A Szent Márk tér nem csak Velence, de talán egész Olaszország egyik világhírű nevezetessége. A Szent Márk-székesegyház, a Dózsepalota vagy a Museo Correr mellett arról is nevezetes, hogy rengeteg galamb tanyázik itt, ugyanis etetésük a helyi lakosok és főleg a turisták egyik kedvenc foglalatossága.

A galamb a keresztény és európai történelemben, mitológiában (fehér galamb repül olajággal csőrében Noé bárkájára, szárazföldet jelezve a tengeren hánykolódóknak) és a magyar nyelvben (galambepéjű, galamblelkű) egyaránt a béke, az ártatlanság jelképe.

Ha kissé tárgyilagosabban szemléljük ezt a madarat, bizony sok hasznot nem hajt az embernek, azonban számos betegség terjesztője lehet és ha csapatostól odapiszkít valahová, az bizony elég nagy bosszúság (bár egyesek szerint utóbbi szerencsét hoz).

Galambokkal teli Szent Márk tér Velencében (fotó: Ernst Haas / Getty Images Hungary

De a Szent Márk térhez hozzátartoznak; mindenki eteti őket, a szárnyasok pedig a biztos táplálék reményében és a bántatlanság tudatában szívesen időznek e helyen. Persze a teret, minden köztisztasági erőfeszítés ellenére – az utóbbi időben talán már a galambétkeztetést is tiltják – jócskán összepiszkítják ezek a turbékoló jószágok; van is mivel, hiszen kapnak magot bőven a jóakaratú emberektől.

Ugyanez a helyzet mostanság Európával is. A messziről ideáramló, többségükben tanulatlan, az európai kultúra és nyelvek terén tájékozatlan bevándorlók elözönlik kontinensünket, mint a galambok Velence Szent Márk terét. A jólelkű emberek – ki meggyőződésből, ki félreértelmezett szolidaritásból, ki felsőbb utasításra – pedig etetik (elszállásolják, ruházzák, pénzelik) őket. A migránsok pedig, a galambokhoz hasonlóan felfalják a nekik juttatott eleséget, a piszkukat pedig Európára bocsátják.

Alapvető különbség persze, hogy a galamb tudatlan állat, ösztönből cselekszik. Míg azon emberek többsége, akik e tollasokhoz hasonlóan az etetőhöz gyűlnek, sokszor nem zsigerből, hanem valamilyen kecsegtető ajánlat hatására, vagy kifejezett parancsra érkeznek a vén kontinensre, hogy aztán sáskaként letarolják azt.

Állatbarátként persze senkit nem akarok arra biztatni, hogy szegény galambokra csúzlizzon, de legalább jó néhány komolyabb madárijesztőt érdemes volna elhelyezni… Mert egyelőre az e folyamatot elkezdő Richard Coudenhove-Kalergi nevet a markába a pokolban, lelkes követői pedig róla elnevezett díjat osztogatnak egymásnak.

Münzberg Mihály