1962-től a Kutasi Állami Gazdaság vette át, s növelte tovább sikereit ügető, félvér, telivér lovaival. Ebben az időben tenyészették ki a somogysárdi fakót, s vált híressé.

1993. április 16-tól ORFK Lovas Bázis néven a rendőrség kezébe került az addig tradicionálisan jól működő, önfenntartó ménes, a barokk műemlék kastéllyal, s 500 hektár termőfölddel. Lovasszolgálat-utánpótlásuk érdekében fokozatosan megszüntették az ügető, minimálisra redukálták a telivér állományt, s a rendőrlónak alkalmas félvéreket részesítették előnyben. Azonban a tenyésztés egy hosszabb folyamat – főleg szezononként változó elvárások mellett -, áthidalásként vásárolt jó néhány lovat a rendőrség. Ennek, kétes volta miatt, már akkor vizsgálat lett az eredménye.

A kb. 300 fős lóállományból lassacskán a fele lett, a 2007-es felszámoláskor pedig ez a nyilatkozat hangzott el az ORFK részéről: „A ménesről készített szakvélemény szerint a lovasbázison tenyésztett lovaknak nemzetgazdasági, ill. fajtához kapcsolódó örökségvédelmi szempontból nincs genetikai értékük.”

Szóval a somogysárdi fakónak, ami addig fogalom volt, nincs örökségvédelmi szempontból genetikai értéke? Szerencsére az akkori polgármester, Csikós Nagy Márton nem így gondolta, s két kancát megmentett, a korabeli relikviákkal együtt. Kérdés maradt számunkra az is, hogy az annyira értéktelen lovakon, amiket vágóáron, vagy alatta értékesített a rendőrség, kupecek hogy nyerhettek millókat? Pl. itt a Ragyogó nevű magasfélvér. Bár, már akkor tagadták, hogy kupecek lettek volna a felvásárlók, de aki a szállításkor minősít, hogy melyiket mennyiért, hol adja tovább, azt azért mi csak kupecnek hívjuk. Mindez történt 40 fokban, narancssárga fóliás teherautóra zsúfolás közben, mielőtt itatás nélküli útra indították őket az ország másik felébe. Amelyik elpusztult, annak „gyenge volt a tüdeje”. Van olyan ember, akinél ez nem minősül állatkínzásnak? A megsemmisítés utolsó napjaiban a még megmaradt lovakat egy Fehérvár közeli tanyára szállították. Az addig istállóban, abrakon tartott állatokat zab nélküli, csak szénával ellátott szabadtartásra vágták ki. Természetesen bértartásban. Közben az üres telepet külsős őrző- védő cég tartotta felügyelet alatt. Még mindig nem értem a logikáját, hisz a még el nem adott lovak elfértek volna egy istállóban, abrak annyi még volt, munkaerő, szükség esetén orvosi ellátás, kovács adott lett volna. Megfordult a fejünkben: azért volt oly sürgős, éjszakába nyúló a maradék lovak elszállítása, mert a média tett néhány erőtlen kísérletet a tudósításra? Nehogy valaki megállítsa a szabadrablást? De olyat is hallottunk, hogy az Államkincstárnak kell sürgősen visszaadni, hogy az addig sem fizetett bérleti díj hátraléka ne nőjön tovább. Meg olyat is, hogy a rákövetkező évben a Kaposvári Egyetem a rendőrségtől bérelt ott Sárdon helyet a versenyek idejére. A média kíváncsiságát, a nyilatkozatokat könnyen kivédték. Lakatot tettek a nagykapura, s portással kiüzenték, nincs illetékes. Jó néhány illetékes a kastélyban tartózkodott, hogy nyilatkozatképes állapotban-e, abban nem vagyok biztos.

