Kávéscsészével a kezemben kornyadozom kora reggel a kertben, amikor váratlan ellenőrzést kapok: egy sün jelenik meg a lábamnál, megnéz, majd megállapítja, ébren vagyok, és továbbáll. Általában éjszaka szokott járőrözni, de ez a mai nap láthatóan kivétel: 2009. július másodika van, a Magyar Gárda Egyesület perének sokadik felvonása.

Meleg lesz, már most érezni, amikor leszállok a villamosról. Bámészkodom, ugyan merre kell mennem? A Fővárosi Ítélőtáblán még sohasem jártam, de aztán észreveszem, hogy kameraállványok úsznak a levegőben, már látom, hol a cél.

Az utca kordonokkal körülbástyázva, mindenhol rendőrök, bemenni csak belépőkártyával lehet, ki kapott régebbi jelentkezése alapján, ki ott a helyszínen. A teremben megjelenik Vona Gábor, a kamerák, a fényképezőgépek rászegeződnek, aztán ősz hajú gárdista kezd szerelkezni, rögtön ő kerül a középpontba.

A kezdésnél kérik, hogy Reiner Pétert engedjék be, a válasz: nem. Pedig akad még hely. Az Echo TV is kint ragadt, ők is elfértek volna még, de a láthatatlan döntéshozó kérlelhetetlen. Igaz, a terem nagyjából akkora, mint egy általános iskola osztályterme, az ítélőtáblán ez a legnagyobb helyiség, de ők hárman még bőven befértek volna.

Megkezdődik az iratismertetés, ez eltart úgy másfél órát, aztán a fellebbezéshez kiegészítésként csatolt iratát ismerteti Gaudi-Nagy Tamás.

A sajtósok egyike úgy tesz, mint aki nem alszik, de álmában csönget egy picit, erre felneszel. Ketten amőbát játszanak.

Hát persze, hiszen nincs nagy dologról szó, csak az életünkről.

A Magyar Gárdát utálja az ügyészség. Semmi nem érdekli őket, csak az, hogy vonul, beszédeket tart, hangosan köszön, vezényszavakra hallgat, és kimondja a kimondhatatlant: a magyar ember végre a magyar társa mellé kell álljon, mert a cigány ugyan nem alapít gárdát, nem szónokol, de csapatostul jön szamurájkarddal, hetente öl, saját fajtájabélit is, ha nem fizeti az uzsorát.

Az egyik érv a feloszlatás mellett az volt, hogy a gárda szántszándékkal olyan helyekre ment, ahol kiéleződtek az etnikai feszültségek, és a rendőrség nem képes megfelelően ellátni a feladatát.

Nicsak, kész csoda, az ítélőtábla tanácsának elnöke milyen jól tudja, mi a baj.

Aztán érvel tovább, az alperesnek igaza van abban, hogy..., de. Az alperes helyesen állapította meg hogy..., ám. Az alperes jól látja, hogy..., ugyanakkor. Komolyan mondom, az egész olyan, mintha valaki pingpong-meccset játszana a fejemen.

Aki jogi dolgokban járatlan, hogyan értelmezheti ezt a mondatot: „Egy demokratikus társadalomban a közösség számára hasznosnak ítélhető cél sem valósítható meg a demokrácia értékrendjét sértő eszközökkel”?

Mit sértett meg a Magyar Gárda? Milyen demokratikus jogot? Amikor elhangozhat az, hogy felvásárolják Magyarországot, a cigányok meg elszabadultak, és már nem tarthatók kordában sehogy, akkor miről is van szó?

Szabad olyan ruhát viselni, ami más emberben visszatetszést és félelemet kelt. A Magyar Gárda ruhája ilyen. Hogy mitől ilyen? Erre nem tud választ adni senki, ám azonnal megnyomják a vészcsengőt: nyilasoztak egy kicsit, szégyenszemre, mert a gárda ruhája semmiben nem hasonlít a nyilasokéra. Arról nem is szólva, hogy épp mostanában kezd kiborulni az éjjeliedény, valami nem stimmel ezzel a történelemmel.

Valami nagyon nincs ott rendjén. A dolgoknak nem szabad kiderülniük, mert azok, akik most a Magyar Gárdát támadják, nagyon kellemetlen helyzetbe kerülnének.

Az ítélőtábla tanácsának elnöke számomra követhetetlen indoklással belenyomkodta az egyesület zsákjába a gárdát, és feloszlatta a mozgalmat is.

A cél világos: el kell hallgattatni a magyar embert, mert az igazságérzete kezd mocorogni, látja és tapasztalja a nagyon is kézzelfogható segítséget, amelyet a gárdától kap, és hallja a boldogságban úszó Draskovicsot, aki szerint ez egy mintaszerűen meghozott döntés volt, és Magyarország mától a demokrácia csúcsa.

Akinek a háza tetejét letépte a vihar, és Draskovicsot hívja segítségül azt megfoltozandó, annak helyén van az esze? Nemigen. De gyanítom, nincs is olyan ebben az országban, aki ennyire hülye volna.

Az érezhetően politikai nyomásra született ítélet talán segít abban, hogy még többen lássanak végre tisztán: a játék arra megy ki, ne merjen testvére lenni magyar a magyarnak, mert lesújt a politikai bárd.

Vona Gábor, Morvai Krisztina és a többiek végre felvették a kesztyűt, és oroszlánként harcolnak érettünk.
Hagyhatjuk őket egyedül küzdeni? A válasz egyértelmű! Mindenkinek a gáton a helye a szó szoros és szimbolikus értelmében egyaránt. Aki most ellejt mellőlük, kilépett a magyarság kötelékéből.

Vona Gábor, Morvai Krisztina, Gaudi-Nagy Tamás, Szima Judit, Balczó Zoltán, Szegedi Csanád, Szilárd István, és mától talán egyre többen, zászlóshajói a szabadságharcnak, mert ez bizony az.

Kiss Róbert főkapitány nem rendeli vissza a Nyírségbe vezényelt gárdistákat erre a hírre - ahogy Gaudi kifejtette - , mert a gárda nem valakik ellen, hanem valakik mellett áll ki.

A Magyar Gárda azért jött létre, hogy segítséget nyújtson, megvédje az ártatlant, és erősítse a foszladozó nemzeti öntudatot. Talán épp ezért zajlik ez a per, tette hozzá. Ez annyira visszatetsző egyeseknek. Az ügynek nincs vége, a döntés ellen fellebbezésnek ugyan nincs helye, de felülvizsgálati kérelemnek igen. Aztán jöhet Strasbourg.

Forróság van, a levegőben húgyszag keveredik a benzinfelhőkkel. Újabb rettenetes épületet látok a Nyugati mellett, sokszínű és rendkívül pocsék.

Hazaérek. Az ügyeletes sün alighanem horpaszt valahol, a hír őt nem érdekli. A szomszédban gyerekzsivaj, a kedvük felhőtlen, hangos csobbanásokkal ugrálnak a felfújható medencében. Láthatólag őket sem hozta lázba, ami ma történt. És mégis azt mondom, értük is harcolnunk kell, ha még nem lát, nem hall, annál inkább.

Megyünk tovább rendületlenül, a vakok szeme kinyílik, a süket fülek majd hallóvá lesznek, és a szívek megnyílnak az igazság előtt.

Kucsera Zsuzsa

Független Újságírók Szövetsége