Dr. Petőfi Attila dandártábornok
1980., Kalocsa, a Magyar Néphadsereg hírhedt Budapesti Forradalmi Ezrede. Első zászlóalj, első század, első szakasz, első raj. Emlékezetes, nehéz, de szép tizenegy hónap volt az egyetem előtt. A sok kacagtató élmény mellett gazdagabb lettem néhány életre szóló tanulsággal is.

Harcászati gyakorlaton volt a század. Reggel hét óta nyolcvanhatszor végigfutottuk a lövészárkokat és túl voltunk már vagy tíz „atomvillanás jobbról” vezényszón, melyre teljes vegyvédelmi felszerelésbe kellett öltözni. Nagyon vártuk már a tízórait: kaja, tíz perc pihenés.

Végre föltűnt a távolban kacsázó járásával Lascsik honvéd, az antikatona az uzsonnás ládát cipelve.
Amikor megérkezett, eloldalgott a ládától. Még fél óráig szívatott a századparancsnokunk, mire engedélyt adott a tízóraira. A „táposok” többsége (ez volt az egyetemista előfelvételis állomány gúnyneve) minden emberi méltóságát elveszítve, egymást eltiporva rontott a ládára. Na, ez a jövő értelmisége – mondtam magamban. Négyen, Picivel, Janival, és Attilával jót nevettünk a tülekedőkön és a sor végére álltunk. Igen ám, de mire a ládához értünk, egyetlen tiroli mákos sem maradt benne. Lascsik a jó édesanyád, hol a rétesünk? Riadt szemekkel pislogott a szódásüveg-szemüvege mögött: nem én ettem meg!

Nem bántottuk, kapott eleget szerencsétlen külseje miatt a sok bunkó hivatásostól. Arra, hogy ezzel milyen nagy hibát követtünk el, csak 1996-ban jöttem rá, amikor megláttam a tévében. A bajtársai rétesét megzabáló szánalmas senkiből az APV Rt. igazgatójaként az ország javait fölzabáló szörnyeteg lett.



Sisakot föl! Könyves honvéd egy videóakcióban
Ezt a sokszor elmondott történetemet 2006-ig így fejeztem be: más lenne ez az ország, ha azok irányítanák, akik akkor a sor végén álltak.

Nos, a Kossuth téri tüntetések idején tudtam meg, hogy négyünk közül Petőfi Attila egykori bajtársam és rajparancsnokom a Nemzeti Nyomozó Iroda helyettes osztályvezetője, azóta már első embere. A mai napig nem tudom földolgozni magamban a csalódást, hiszen ha van olyan hely, ahol tényleg meg lehet ismerni valakit, az a kaszárnya. A nehéz körülmények, az összezártság, az egymásra utaltság mindenkiből kihozza az igazi lényét. Az egyik legjobb bajtársam volt Attila, sohasem gondoltam volna, hogy egyszer a barikád túloldalán fog állni.

Most, amikor a magyar FBI fantomterroristák után kutat, amikor egy cigányok elleni rasszista indítékú gyilkosságsorozatot próbálnak összeizzadni, nem jut eszébe Petőfi Attilának ifjúkori megaláztatása a helyőrségi fogdán? Én soha életemben nem fogom elfelejteni. Minden sorállományú katonának része lehetett ebben, aki őrszolgálatot teljesített.

Működött a laktanyában egy büntető zászlóalj, ide kerültek a nehézfiúk, a priuszosok. A fogdások nagy része közülük került ki. A fogdában – az ezredparancsnokság tudtával és hallgatólagos beleegyezésével – ők voltak az urak. Az őrség feladata volt a fogdások őrzése is. Tanácsos volt az őrnek illedelmesen köszönteni őket, helyettük kitakarítani a cellát, közben szó nélkül eltűrni mocskolódó megjegyzéseiket. Akinek kedves volt az élete, az őrszoba ablakából figyelte, mikor jön ellenőrző elöljáró (hivatásos tiszt), hogy időben figyelmeztesse az urakat arra, hogy legyenek szívesek a cellába fáradni. A rabok ugyanis általában az őrszobában tartózkodtak, és ott kártyáztak. Petőfi őrvezető is volt fogdás őr, harminc éles lőszerrel a csúzlijában és ő is kínjában mosolyogva szolgálta ki őket.

Most dandártábornok, és nem egy kalasnyikov van a hátán, hanem egy kisebb felfegyverzett hadsereg áll a háta mögött és mit csinál? Ugyanazt, amit harminc évvel ezelőtt: mosolyogva szolgálja ki az urakat: a politikusmaffiát.

K. K.

A szerző egy terroristagyanús filmecskéje: