Budapest egyik legforgalmasabb helyén található egy tér, mely egy bizonyos Franklin Delano Roosevelt nevét viseli. 

E név hallatán a  történelmi hazugságokkal évtizedekig etetett, szándékosan elbutított hazánkfia természetesen azonnal a nagyszerű és csodálatos Amerikai Egyesült Államokra gondol, mely nélkül a világ nem lehetne oly szép és oly szabad, és akinek áldásos tevékenysége nélkül az iraki nép sem érezhetné mindennapjaiban az általa odaimportált demokrácia valódi természetét.

A sulykolt féligazságok erdejében Roosevelt az a nagyszerű államférfi, aki a Pearl Harbor-i japán gaztettet követően országát győztes háborúba vezette, és megszabadította a világot a náci zsarnokság nyomasztó terhétől.

Akkor azonban, amikor a történelem homályosabb dimenzióiba látogatunk, a kialakított képpel merőben ellentétes tényekkel szembesülünk, melyek nyugtalanító kérdéseket hoznak magukkal. 

Roosevelt valóban egy bátor államférfi, a 20. század egyik legnagyobb politikusa, vagy egy nemzetközi csoport érdekeinek hű kiszolgálója?  Csakugyan távol akarta tartani hazáját a háborútól és a Pearl Harbor elleni japán támadás valóban meglepetésszerűen érte a katonai vezetést?

FDR az Egyesült Államok 32. elnökeként, 1933. március 4-én foglalta el hivatalát.
Kampánya során megígérte az alkoholtilalom eltörlését és kritizálta Herbert Hoover hibáit. Átfogó programját, melyet beiktatása után jelentett be és amely a munkanélküliség megszüntetését, a gazdaság helyreállítását és a mezőgazdaságból élők nehéz helyzetének megkönnyítését célozta, New Dealként ismerjük.

Választói előtt Roosevelt az izolacionizmus (olyan külpolitikai irányelv, amely elutasítja a katonai beavatkozást minden olyan háborúban, mely nincs közvetlen kapcsolatban az ország területének önvédelmével) tántoríthatatlan híveként tetszelgett, azonban az 1937. október 5-én Chicagóban elmondott ún. vesztegzárbeszédével mindenki előtt nyilvánvalóvá tette, hogy az Egyesült Államokban nagy népszerűségnek örvendő szemléletet személy szerint máshogyan képzeli.

Adolf Hitlert 1933-ban a Német Birodalom kancellárjává nevezték ki. A Führer agresszív külpolitikája, retorikája és a kultúrateremtő német faj életterének kiterjesztésére vonatkozó igény megfogalmazása és gyakorlati végrehajtása (1938 - Anschluss, 1939 - Csehország megszállása és a Memel-vidék annektálása) előrevetítette egy katonai konfliktus kialakulásának lehetőségét.

Roosevelt New Deal néven ismert programja nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és 1937 nyarán az USA-ban gazdasági visszaesés kezdődött. Belső stabilizációs programjának bukása láttán Roosevelt a külpolitikában keresett kárpótlást.

1939. szeptemberében kitört a második világháború, és Roosevelt ekkor agresszív külpolitikába kezdett. 
A háttérben - az izolacionizmus eszméjének sárba tiprásával - az elnök mindent megtett azért, hogy hazáját minél előbb bekapcsolja a háborúba. Már a háború kitörésének hónapjában levélben kereste meg Churchillt - aki ekkor a brit haditengerészet irányítója volt -, egy titkos kommunikációs csatorna igénybevételével történő együttműködést ajánlva. 

Amíg tehát Roosevelt békevágyról és semlegességről beszélt, a színfalak mögött lázasan kereste a lehetőséget a háborúba való belépésre.

Az elnök tudta, hogy az izolacionista amerikai társadalom minden körülmények között ellenezné az USA hadba lépését, ezért olyan megoldást keresett, amely segítségével maguk az amerikaiak fogják szinte követelni a háborúba történő azonnali bekapcsolódást. Az ötlet a jó baráttól, Churchilltől származott: ő ajánlotta az elnök figyelmébe Japánt, mint lehetséges jelöltet a háborús provokációra.

Roosevelt az 1940-es elnökválasztást Amerikának a háborútól való távol tartásának ígéretével nyerte meg. A valóságban azonban az elnök 1941. tavaszán és nyarán mindent elkövetett, hogy Németország és Olaszország provokálásával ürügyet találjon a háborúba való belépésre. Amerikai hadihajók a nemzetközi jog megsértésével kísérték az Európába tartó hadianyag szállításokat, de az annyira óhajtott reakció elmaradt.

A kör szűkülésével az amerikai háborús politika célkeresztjébe Japán került.
Roosevelt fokozta a Japánra gyakorolt nyomást, és 1941. júliusában az Egyesült Államokban található valamennyi japán tulajdont zár alá vétetett. A japán gazdaságot megfojtással fenyegető gazdasági embargó bevezetése is ebbe a sorba illeszkedik.
1941. november 26-án az elnök ultimátumot intézett Japánhoz. Ez az akció a két ország diplomáciai viszonyát katonai síkra terelte.

A diplomáciai-gazdasági-katonai nyomás feloldására az USA megtámadásán kívül a japán vezetés más alternatívát nem látott, és megkezdte a Hawaii-szigetek partjainál állomásozó amerikai erők elleni támadás előkészítését. 

Ma már bőségesen rendelkezünk bizonyítékokkal arra vonatkozóan, hogy az amerikai legfelső katonai és politikai vezetés tökéletesen tisztában volt a Pearl Harbor ellen intézett japán támadás terveivel.
Roosevelt és cinkosai szándékosan hallgattak azért, hogy a támadás megtörténjék, és az az amerikai közvéleményt a háború mellé állítsa.

1941. december 7-én a várva várt támadás megtörtént. A támadásra a Pearl Harboron állomásozó egységek parancsnokait, Walter C. Shortot tábornokot és Husband E. Kimmel tengernagyot szándékosan nem figyelmeztették.

A Pearl Harbornál történt támadással összefüggésben Roosevelt 2403 amerikai katona haláláért, 1873 katona sebesüléséért, 18 hajó elsüllyedéséért, 188 repülőgép megsemmisüléséért és 162 megrongálódásáért viseli a történelmi felelősséget.

A világ közvéleménye előtt a japán támadás meglepetésszerű, az USA katonai és politikai vezetésében teljes döbbenetet kiváltó eseményként ismeretes.
Ha nyilvánosságra hoznák a levéltárak mélyén hét lakat alatt tartott dokumentumokat és elhallgatott tényeket, akkor a mindenki tisztában lenne azzal, hogy Roosevelt az Amerikai Egyesült Államok elnökeként elárulta a hazáját.
Tudatosan manőverezte háborúba Japánt azért, hogy az USA bekapcsolódhasson a háborúba. Számos amerikai életét feláldozta, és kisajátította a háborúba lépés jogát, amely az USA alkotmánya szerint a washingtoni Kongresszust illeti.

A második világháborúban 416.800 amerikai katona esett el.

A budapesti tér az ő nevét viseli. Abban a városban, ahol Sztálin a mai napig díszpolgár lehet, talán nem is oly meglepő.

George Komor