Kedves Olvasó!
A választások során fölmerült bennem egy kérdés: vajon a baloldal 19%-os eredménye mit jelenthet, mit takarhat igazán, és mit üzen minden olyan ember számára, akik megélték az elmúlt nyolc esztendő tragikumait, esetleges sikereit, botrányait? Mondhatnánk rögtön: az emberek többsége rádöbbent arra, hogy mit is okozott nekünk ez a nyolc év, és ezt az utat nem szabad követnünk. Írásom egy átfogóbb ívet kíván bemutatni: véleményem szerint nem az elmúlt húsz év, hanem vagy az elmúlt 8, vagy az elmúlt 54 esztendő tehető felelőssé a mostani állapotok miatt – mindezt a nemzettudatunk tükrében vizsgálom.
Hadd kezdjem egy egyszerű esettel. Azt hiszem, más is szembesülhetett már a mostani állapotokkal egy sikertelen beszélgetés után, akárcsak én. Talán 2 éve, a Debreceni Református Kollégium egykori gimnáziumi kántoraként épp az oratóriumból sétáltam a portához, hogy leadhassam a kulcsokat, jóleső délutáni orgonálás után. Igen jó kedvemben voltam, talán énekeltem is valami dalt, vagy épp saját műveimen gondolkodtam. Ilyenkor természetesen az ember általában kedvesebb a másikkal, mint amikor pl. dühös. Gondoltam, szóba elegyedek a portással. Ősz hajú, magas, idős bácsi, aki nehezen mozgott már. Szívélyes szófordulatokkal igyekeztem a kedvében járni, udvarias válaszokkal nyerhettem bizalmat nála. Beszélgetésünk a történelmünkhöz kanyarodott valahogyan. Azzal szembesített, hogy nem érti: miért van ez a sok háborgás a Felvidéken, miért nem lehet békességben élni. Kifejtettem neki, hogy mindig a legfelső politikai körök uszítják az indulatokat, az átlagember többnyire jámbor. Anyai ágon vannak felvidéki vonatkozásaim, a nagyapám Rimapálfalván született 1914-ben, egyébként Horthy-tisztként bevonult Gyergyószentmiklósra is 1940-ben. Azt is elmondtam, hogy a szlovák felső-vezetés nem tudja földolgozni azt, hogy minden szlovák településnek megvan a magyar megfelelője, vagy inkább fordítva – ez bosszúságot, fölösleges dühöt ébreszt az ottani politikusokban. A portás így felelt:
- Jaj, nem mondjam már!
- Mit? – kérdeztem.
- A szlovákoknak igazuk van: ők voltak itt előbb, mint mi, ezért megilleti őket a felsőbbrendűség.
- Ez azért erősen vitatott – válaszoltam.
- Miért, a magyar történelem nem vitatott?
A vérnyomásom exponenciális gyorsasággal az egekbe ugrott. Ugyanakkor, amilyen hatalmas volt bennem az indulat, olyan higgadtan hallgattam végig a fejtegetését.
Ez az eset számomra szimbolikusan a Kádár-korszakot jelenti. Azt a korszakot, ami megszerettette egyes állampolgárokkal a szocializmust. El tudta fogadtatni azt a rengeteg ideológiai hamisságot, ami a kommunizmus volt. Mindezt úgy, hogy az embereket bezárta egy „kockába”, amit a rendszer kínált mindenkinek. Ez képletesen a panelt jelképezi, amit mindenki megkaphatott, cserébe pusztán „ki kellett nyitni a száját” mindenkinek, és olyan meghökkentő axiómákat kellett lenyelni az „általános jólét” érdekében, mint hogy Nagyvárad nem Nagyvárad, hanem csak és kizárólag Oradea, aki egy kicsit is másképp gondolja ezt, az jobboldali, azaz fasiszta-náci (micsoda különbség van egyébként a kettő között!). Határon túli magyarság nemlétezik, Romániában csak románok laknak. Mindent megadunk neked - mondta képletesen a rendszer -: munkahelyet, nyaralást, nyaralót, ingyen-étkeztetést. A gyermeknevelés 75%-át az államunk állja majd, cserébe te csak fogadd el szépen a fönt írt hamis tényeket.
