Adjon az Isten, Kurucok!  Azért ragadok billentyűzetet, mert meg szeretném osztani Önökkel a gimnazista fiam által németországi cserediáksága alatt elszenvedett elképesztő mértékű holokauszt-agymosást. Az iskolából kb. 30 diák és két tanár utazott busszal egy Észak-németországi városba. A diákok ilyenkor a testvériskola diákjainak családjainál vannak elszállásolva, de a napközbeni programokon – melyek közül több az iskolában zajlik – rendszerint mindnyájan részt vesznek.

Még csak szervezték az utazást, amikor egyik nap fiam azzal a hírrel jött haza, hogy a kinti tartózkodás alatt valamiféle kiselőadás keretében a holokausztról kell majd beszélni, ezen belül is a holokauszt magyarországi hőseiről. Első felháborodásom után megpróbáltam különféle egyéb – egy ilyen csereprogramba szerintem sokkal jobban illő – témákat feltálalni a „gyermeknek”, hogy esetleg javasolhatná az iskolában, mint alternatív megoldást. Másnap azonban megtudta a tanárnőtől, hogy a németek maguk kérték illetve javasolták ezt a témát. Ezek után felhagytam az ötleteléssel. Gondoltam, minek szóljak bele, a gyerekeknek ez is csak egy a sok kötelező házi feladat közül, megcsinálják, eltöltenek vele kint egy órát, és kész.

A valóság ehhez képest elég megdöbbentő volt. Álljon itt a gyerekek holokauszttal kapcsolatos programja napokra lebontva:

- Csütörtökön – szerda esti indulás, és az éjszaka buszon való eltöltése után még mindig a buszon – kedvcsinálónak az Anna Frank Naplója című filmet tekintették meg.

- Pénteken az iskolában megkapták az ún. projektmunka kiírását. Ennek összefoglalása csak így egyszerűen „Holokauszt”, amelyet azonban 9 témára bontottak. Ezeket kellett egyenként 8 gyereknek összeállítani. Ízelítőül néhány téma: Zsidóüldözés, Dal éneklése a zsidók szenvedéseiről, Demokrácia és tolerancia, A gázkamrák, Zsidó szokások és kultúra, stb. Még ezen a napon el is kezdték ezen témák kidolgozását.

- Szombaton és vasárnap az idő – közös illetve kötelező program nem lévén – holokauszt nélkül telt el. (Hála Istennek, azért nem voltak elvonási tüneteik.)

- Hétfőn átbuszoztak a közeli Hollandiába, ahol – micsoda véletlen – egy holokauszt múzeumot néztek meg. A múzeumban vetítettek nekik egy filmet Anna Frank életéről is.

- Kedden délelőtt az iskolában énekóra látogatás volt, melynek keretében meg kellett tanulni a „Zsidók siratódala” c. dalt. Ezt később hangszeres kísérettel el is énekelték. Mivel nem érezték át a lényeget, többször rájuk szóltak, hogy szomorúbban énekeljenek… Még mindig kedd. Délután – már biztos kitalálták, mi az, ami még nem volt – látogatást tettek egy zsinagógában. Belépés kizárólag kipában. Itt előadást is hallhattak a zsidók II. Világháborús szenvedéseiről.

 - Szerdán következett a finálé, a projektmunka „előadása”. Ezt úgy kell elképzelni, hogy minden csapat egy tablót készített, melyen a témához kapcsolódó szövegek, képek, rajzok voltak, s a tanárok azokat ellenőrizték. Ez alól kivétel a dalos csapat, mert ők abban a szerencsében részesültek, hogy ismét énekelhettek szomorú sorsú zsidó embertársainkról.

 - Csütörtökön reggel elindultak hazafelé. Több városban megálltak, többek között Nürnbergben is, ahol felhívták a figyelmüket a nürnbergi perek helyszínére, de – milyen érdekes – egyik gyerek se volt már kíváncsi rá.
 
Fiam a lelkemre kötötte, ezért megemlítem, hogy ettől eltekintve remekül érezték magukat. A német diákok nagyszerű barátoknak bizonyultak, akikkel – a fent említett programokat leszámítva – jól töltötték el a maradék időt.

Azt hiszem, a leírtak nem igényelnek kommentárt. Arra azért mégis kíváncsi lennék, vajon Trianonnal eltöltenek-e az iskolában összesen annyi időt, amennyit csak ezen a németországi kiruccanáson a holokauszttal foglalkoztak.

Szebb jövőt!  - Baranyi Éva

(Kuruc.info)