Abban a több száz éves barokk kastélyban, mely hivatalosan is műemléknek van nyilvánítva. Mely a rendőrség ideje alatt csak toldozgatáson-foltozgatáson esett át. Szemmel láthatóan folyamatosan romlott (romlik) az állapota, de kifosztásakor még a beépített kandallót is vitték volna. Ennyit az állagmegőrzésről. Az erkélyéről konténerbe dobálták a még gyári kötegelésű, bolti árcímkézett, vadiúj lovas felszereléseket. Állítólag szeméttelepre szállították. Hogy melyikre? Sose tudtuk meg. Ahonnan pótkocsira dobálták a bútorokat, egyéb használati dolgokat, s azt az istállók közti placcon elégették. Addig is biztonsági őrrel őriztették. Több jelentkező is volt, aki árverezéskor szeretett volna vásárolni belőle. Milyen érdekes, hogy egy hivatalos idézést boríték nélkül, mint egy üzenő cetlit „kézbesít” a postaládába a rendőrség, talán mert nincs pénz postai költségekre, de ezekre az összegekre nem volt szüksége az ORFK-nak... Mint ahogy azoknak a lovaknak az árára sem, melyeket az OPSZ járőrszolgálata kapott ajándékba. Hogy miért soha nem lovagolt, tenyésztésből kivett , vemhes, fias kancákat, arról lovas embereknek lehet fogalma. Viszont saját tulajdonú felszereléseinkre, szerszámainkra, ostorainkra nagy szükséget éreztek. Köszönet Szabó István főnökünknek, aki megőrizte nyugalmunkat a leltári címkéket látván, s hallván, hogy osztozkodnak ostorainkon, nyergeinken. Köszönet neki azért is, mert egyedüliként, mindvégig próbált a ménes felszámolása ellen küzdeni, segíteni a vételi szándékkal jelentkezőket. Érdekes módon a rendőri vezetés mindenkit alkalmatlannak talált. Hogy náluk alkalmatlanabb lehetett-e volna valaki? Titok maradt. Ahogy a miértre is a felelet. Soha nem kaptunk, pontos, megindokolt választ.

Elgondolkodtató, hogy a rendőrség előtt önfenntartó, dolgozóinak terményjuttatásokat biztosító ménes hogy lehetett egyik napról a másikra milliós veszteségeket termelő cég. Mi még az utolsó év elején tartott állománygyűlésen is azt hallgattuk, támogatást nem kapunk, de nullszaldósok vagyunk, tehát marad a ménes. Felsőbb körökben, mint kiderült, már 1 éve eldöntött volt a sorsunk, de mi csak az utolsó pillanatban kaptuk a hidegzuhanyt. Végig abban a hiszemben voltunk tartva, „csak” eladnak bennünket. Újabb állománygyűlést a felmentésünk napján tartottak, amit nagyon rövidre fogtak, miután az igazságról is szerettünk volna érdeklődni.

Néhány kérdés, melyre nem kaptunk választ:

Ha mi csak veszteséget termeltünk, a terményeladás, lóversenyek, lóeladás bevételei hova folytak?
Miért kellet az addig javítgatott traktorokat az utolsó szezon előtt, nem kevés pénzért felújíttatni?Utólag ahogy hallottuk, a földeket akkor már árverezték. Mi csak azzal szembesültünk, nem tudunk legeltetni a nagy legelőn, mert épp egy idegen traktor szántja be.

Hova került a Cristal traktor, miután még a felszámolás elindítása előtt kamionra raktak, azzal, hogy viszik Pestre. Lehet, hogy velünk van baj, de nem tudtuk (és ma sem tudjuk) elképzelni, ahogy a pesti aszfaltot szántja.

Melyik múzeumba került a valóban muzeális értékű hintó? Vagy esetleg egy szép birtokon forognak a kerekei?

Hol van a médiában 40 milliónak hazudott mesterséges megtermékenyítő állomás? Sárdon egy kb. 4x5 m-es épület 3 fallal.

Miért volt szükség 35 férőhelyes, boxos, lebetonozott istálló félig futóvá alakítására az utolsó „pillanatokban”? A felső vezetés akkor már rég határozott sorsunkról. Csak nem az elértéktelenítés volt a cél?

Kezdettől fogva beszédtéma volt, vajon kinek fájhat a foga e gyönyörű örökségre. Miért zárkóztak el teljesen minden vételi szándék elől? Miért nem kapja meg az önkormányzat a használatba vételi jogot, hogy befektetők segítségével munkahelyeket teremtsen? Talán valaki az elévülést várja? Az amortizációt, hogy aztán olcsó pénzért megkapja, majd állami támogatásokból felépítse a magánbirodalmát? Esetleg még a megmentő szerepében is tetszelegjen, mert adna 2-3 embernek munkát? Fáradozásait, jól megérdemelt jutalomként az arborétumnak minősített parkban könnyed sétákkal pihenné ki? Fikciónak tűnhet, de az elmúlt évek magyarországi gyakorlatát tekintve talán mégsem lehetetlen.

Én „csak” 14 évet dolgoztam a ménesben, és Kaposváron élek, de ugyanolyan nehéz a továbblépés, mint azoknak a falubeli kollégáimnak, akik gyerekként, nyári munkával kezdték ott a pályafutásukat. Ennek a munkahelynek a megszűnésével Somogysárdon kiugróan magas lett a munkanélküliek aránya, ami a mai napig gondot okoz a falu fenntartásában. Ezúton kérem segítségét, közbenjárását, hogy a nemzeti kincs értékű Somssich-féle rezidencia használata az önkormányzat joga lehessen, ezzel a lehetőséggel élve munkahelyeket teremthessen, s ne egy újabb kiskirályi birtok váljék nemzetünk vagyonából.

Tisztelettel:

Ódor Tünde