Tisztelt Kuruc.info szerkesztőség!

A történelmi túlélés egyetlen lehetséges útja: a harcos egyház cikkel kapcsolatban szeretnék Perge Ottótól és Lipusz Zsolttól állásfoglalást olvasni a jobbikosok és más nemzeti érzelműek közt divatossá vált mágushittel (pl. Jézus mágustanítvány, a szkíta magyarok őseit a mágusok oktatták stb.) kapcsolatban. Van-e szerintük mindennek létjogosultsága, értelme? Úgy találtam, hogy posztkeresztény társadalmunk megijed ettől a kezdeményezéstől.

Egy példa:

Amikor Trianonról emlékezünk, nemcsak 1920-ra és a közvetlen veszteségekre kell gondolnunk, hanem táplálkoznunk kell abból a több tíz ezer éves kultúrából, amit az elmúlt 60 év politikája meg akart semmisíteni. Ma már tény, hogy a szkíta kultúra a Kárpát-medencéből ered. Egyre több igazolást nyer, hogy írásbeliségük (a székely-magyar rovásírás) több, mint 30 000 éves, szőtt ruhákban jártak 28 000 évvel ezelőtt, tény, hogy 7-10 ezer évvel ezelőtt egyistenhitük volt, 3000 évvel ezelőtt 12 fűszerből főzték ételeiket, amikor az európai ember csak kását evett. Írott bizonyítékok támasztják alá, hogy Platon, Arisztotelész tanítómesterei szkíta Mágusok voltak. Mágusok, akiket ma tudósoknak, filozófusoknak, természettudósoknak, orvosoknak és papoknak hívunk. - http://www.albertirsa.jobbik.hu/content/trianon-megeml%C3%A9kez%C3%A9s

Továbbá a harcos megkülönböztetés sincs egyértelműen definiálva, hiszen aki ismeri az egyháztörténelmet, az tudja, hogy a római katolikus egyház fénykorában bár harcosnak volt mondható, mégis emberek tömegeit küldte máglyára, csak mert politikailag veszélyesnek bizonyultak rájuk nézve. Legkisebb rossz volt, ha csak szimplán kiátkozták azokat, ha nem értettek a római katolikus teológiával egyet. Tehát a harcos jelző akár bumeráng is lehet ebben a vonatkozásban, és nem érzek a Kuruc.infón megjelent cikkekben ezekkel kapcsolatban pontosítást.

Kérem, válaszoljanak! Köszönettel,
egy hűséges olvasójuk

Tisztelt Olvasó!

Mindenekelőtt köszönöm kérdését, és a teljesen jogos észrevételt. Ami a mágushittel, és általában a kereszténység előtti szkíta kultúrával kapcsolatos kérdését illeti, sajnos azt kell mondanom, nem mélyedtem el igazán alaposan a témában. Úgy látom azonban, hogy az érdekes, és valóban megfontolásra érdemes adatok és felfedezések mellett több, szívünknek kedves, de tényekkel kevéssé alátámasztható információ is kering a „szkíta múlttal” kapcsolatban. Számomra népünk török eredete nem kérdéses, így tehát én a hun-magyar rokonságot is elfogadom, de hogy a „magyar őshaza” itt lett volna a Kárpát-medencében, és hogy őseink már sok-sok ezer évvel ezelőtt is egy kimagasló civilizációt építettek volna itt, arról egyelőre – bizonyos érdekes régészeti leletek és rovásírásos emlékek megléte ellenére is – nem vagyok meggyőződve.

Látható továbbá az is, hogy a radikális nemzeti tábort régóta (már a század eleje óta) megosztja az a kérdés, miként viszonyuljon a magyarság a kereszténység felvételéhez és általában a kereszténységhez, valamint ezzel összefüggésben a honfoglalás előtti „szkíta” múlthoz. Nos, én ebben a vitában inkább a kereszténység oldalán állok, és a „pogány” vagy éppen a szkíta kultúra felmagasztalását nem tartom helyesnek. Nem lenne jó, ha ott kötnénk ki, ahol mondjuk, a románok a dákoromán elmélettel tartanak, ezen kívül pedig azt sem hiszem, hogy egy újjászülető Magyarország szellemi-kulturális életét a „szkíta örökség” vagy a honfoglalás előtti pogány kultúra talapzatára lehetne felépíteni. Mindamellett kutatni, írni kell erről a nagyon érdekes kérdésről, és az is bizonyos, hogy nagyon érdekes felfedezések születnek még majd a nemzetünk őstörténetével kapcsolatban.

A harcos egyházra vonatkozó megjegyzése teljesen jogos, ugyanis kétségtelen, hogy miközben számos írásomban az „erős kereszténység” és a „harcos egyház” szükségessége mellett érveltem, nem gondoltam arra, hogy sokaknak rossz érzései támadnak cikkeim olvastán. Úgy gondolom egyébként, hogy már a felvilágosodás óta messze eltúlozzák az „egyház bűneit”. A marxista oktatás is sokat tett annak érdekében, hogy az emberek a kereszténység szót hallva egyből az „inkvizícióra” és a „keresztes háborúkra” gondoljanak. (Ma pedig a „pedofil papokra” gondolnak.) Magyarán: a kereszténység lényegét jelentő kérdéseket elhallgatták, a korántsem meghatározó bűnöket felnagyították. Arról a felvilágosodás óta kevés szó esik, hogy már az ókor vége óta Európában (később annak határain kívül is) a kereszténység szervezett államokat, hozott létre iskolákat, kórházakat, gondoskodott a betegekről, az elhagyott gyermekekről, a kulturális értékek megőrzéséről, a tudományok ápolásáról, az erkölcsök javításáról…egyszóval számomra teljesen egyértelmű a kereszténységnek az emberiség történetében játszott feltétlenül pozitív szerepe.

Természetesen volt inkvizíció is, melynek azonban összesen, ötszáz esztendő alatt legfeljebb tízezer áldozata volt! (Az inkvizíció a 13. század elején kezdett működni Dél-Franciaországban az ottani albigens eretnekség kiirtása céljából, majd jelentős szerepet játszott Spanyolországban is a mórok és a zsidók elleni fellépés idején, de korántsem működött minden keresztény országban. Az utolsó inkvizíciós ítéleteket valamikor az 1820-as években hozták Dél-Amerikában.) Persze sok a tízezer áldozat is, de ismétlem, ötszáz év alatt haltak meg körülbelül ennyien, ami a XX. századi kommunista népirtás több tízmillió (egyes becslések szerint százmillió) halottjához képest valóban nem túl nagy szám. Ami pedig a keresztes háborúkat illeti, azokat nem lehet teljes egészében a kereszténység nyakába varrni, mert más, elsősorban hatalmi szempontok is szerepet játszottak, ugyanakkor természetesen az is igaz, hogy erőt és hitet a katonáknak és vezetőiknek is a kereszténység adott! (Ahogy manapság: a muzulmán harcosok nem az iszlám miatt ölnek, hanem a hazájukat, szülőföldjüket, szabadságukat védik az idegen betolakodókkal szemben, az iszlám az, amely a halál vállalásához nélkülözhetetlen szellemi-lelki erőt biztosítja a számukra.)

Tény viszont, hogy szeretnék látni egy erős egyházat, szeretném megérni a kereszténység újjászületését. (Amiben azonban sajnos egyre kevésbé bízom.) Erő nélkül nem lehetséges semmilyen nagy történelmi fordulatot véghezvinni, márpedig Európának, és benne Magyarországnak nagy szüksége lenne egy elszánt, erős kereszténységre, amely meg tudná állítani a pusztulásba vezető úton… Másrészt viszont tény az is, hogy ahol erő van, ott bűn is van, visszaélés is van, mert az erőt nem mindig a jó érdekében alkalmazzák, néha visszaélnek vele, de sajnos ilyen a világunk, mindennel, a legszentebb dolgokkal is vissza lehet élni. Ezért törvényszerűnek kell mondanom, hogy egy ereje teljében lévő vallás – legyen az kereszténység vagy az iszlám – alapvetően építő jellegű és hasznos ténykedése közben bűnöket is elkövet. Az” eredeti bűn” óta sajnos így működik az emberi világ.

Ugyanakkor a kereszténység mai nyomorult állapotát látva aligha kell aggódnunk azon, nem lesz-e baj abból, ha Jézus Krisztus nagyszerű vallását sikerül valamiképpen életre kelteni? Egy haldokló, beteg embert igyekszünk előbb meggyógyítani, és csak miután visszanyerte egészségét, akkor érdemes azon aggódni, mi lesz akkor, ha ez az ember, ereje teljében majd esetleg valami csúnya dolgot is elkövet. Ezért úgy hiszem, semmiképpen sem indokolt manapság, a kereszténység rohamos térvesztésének idején az erős kereszténységtől, az inkvizíciótól vagy a keresztes háborúktól tartani.

Köszönöm hasznos észrevételét, mely lehetőséget nyújtott a számomra, hogy álláspontom nem kellőképpen megvilágított részleteit ismertessem a Kuruc.info hasábjain.

Tisztelettel:
Perge Ottó

Tisztelt Olvasó!

Köszönettel vettem írásommal kapcsolatos észrevételeit, s ez úton reagálok rá.

Azon állítását illetően, amely Jézus mágustanítvány mivoltára és 30 ezer éves történelmünkre vonatkozik, nos ezzel kapcsolatosan meglehetősen szkeptikus vagyok. Sajnálatosnak tartom, hogy történelemoktatásunk a mai napig a finnugrizmus doktrínáján alapszik, noha archaikus zenei, művészettörténeti, írott forrásos anyagok (római, arab, bizánci kútfők), továbbá - az emberi géntérkép elkészítése óta - genetikai azonosságok is bizonyítják, hogy itt alapvetően egy "törökös" jellegű népről és kultúráról van szó. (Ez utóbbinak természetesen semmi köze nincs a 16-17. századi oszmán-török és magyar viszonyhoz, illetve annak megítéléséhez). Számomra egyértelmű, hogy az ősi krónikáink által említett szkíta-hun-avar-magyar rokonság, illetve részbeni azonosság történelmi tény.

