Képzeljünk el három egyforma dobozkát! Az egyikben egy piros, a másikban egy fehér, a harmadikban pedig egy zöld színű bögre van. Ha törvény írja elő, hogy szabadon választhatunk a három lehetőség közül, akkor tisztázni kell, hogy ez a jogunk csak arra vonatkozik, hogy találomra kiválaszthatunk egyet a három egyforma doboz közül, anélkül, hogy tudnánk, melyik dobozkában milyen színű bögre van, vagy arra jogosít fel, hogy eldönthessük, piros, fehér, vagy zöld színű bögrét szeretnénk.

A három dobozka helyére most képzeljük oda három politikai párt egy-egy jelöltjét! Megválasztásuk esetére az egyik autópályaépítést ígér, a másik bölcsődét építtetne, a harmadik pedig kórház létesítését vállalja. A hatalom joga eldönteni, hogy mi épüljön. Az alkotmány értelmében minden hatalom a népé. A hatalmat a nép választott képviselői útján gyakorolhatja. A népnek tehát jogában áll eldönteni, hogy autópályát, bölcsődét vagy kórházat szeretne, s e jogát közvetve, az általa választott képviselői útján érvényesítheti. Képviselői megválasztásánál a népnek ahhoz van joga, hogy azt a jelöltet válassza, aki az ő akaratát és szándékát a leginkább érvényesíti, s választási joga nem pusztán csak arra terjed ki, hogy kiválasszon egyet a jelöltek közül, anélkül, hogy tudná, melyikük mit fog majd építeni.

Visszatérve a dobozkás példához, ahhoz, hogy választási jogunkkal ténylegesen élhessünk, nem elegendő, hogy ha biztosítják számunkra a lehetőséget, hogy a három egyforma dobozkából tetszőlegesen kiválasszunk egyet, hanem elengedhetetlen, hogy a dobozkákat tartalmuknak megfelelően ellássák címkékkel: arra a dobozkára, amelyikben a piros bögre van, írják rá, hogy piros, amelyikben a fehér bögre van, írják rá, hogy fehér, és ugyanígy a zöld bögrét tartalmazó dobozkára is írják rá, hogy zöld. Ha a címkézést nem a dobozkák valódi tartalmának megfelelően végzik el, és a piros bögrét tartalmazó dobozkára azt írják, hogy fehér, a fehér bögrét tartalmazóra, hogy zöld, és a zöld bögrét tartalmazóra pedig azt, hogy piros, akkor az olyan, mintha a dobozkákon egyáltalán nem is lenne címke, s az egyforma dobozkák esetével megegyezően, a nem valós tartalmuknak megfelelően felcímkézett dobozkák esetében sem tudunk élni választási jogunkkal.

Ahhoz tehát, hogy választási jogunkkal ténylegesen élni tudjunk, elengedhetetlen, hogy valós adatokkal rendelkezzünk az egyes választási lehetőségekről. De rendelkezünk-e valós adatokkal a képviselőjelöltek múltbeli tevékenységéről és a jövőre vonatkozó szándékaikról? Elméletileg a kampány azt a célt szolgálná, hogy a jelöltek megismertethessék választóikkal eddigi eredményeiket és az elkövetkező időre vonatkozó terveiket, azt azonban mindannyian tudjuk, hogy a gyakorlatban ezek a kampányidőszaki közlések csak a legritkább esetben valósak. Eddigi tapasztalataink alapján megállapíthatjuk, hogy a választásokat megelőző kampány a példabeli dobozkáink nem valós tartalmuknak megfelelően való felcímkézéséhez hasonlítható. Ebből pedig az következik, hogy a gyakorlatban alkalmazott jelenlegi választási rendszer a kampányidőszak valótlan közlései miatt alkalmatlan arra, hogy ennek keretei között a nép ténylegesen éljen választási jogával, s ily módon ruházza át a tőle eredő hatalmat választott képviselőire.

Az alkotmány második paragrafusának második bekezdése a következőket tartalmazza: „A magyar köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.” Van tehát a nép, mely a hatalom forrása, és vannak a választott képviselők, akik a hatalom közvetítő rétege. E kettő között a kapcsolat a nép választási joga. A hatalomgyakorlás folyamata a következő: a hatalom a néptől ered, a nép választási jogával ténylegesen élve ruházza át hatalmát választott képviselőire, akik aztán a felhatalmazásuk ideje alatt a néptől kapott hatalmat a nép fölött gyakorolják. Teljesen egyértelmű, hogy a nép választási joga mennyire kritikus eleme a hatalomgyakorlás menetének. Amennyiben ugyanis a kampányidőszak valótlan közlései miatt a választás során a nép képtelen ténylegesen élni választási jogával, a hatalomgyakorlás folyamata megszakad, a választási joggal való tényleges élés hiányában a népnél lévő hatalom nem kerül átadásra a képviselőknek. Ha a képviselők ennek ellenére gyakorolják a nép fölött a hatalmat, hogy azt a nép szavazati jogával ténylegesen élve részükre átadta volna, önkényuralmat valósítanak meg.