Társadalmunk legnagyobb része elfogadta ezt az ajánlatot: a biztos megélhetési egzisztencia illúziója érdekében azonosultak sokan az említett hazugságokkal. A gyermekkor legelső fázisaiban már ideológiai képeket kínáltak úgy, hogy ez majd boldogságot ad mindenkinek – hirdették. Mivel a Kádár-korszak megszerettette a szocializmust az emberekkel, a rendszerváltoztatásunk csupán egy „lapozás volt a történelmünk könyvében”. Ugyanolyan szemlélettel folytatták a munkájukat a politikusok, mint a szocializmusban, csak megnyilvánulásaikban ezt nem hangoztatták. A mostani baloldal pedig ennek a szellemi örököse.
Nem szabad csodálkoznunk azon, hogy a Jobbik 17%-ot ért el. Mind a mai napig az emberek legnagyobb része egyáltalán nem tud mit kezdeni ezekkel a fogalmakkal: haza, hazaszeretet, nemzettudat, nemzet. Hidegen hagyja az embereket, aki egy kicsit is szereti a hazáját, az csak jobbikos lehet – gondolják sokan, pejoratív értelemben, és sokakat visszarettent a radikalizmus. Nem szabadna csak ennek a politikai pártnak az érdemének tulajdonítani azt, hogy ha valaki szereti a hazáját. Mindenkinek szeretnie kellene, politikától függetlenül.
A portás elméjében ez a logika játszódott le: kétes eredetű mind a szlovák, mind a magyar, ezért csak a szlovákoknak lehet igazuk, mert, ha a magyaroknak adnék igazat, akkor csak és kizárólag fasiszta-náci lennék. Ennyire egyszerű és meghökkentő. Ez a mentalitás vezetett el a 2004. december 5-én történt népszavazás eredményéhez, az alacsony részvételi arányhoz, az elbukáshoz. Ez a fölfogás erősíti meg azt, amit a múltkori értekezésemben írtam: mindig idegen mintákat akarunk követni. Ez a fölfogás ad keserűséget a határon túli magyaroknak, akik vágyakoznak irántunk, mi pedig gonosz közönnyel faképnél hagytuk őket. Ez az, ami megveszít engem. Ugyanaz a nemzet volt képes egy 56-os forradalomra és egy 2004. dec. 5-én történt népszavazásra is. Hogy lehet ez?! 15 éves koromban gondoltam végig ezeket, épp az ’56-os forradalom 50. évfordulóján. Hogy lehetséges az, hogy mi, magyarok képesek vagyunk egy olyan forradalomra, amely egyesek szerint nagyobb horderejű volt a Nagy Francia Forradalomnál is, és képesek vagyunk egy olyan eseményre is, ami a legszégyenteljesebb népszavazás volt Európában?! Ennyire hatásos volt a szocializmus, ennyire!
Kik voltak az ’56-os forradalom és szabadságharc és a 2004. dec. 5-én történt népszavazás résztvevői? A forradalomban azok a többnyire egyetemisták vettek részt, akik a Horthy-korszakban szocializálódtak, 2004. dec. 5-én pedig azok az emberek, akik a Kádár-korszakban. Számomra az a következtetés jön le ebből, hogy a Horthy-korszak örökösei képesek voltak egy ’56-os forradalomra, a Kádár-korszak örökösei pedig egy 2004. dec. 5-re voltak képesek. Melyik volt hasznosabb a nemzet szempontjából? Remélem, evidens a válasz.
A baloldal 19%-os eredménye egyfajta megnyugvást, vigaszt ad: remélem, „csak” ennyi ember van hazánkban, akiknek az objektív történelem-szemléletüket a szocializmus megmérgezte. Talán sok lehet ez az arány, de abba gondoljunk bele, hogy bizony, a szocialista szemléletmód hatalmas lavinaként zúdult a nemzetünkre. Ezt érezzük 54, illetve 8 éve hazánkban. Könnyeket fakaszt, ha belegondolok, hogy a saját nemzetünkre, mint ellenségre tekintenek azok az emberek, akik hasonlóan gondolkodnak a történelmünkről, mint a portás - nem igazán tehetnek róla, mert gyermekkoruk óta ezt erősítették meg bennünk. Mikor lesz ennek teljes mértékben vége?
Idegesen adtam át a kulcsokat a portásnak, aki sajnos ellenszenves lett néhány másodperc alatt - bevallom, a Kádár-korszakkal kapcsolatban elfogult vagyok. Gyorsan fölszaladtam a kollégiumba, hogy valami azért fölvidámíthasson: meghallgattam Bartók Béla Este a székelyeknél című zenekari művét…
Somogyi Csaba