Mindazonáltal a tisztánlátás és önmagunk becsapását elkerülendő, óvnék két dologtól:

Az egyik az, miszerint csekély számban vagy egyáltalán nem létező tárgyi és írott anyagra meglehetősen merész és kockázatos elgondolásnak tartom egy ősi, virágzó magyar civilizáció felépítését, azt pedig különösképpen veszélyesnek ítélem, amikor a világ szinte valamennyi ősi civilizációját a magyarsággal hozzák kapcsolatba. Kétségkívül nagyszerű lenne mindez, csak éppen nem bizonyítható. Szerény javaslatom szerint a rendelkezésünkre álló, kétségbevonhatatlan hitelességű források alapján sincs okunk a szégyenkezésre, de óvnék például attól, hogy Jézust kapcsolatba hozzuk a magyarsággal. Egyébként a fanatizmus az fanatizmus, akár finnugor köntösben jelentkezik, akár az erre adott ellenhatásként egyfajta univerzalista magyar ideológiában, értve ezen azt, miszerint minden ősi civilizáció magyar volt.

A másik dolog a középkori nyugati kultúra leszólásával kapcsolatos. Ha az ember elmegy például Sankt Gallenbe, s ott megtekinti a kolostor könyvtárának csodálatos, 8-9. századi, miniatűr elefántcsont-szobrocskákkal díszített kódexek fedeleit, vagy akár Franciaországban, akár Angliában, de másutt is az ezeréves épített kultúra fennmaradt emlékeit, a templomi freskókat stb., akkor méltányolni fogja ezeket a kultúrkincseket, miközben a saját ezeréves - sajnos meglehetősen kis számban - fennmaradt értékeink szívünknek nyilvánvalóan kedvesebbek.

Ami pedig a keresztény egyház harciasságának szükségességéről mondottakat illeti, szeretném megnyugtatni, hogy senki nem akar itt semmiféle eretnek- és boszorkányüldözést, pusztán egészséges, civilizációs önvédelmet. Azonban e ponton is szeretnék két tévhitet eloszlatni, amely a felvilágosodás (illetve meggyőződésem szerint elsötétülés) optimista filozófiájára vezethető vissza, amely túlságosan sötétnek látta a múltat, s túlságosan rózsásnak az eljövendőt. Aztán ezt átvette a marxista üdvtan is.

Nos, tisztázzuk: a középkor minden volt, csak nem sötét (jelenkorunk minden technikai vívmánya ellenére sokkal inkább az, de ez már egy másik kérdés). Az egyház és a kereszténység pozitív szerepe pedig külön kihangsúlyozandó. A Nyugatrómai Birodalom bukását követő mintegy ezer évben (a reneszánszig), ami Európában szellemi, kulturális értéknek volt tekinthető, az mind a keresztény egyházhoz kötődött. Ám ez a tény még az anyagi-technikai kultúrára is igaz, hiszen a kolostorokéi voltak a mintagazdaságok és kézműipari műhelyek (aztán a 11-12. századtól a városokban is megjelentek), a korszerű technikai eljárások innen terjedtek el. Az építészet, képzőművészet, oktatás, gyógyítás, minden a szerzetesek privilégiuma volt.

Ami pedig az inkvizíciót, a felvilágosodás által "sötétnek" nevezett középkor "legszörnyűbb" intézményét illeti, megnyugtathatom: csupán a nagynak nevezett össztársadalmi téboly, azaz a francia forradalom jakobinus diktatúrának nevezett vérgőzös egyetlen esztendeje idején messze több embert gyilkoltak le, mint az inkvizíció kb. félezeréves periódusa alatt.

Kétségtelenül voltak vadhajtásai az inkvizíciónak is, nem tudok egyetérteni az albigensek, majd protestánsok elleni alkalmazásával (ámbár a 16-17. századi vallásháborúk során vice versa alapon követték el az iszonyatos mészárlásokat katolikusok és reformátusok, evangélikusok stb.), ám egy valamit hangsúlyozzunk: az inkvizíciót a legtöbb esetben különféle destruktív, sátáni szekták képviselőivel szemben alkalmazták.

Ma azonban ez a veszély aligha áll fenn, fennáll viszont két, a hagyományos, antik-keresztény civilizációt elpusztítással fenyegető veszedelem: az egyik az életerős, expanzív, kizárólagosságra törekvő iszlám, a másik a nihilista, materialista és ateista alapokon nyugvó ultraliberalizmus. Ilyen körülmények között aligha a vészes betegségben szenvedő egyházak erőre kapásától kell jövőnket féltenünk.

Remélem, sikerült válaszaimmal megnyugtatnom, s esetleges kételyeit eloszlatnom.

Tisztelettel:

Lipusz Zsolt