Az alkotmány második paragrafusának harmadik bekezdése így szól: „A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek, vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.” Nem csak a mi alkotmányunk, hanem más népek demokratikus alapokmánya, például a Függetlenségi Nyilatkozat is tartalmaz olyan részt, amely a demokratikus jogállamiság védelmét hivatott biztosítani. Az imént idézett rész is ezt a védelmi célt szolgálja, azzal, hogy előírja: bármilyen önkényuralomra való törekvéssel szemben mindenki jogosult és egyben köteles fellépni, azzal a megkötéssel, hogy az önkényuralmi törekvéssel szembeni fellépés közben is be kell tartani a törvényt. Az alkotmány ezen paragrafusa azonban arra az esetre vonatkozik, amikor a demokratikus jogállam még talpon, az önkény pedig még csak a hatalomra törekvés időszakában van. Egy olyan helyzetre vonatkozóan jogos a kitétel, hogy csak a törvények szabta keretek között megengedett az önkényuralmi törekvéssel szembeni fellépés, hiszen ebben az esetben a törvények még a nép szándékának és akaratának tekinthetők. De mi a helyzet akkor, ha az önkényuralmi törekvéssel szemben senki sem lép fel, vagy a fellépés nem jár sikerrel és az önkényuralom megvalósul? Ebben az esetben is joga és egyben kötelessége a népnek fellépni az önkény ellen? Ha igen, akkor ebben az esetben sem terjeszkedhet túl a fellépés a törvényes kereteken? A magyar alkotmány nem válaszolja meg ezeket a kérdéseket, így alighanem az a leghelyesebb, ha más népek demokratikus alapokmányában keresünk választ s a saját józan ítélőképességünkre, a lelkiismeretünkre hagyatkozunk.

A Függetlenségi Nyilatkozat ezekkel a kérdésekkel kapcsolatos része így hangzik: „Magától értetődőnek tartjuk ezeket az igazságokat: hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, hogy teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel az embert, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé tartozik a jog az élethez, és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvéshez. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányozottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új kormányzatot létesítsen...” Láthatjuk, hogy a népre nézve kedvezőtlen kormányzat megváltoztatásának vagy eltörlésének jogát a Függetlenségi Nyilatkozat biztosítja, és a törvényes keretekhez való ragaszkodást sem írja elő. Ez utóbbi teljességgel érthető, hisz abban az esetben, ha az önkény már nem a hatalomra törekvés időszakában van, hanem immár birtokosa a hatalomnak, akkor a hatályos törvényeket is az önkényuralom hozza. Ha továbbra is csak a törvényes keretek között lehetne szembefordulni az önkénnyel, akkor az a képtelen helyzet adódna, hogy a nép csak olyan módon fordulhatna szembe az önkényuralommal, ahogyan azt maga az önkény lehetővé teszi a nép számára.

A jogtudományban az összes létező bizonyíték-típus közül a beismerő vallomást tekintik a legerősebbnek, a bizonyítékok királynőjeként emlegetik. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök őszödi beszéde egy beismerő vallomásnak tekinthető, ami a létező legerősebb bizonyítékot szolgáltatja néhány olyan esettel kapcsolatban, amiről már az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt is sejtettük, hogy nem annak rendje és módja szerint való.

Az egyik ilyen eset az, hogy Gyurcsány őszödi beszédében ostorozza az előző kormányzati ciklusok tehetetlenségét és reformképtelenségét, ami azt bizonyítja, hogy az előző kormányzati ciklusok alatt képtelenek voltak megtenni bizonyos szükségszerű intézkedéseket, vélhetően az intézkedés következtében várható népszerűségvesztéstől tartva. Az ő dolguk azonban nem az, hogy megőrizzék népszerűségüket, és ezáltal biztosítsák újraválasztásukat, hanem az, hogy hatalomgyakorlóként vezessék az országot, szolgálják a közérdeket, s ennek érdekében hozzák meg a szükséges intézkedéseket akkor is, ha a szükségszerű intézkedések megtétele a nép szemében rontja megítélésüket, és így csökkenti az újbóli hatalomra kerülésük esélyét. Megállapítható tehát, hogy szándékosan feláldozták az ország érdekét újbóli hatalomra kerülésük érdekében, azaz a saját érdeküknek, hatalomvágyuknak rendelték alá a haza, a nép érdekeit.

Az imént leírt, 2002 és 2006 közötti mulasztásos és népszerűség-vezérelt kormányzás következtében a ciklus végére a gazdaság padlóra került, a közintézmények működőképességük határára sodródtak. Nyilvánvaló, hogy e valós helyzet nyilvánosságra kerülése esetén a kormány nem kapott volna újabb négy évre felhatalmazást. Ezt elkerülendő, az ország valós helyzetét eltitkolták, és azt hazudták a kampány során, hogy amióta ők kormányoznak, azóta minden szebb és jobb, s ennél már csak akkor lehet még szebb, még jobb a jövő, ha továbbra is ők kormányozhatnak. Napjainkban, a 2006-ban kezdődött kormányzati ciklus vége felé közeledve már nem csak azt tudjuk, hogy a 2006-os választási kampány során korábbi kormányzásuk eredményeit meghamisították, hanem azt is, hogy a jövőre vonatkozó ígéreteik nagy része sem volt igaz. Nem pusztán a tények támasztják alá mindezt, hanem Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök mint első számú illetékes Balatonőszödön elhangzott vallomása is.

Hamisítottak és hazudtak, trükkök százait vetették be, százezreket tévesztve meg és vezetve félre. Amikor 2006-ban a választópolgárok többsége az MSZP és SZDSZ pártokra szavazott, a kampányidőszak valótlan állításai, a hazugságok és megtévesztések miatt a nép ténylegesen nem élhetett választási jogával, így nem is ruházhatta fel őket hatalommal. Nem azt az MSZP-SZDSZ alkotta kormányt választotta meg a többség, amely a választásokat követően a korábbi kormányzásuk eredményeképpen keletkezett válsághelyzet kezelésébe kezdett, hanem azokat a valóságban nem létező valakiket, akiknek a kampány során hazudták magukat.

Minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy a 2006-ban megalakult kormányt a nép nem ruházta fel hatalommal, ennek ellenére kezdte meg hatalomgyakorlását. Miután 2006 őszén a nép egy jelentős része tiltakozását fejezte ki a fennálló hatalommal szemben és távozását követelte, a hatalom brutális erőszakot alkalmazva rettentette el a népet a további tiltakozástól. Ezt követően már csak a legelszántabbak és legbátrabbak mertek tiltakozni a hatalommal szemben, amely hatalom, tekintve, hogy hatalmuk nem a néptől ered, azt nem elnyerték, hanem kicsalták, megkaparintották tőle, ráadásul a nép akarata ellenére, brutális erőszak, testi kényszer, tonfa, kardlap, könnygáz, szemkilövő gumilövedék, verések és bebörtönzések árán őrizte meg, semmilyen körülmények között sem nevezhető demokratikusnak, csakis önkénynek.

Legfőbb ideje tudomásul vennie mindenkinek, hogy legkésőbb 2006 óta Magyarországon nem demokratikus jogállam, hanem önkényuralom van. Az sem kérdéses, hogy ennek az önkényuralomnak a nép kárát látja. Az is világosan látszik, hogy a nép birkatürelemmel a következő választásra vár, és a jelenlegi ellenzéktől remél megváltást. Szíve joga, hogy nem él az önkényuralommal való szembefordulás jogával, ami ugyan nem csak egyszerűen joga, de egyben kötelessége is lenne. Annyi azonban elvárható tőle, hogy tisztán lásson: igenis vannak, akik nem vonják ki magukat az önkénnyel való szembefordulás kötelessége alól, hanem élnek az elidegeníthetetlen jogukkal. Az önkényuralom nem rest, és minduntalan lecsap rájuk, szinte havi rendszerességgel hallani nagy médianyilvánosságot élvező letartóztatásokról és perekről.

A nép egyik legalapvetőbb érdeke, hogy felismerje és tudatában legyen az igazságnak: nem a hatalmat önkényesen bitorló MSZP-s és SZDSZ-es képviselők az áldozatok, éppen ellenkezőleg, a brutális erőszak alkalmazásától sem visszariadó önkényuralom személyi megtestesítőiként ők a terroristák, az önkényuralom által terroristáknak nevezettek pedig, akik akár szó szerint is készek kirobbantani őket a jogtalanul szerzett és erőszakosan, a nép kárára gyakorolt hatalomból, nem terroristák, hanem dicső szabadságharcosok, akik nem a népre, hanem azokra nézve veszélyesek, akik a népet elnyomják, kifosztják és rabszolgasorsba taszítják.

Ez az igazság. Kérdezze meg mindenki önmagától, hogy fontos-e számára az igazság győzelme! S ha a válasz igen, akkor azt is kérdezze meg, hogy mit tesz ő maga az igazság győzelemre segítése, az igazság melletti kiállás érdekében. A nép ugyanis egyénekből adódik össze, és csak annak a népnek jussa az igazság, amely hajlandó felismerni és kiállni mellette. Személy szerint Önre, mint a nép egy alkotóelemére is vonatkozik mindez! Kísérje figyelemmel a szentkoronaradio.com és kuruc.info nemzeti hírportálokat, ahol az igazság melletti kiállással kapcsolatos rendezvények meghirdetésre kerülnek, s vegyen részt ezeken, álljon ki Ön is az igazság mellett! Ne feledje! Az igazságnak szüksége van Önre, Önnek pedig szüksége van az igazságra. A népnek szüksége van hősökre, a hősöknek pedig szükségük van a népre.

Igazságot a népnek, igazságot Magyarországnak!

Szabadságot Budaházynak, szabadságot a politikai foglyoknak! 

Budapest, 2009. október 15.

Szaszka

Kapcsolódó:

- Új levél a börtönből: Magyar sors

- Egy hazafi a börtönből: Ki kicsoda?